Petőfi Sándor szobra

Balassagyarmat, Palóc liget
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Denevér

Balassagyarmat
Palóc liget
A Palóc liget bejáratánál, kissé távolabb a kavicsos úttól

Felállítás1977. március 15.


Neszták Béla
2008.05.22. 11:51
Alacsony talpazaton életnagyságú bronz alak köpenyben széttárt karokkal.
Madarász Péter
2009.04.08. 04:57
A szobor mellett szokták rendezni a város március 15-i ünnepségeit.

A helyiek, a kiterjesztett karok által kifeszített köpeny alakja miatt "denevér"-nek nevezték.
Cedrus
2009.12.12. 15:15
Petőfi Sándor költő 1845-ben és 1847-ben az egykori Balassa Szállóban éjszakázott. Ennek emlékére állították fel szobrát a Palóc-Ligetben.
Göröntsér Vera
2015.02.22. 17:52
A költő szavai élményéről: "Éjfél lett, mire Gyarmatra értünk. Szép csillagos, holdas éj volt. Az egész város fölött némaság lengett, csak egy pár kocsmából hallatszott hegedű- és bőgőszó s az ivók egy-egy kurjantása. Másnap vásár volt. A vásár legkedvesebb látványaim egyike. Átaljában mindazon hely és alkalom, hol minél több embert láthatok. Én a természetnek is meleg barátja vagyok; de hiába, egy szép hölgyet, egy részeg embert stb. mégis sokkal nagyobb gyönyörűséggel szemlélek, mint akármi tájat. Gyarmaton megnézvén az igen szép megyeházat, s a most épülő roppant börtönt s a vásárban egyet fordulván, elindultam Vácra." (Úti rajzok - 1845)
Források:
http://www.turabazis.hu/turamozgalom_ismerteto_274

Neszták Béla készítette a műlapot


Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai
Közös gyűjteményben
Petőfi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"Petőfi Sándor szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
196552
Feltöltve
2015.02.22. 17:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.22. 17:54

"Petőfi Sándor szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
196553
Feltöltve
2015.02.22. 17:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.22. 17:55

"Petőfi Sándor szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
196555
Feltöltve
2015.02.22. 17:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.22. 17:56

"Petőfi Sándor szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
196556
Feltöltve
2015.02.22. 17:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ110/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.22. 17:57

"Petőfi Sándor szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
10463
Feltöltve
2008.10.05. 10:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.10.05. 10:20

"Petőfi Sándor szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
49487
Feltöltve
2010.04.12. 08:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.04.12. 08:26

"Petőfi Sándor szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
49490
Feltöltve
2010.04.12. 08:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.04.12. 08:27

"Petőfi Sándor szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
49491
Feltöltve
2010.04.12. 08:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.04.12. 08:28

"Petőfi Sándor szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
67232
Feltöltve
2010.09.27. 14:50
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.09.27. 14:50

"Petőfi Sándor szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
67233
Feltöltve
2010.09.27. 14:50
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.09.27. 14:50

"Petőfi Sándor szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
196554
Feltöltve
2015.02.22. 17:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.02.22. 17:56

"Petőfi Sándor szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
202255
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2015.04.16. 00:08
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.16. 00:08
2010. július

"Petőfi Sándor szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
202256
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2015.04.16. 00:09
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.16. 00:09
2010. július

"Petőfi Sándor szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
324106
Feltöltve
2018.09.13. 09:45
EXIF információk...
Samsung / SM-A310F
ƒ19/10 • 1/152 • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 18.09.13. 09:45

"Petőfi Sándor szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
358640
Feltöltve
2019.06.03. 12:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.06.03. 12:31

"Petőfi Sándor szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
38003
Feltöltve
2009.12.12. 15:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 09.12.12. 15:12

"Petőfi Sándor szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
460097
Feltöltve
2021.09.26. 10:50
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ48/10 • 1/30 • 23.4mm • ISO280

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 21.09.26. 10:50

Archív fotók

"Petőfi Sándor szobra" c. alkotás fotói

Március 15-e a '80-as években
Alkotó
Település
Balassagyarmat
Feltöltő
Azonosító
176835
Forrás
Balassagyarmat Anno
Feltöltve
2014.08.24. 00:27
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bálint 14.08.24. 00:27
Archív felvétel
Március 15-e a '80-as években
Összesen 18 fotó

Műlap története

22.04.15. 15:17
Megérintettem a "Petőfi Sándor szobra" alkotást
21.09.26. 10:50
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor szobra" műlaphoz
19.06.03. 12:31
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor szobra" műlaphoz
17.10.14. 17:59
A "Petőfi Sándor szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.04.17. 14:43
A "Petőfi Sándor szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.04.16. 00:09
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor szobra" műlaphoz
15.04.16. 00:08
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor szobra" műlaphoz
15.02.22. 20:30
A "Petőfi Sándor szobra" műlap gondozása átadásra kerültGöröntsér Vera tagunknak
15.02.22. 20:30
A "Petőfi Sándor szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.02.15. 16:27
Megérintettem a "Petőfi Sándor szobra" alkotást
14.08.24. 00:27
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor szobra" műlaphoz
14.03.24. 17:08
A "Petőfi Sándor szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.09.27. 14:50
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor szobra" műlaphoz
10.09.27. 14:50
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor szobra" műlaphoz
10.04.12. 08:28
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor szobra" műlaphoz
10.04.12. 08:27
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor szobra" műlaphoz
10.04.12. 08:26
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor szobra" műlaphoz
09.12.12. 15:12
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor szobra" műlaphoz
09.04.08. 04:57
A "Petőfi Sándor szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.10.05. 10:20
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor szobra" műlaphoz
08.08.12. 17:03
A "Petőfi Sándor szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.05.22. 11:51
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Petőfi Sándor szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.