Munkaadó (Társadalombiztosítási embléma)

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út
Archív képek

Állapot: Elpusztult

Az alkotás az egykori OTI Palota főépületén volt látható.

Felállítás1930


Aerdna
2011.10.27. 10:27
Az alkotás az egykori OTI Palota Fiumei úti épületének főépületén volt látható. A mészkőből faragott nem kis méretű alkotás az épület Dologház utcai sarkán, a harmadik emeleti ablakok közötti íves homlokzatrész falmezején került elhelyezésre – egy egész emeletnyi magasságú méretben.
A Munkaadó (Társadalombiztosítási embléma) két első figurája a munkaadó, és a munkásság képviselője, akik kezet fognak egymással.
A domborművet később eltávolították – feltehetőleg a ’40-es évek végén – és helyén az akkor aktuális magyar címer került elhelyezésre (melyet később szintén eltávolítottak, majd a 2000-es évek elején az itt látható ún. Kádár címer is eltávolításra került). Ma a dombormű (később címerek) helye üres.
Forrás: Magony Imre: Bory Jenő, 172-173. o., Szerk: Péntek Imre: Bory Jenő, 30. o.

Blogbejegyzések a műlapról
A Bory-életmű
Aerdna blogja @ 2013.12.30. 19:09
Mindaz, amit ma Bory Jenő hagyatékaként, műveiként ismerhetünk, két embernek volt köszönhető: Bory Jenő hihetetlen alkotóképességének, és szeretett feleségének, Komócsin Ilonának, a „múzsának”. Bory Jenő saját írása szerint azért volt képes így alkotni, mert Élettársa inspirálta erre őt. Én...

Aerdna műlapja



Cím alapján hasonló

"Munkaadó (Társadalombiztosítási embléma)" c. alkotás fotói

A dombormű helye az egykori OTI Palota Dologház utcai sarkán. Itt érzékelhető, hogy milyen nagy méretű dombormű volt az alkotás.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
96716
Feltöltve
2011.10.12. 18:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.12. 18:12
A dombormű helye az egykori OTI Palota Dologház utcai sarkán. Itt érzékelhető, hogy milyen nagy méretű dombormű volt az alkotás.

Archív fotók

"Munkaadó (Társadalombiztosítási embléma)" c. alkotás fotói

Az alkotás festett gipsz változatának archív fotója. Forrás: Szerk.: Péntek Imre: Bory Jenő, 255. o.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
96425
Feltöltve
2011.10.08. 20:41
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
HP / HP Scanjet djf2100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.08. 20:41
Archív felvétel
Az alkotás festett gipsz változatának archív fotója. Forrás: Szerk.: Péntek Imre: Bory Jenő, 255. o.

"Munkaadó (Társadalombiztosítási embléma)" c. alkotás fotói

A képen a dombormű fele látható a harmadik emelet magasságában. Forrás: http://budapestcity.uw.hu/03-muemlekek/08/Nyugdijbiztositasi-Igazgatosag/index-hu.htm
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
96719
Feltöltve
2011.10.12. 18:18
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.12. 18:18
Archív felvétel
A képen a dombormű fele látható a harmadik emelet magasságában. Forrás:...Teljes szövegA képen a dombormű fele látható a harmadik emelet magasságában. Forrás: http://budapestcity.uw.hu/03-muemlekek/08/Nyugdijbiztositasi-Igazgatosag/index-hu.htmKevesebb szöveg

"Munkaadó (Társadalombiztosítási embléma)" c. alkotás fotói

Az alkotás egy archív felvételen. Forrás: Magony Imre: Bory Jenő, 172. o.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
96711
Feltöltve
2011.10.12. 17:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.12. 17:58
Archív felvétel
Az alkotás egy archív felvételen. Forrás: Magony Imre: Bory Jenő, 172. o.
Összesen 4 fotó

Műlap története

11.10.27. 10:27
Aerdna publikálta "Munkaadó (Társadalombiztosítási embléma)" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.