Detk, Árpád út 42.

Alternatív, helyi címek:Múlt és jövő kapuja

Detk
Árpád út 42.
A templom mellett, az Árpád út másik oldalán

Avatás2011. október 2.

Varga Gábor (keramikus)

Kiss Katalin
2011.10.11. 13:15
Detk alapításának 750. évfordulója alkalmából új köztéri szobrot avattak október 2-án a településen.
A félbe tört kapu egyik oldalán a román kori bélletes kapu, a másik oldalán pedig az újkor köszönt ránk.
Varga Gábor szobrászművész alkotása az eltelt hét és fél évszázadot szimbolizálja. Pelle Sándor polgármester hangsúlyozta: a szobor a település elődjére, Egyházasdetkre is utal, és arra buzdította a fiatalokat, hogy kutassák az elődközség történetét. A munka eredménye mindenképpen hiánypótló anyag lenne. Majd ünnepi beszédében felelevenítette Detk történelmének fontosabb állomásait.

IV. Béla korából való az első hiteles dokumentum a településről, ezért elevenedik meg képe a kapun. Az oszlopokon geometriai mintákat felhasználó díszítő stílus jelenik meg.
Az oszlopfőkön az angyalok és démonok örökös harcára utaló díszítő figurák sorakoznak.
További linkek
Detk 750 éves: http://www.heol.hu/galeria/55014

Detk: http://detk.hu/component/option,com_frontpage/Itemid,1/

Kiss Katalin műlapja

Cím alapján hasonló

"Időkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Detk
Feltöltő
Azonosító
96699
Fotózva
2010. szeptember
Feltöltve
2011.10.12. 15:58
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / E-410
ƒ80/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.10.12. 15:58
2010. szeptember

"Időkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Detk
Feltöltő
Azonosító
96589
Feltöltve
2011.10.11. 11:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.10.11. 11:54

"Időkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Detk
Feltöltő
Azonosító
96590
Feltöltve
2011.10.11. 11:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ80/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.10.11. 11:55

"Időkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Detk
Feltöltő
Azonosító
96591
Feltöltve
2011.10.11. 11:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ80/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.10.11. 11:55

"Időkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Detk
Feltöltő
Azonosító
96592
Feltöltve
2011.10.11. 11:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ37/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.10.11. 11:56

"Időkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Detk
Feltöltő
Azonosító
96593
Feltöltve
2011.10.11. 11:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/250 • ISO200

96594
Feltöltve
2011.10.11. 11:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ42/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.10.11. 11:57

"Időkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Detk
Feltöltő
Azonosító
96595

96596
Feltöltve
2011.10.11. 11:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ34/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 11.10.11. 11:57

"Időkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Detk
Feltöltő
Azonosító
140036
Fotózva
2012. május
Feltöltve
2013.06.04. 21:44
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 220HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 13.06.04. 21:44
2012. május

"Időkapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Detk
Feltöltő
Azonosító
140037
Fotózva
2012. május
Feltöltve
2013.06.04. 21:45
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 220HS
ƒ27/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 13.06.04. 21:45
2012. május
Összesen 11 fotó

Műlap története

13.06.04. 21:45
1 új fotót töltöttem az "Időkapu" műlaphoz
13.06.04. 21:44
1 új fotót töltöttem az "Időkapu" műlaphoz
11.10.11. 13:15
Kiss Katalin publikálta "Időkapu" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.