Jézus az apostolokkal

Hollóháza, Rákóczi utca 1.

Hollóháza
Rákóczi utca 1.
A Szent László római katolikus templom előtti kertben

Felállítás1986

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Kiss Katalin
2011.10.16. 21:27
Hollóházán a sátor alakú, Szent László tiszteletére szentelt modern templomot 1967-ben építették - a porcelángyár rekonstrukciója miatt lebontott régi helyett - a falu fölötti domboldalra. A templomhoz porcelánkálvária vezet.

Az épületet Csaba László Ybl-díjas építész tervezte. A belsőben látható keresztút stációi Kovács Margit keramikus alkotásai. Figyelmet érdemel még Somogyi József Krisztus-corpusa és Szász Endre porcelán táblaképe is.
A modern templom kertjében kapott helyet Löffler Béla kassai szobrász alkotása.
Hengeres műkő posztamensre helyezték a 3 x 4 - 12 apostol és Jézus fehér porcelán fejszobrát.
Az alkotás - talapzattal együtt kb. 2 és fél méter magas.

Lukács evangéliumában a 12 apostolról:
'Ezekben a napokban történt, hogy kiment a hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Amikor megvirradt, odahívta magához tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, s apostoloknak nevezte őket: Simont, akit Péternek hívott, testvérét, Andrást, Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást, Alfeus fiát, Jakabot és a Zélótának nevezett Simont, aztán Júdást, Jakab testvérét, és a karióti Júdást, aki később árulója lett.'
További linkek
Löffler Béla: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/loffler-bela

Hollóháza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Holl%C3%B3h%C3%A1za#Fekv.C3.A9se

Kiss Katalin műlapja

Cím alapján hasonló

"Jézus az apostolokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hollóháza
Feltöltő
Azonosító
97900
Feltöltve
2011.10.25. 16:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.10.25. 16:25

"Jézus az apostolokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hollóháza
Feltöltő
Azonosító
97083
Feltöltve
2011.10.16. 20:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ46/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.10.16. 20:24

"Jézus az apostolokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hollóháza
Feltöltő
Azonosító
97084
Feltöltve
2011.10.16. 20:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ39/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.10.16. 20:25

97085

97086
Feltöltve
2011.10.16. 20:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ46/10 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.10.16. 20:26

"Jézus az apostolokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hollóháza
Feltöltő
Azonosító
97089
Feltöltve
2011.10.16. 20:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.10.16. 20:28

"Jézus az apostolokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hollóháza
Feltöltő
Azonosító
97935
Feltöltve
2011.10.25. 21:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.10.25. 21:09

"Jézus az apostolokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hollóháza
Feltöltő
Azonosító
97901
Feltöltve
2011.10.25. 16:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ42/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.10.25. 16:26

"Jézus az apostolokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hollóháza
Feltöltő
Azonosító
97090
Feltöltve
2011.10.16. 20:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.10.16. 20:29

"Jézus az apostolokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hollóháza
Feltöltő
Azonosító
203068
Feltöltve
2015.04.21. 23:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.21. 23:43

"Jézus az apostolokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hollóháza
Feltöltő
Azonosító
203069
Feltöltve
2015.04.21. 23:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.21. 23:43

"Jézus az apostolokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hollóháza
Feltöltő
Azonosító
203070
Feltöltve
2015.04.21. 23:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.21. 23:43

"Jézus az apostolokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hollóháza
Feltöltő
Azonosító
203071
Feltöltve
2015.04.21. 23:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.21. 23:44

"Jézus az apostolokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hollóháza
Feltöltő
Azonosító
319346
Feltöltve
2018.07.28. 22:18
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.28. 22:18

"Jézus az apostolokkal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hollóháza
Feltöltő
Azonosító
432785
Fotózva
2016. szeptember
Feltöltve
2021.02.16. 09:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/200 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.16. 09:08
2016. szeptember
Összesen 15 fotó

Műlap története

21.02.16. 09:08
1 új fotót töltöttem a "Jézus az apostolokkal" műlaphoz
18.07.28. 22:18
1 új fotót töltöttem a "Jézus az apostolokkal" műlaphoz
15.04.21. 23:44
1 új fotót töltöttem a "Jézus az apostolokkal" műlaphoz
15.04.21. 23:43

11.10.16. 21:27
Kiss Katalin publikálta "Jézus az apostolokkal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.