Hegyesi János mellszobra

Vésztő-Mágor, Mágori domb

Vésztő-Mágor
Mágori domb
A kettős dombhoz vezető úttól jobbra, a szobrok karéjában az 5.-ik

Felállítás1999. október 15.


Oros Ágnes sagi78
2011.10.24. 22:14
Hegyesi János 1899 - 1992
költő

'Egyszer szülők gyermekeként hat elemi osztályt végzett. A mezőgazdaságban dolgozott, majd útőrként tevékenykedett. A harmincas évek közepén kezdett írogatni közérdekű cikkeket, verseket, melyek különböző folyóiratokban jelentek meg. A Szeghalom-vidéki Hírlapnak állandó munkatársa volt. Megismerkedett Szabó Pállal, Sinka Istvánnal, a Szabad Szó külső munkatársa lett. A szeghalmi gimnázium igazgatójának és tanártársainak segítségével adta ki első verskötetét. A II. világháború alatt tartotta a kapcsolatot Tildy Zoltánnal, Bajcsi - Zsilinszky Endrével. A háború után Erdei Ferenc felkérésére a Nemzeti Parasztpárt nevében beszélt az Ideiglenes Nemzetgyűlés alakuló ülésén. Ezután pártigazgató a Nemzeti Parasztpártban és országgyűlési képviselő lett. 1949-ben visszavonult a közélettől. Későbbiekben még négy könyve jelent meg.
Hegyesi János szociografikus hitelességgel örökítette meg a sárréti nép, a viharsarki szegényparasztság sorsát, szinte riporteri módon. Históriás, éneklő beszéd, tiszta eleven nyelv, népköltői-leíró hangvétel jellemzi verseit cikkeit.'

Hévvízi Sándor: Népi írók szoborparkja Vésztő-Mágoron




Cím alapján hasonló

"Hegyesi János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
96869
Feltöltve
2011.10.13. 21:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ3
ƒ45/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Oros Ágnes sagi78 11.10.13. 21:48

"Hegyesi János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
96870
Feltöltve
2011.10.13. 21:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ3
ƒ42/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Oros Ágnes sagi78 11.10.13. 21:49

"Hegyesi János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
96872
Feltöltve
2011.10.13. 21:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ3
ƒ42/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Oros Ágnes sagi78 11.10.13. 21:55

"Hegyesi János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
270398
Feltöltve
2017.03.17. 22:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.17. 22:10

"Hegyesi János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
270399
Feltöltve
2017.03.17. 22:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.17. 22:12

"Hegyesi János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
270400
Feltöltve
2017.03.17. 22:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.17. 22:13

"Hegyesi János mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vésztő-Mágor
Feltöltő
Azonosító
270401
Feltöltve
2017.03.17. 22:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.17. 22:14
Összesen 7 fotó

Műlap története

17.03.17. 22:14
1 új fotót töltöttem a "Hegyesi János mellszobra" műlaphoz
17.03.17. 22:13
1 új fotót töltöttem a "Hegyesi János mellszobra" műlaphoz
17.03.17. 22:12
1 új fotót töltöttem a "Hegyesi János mellszobra" műlaphoz
17.03.17. 22:10
1 új fotót töltöttem a "Hegyesi János mellszobra" műlaphoz
11.10.24. 22:14
Oros Ágnes sagi78 publikálta "Hegyesi János mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.