Székesfehérvár, Fő utca
Archív képek

Állapot: Elpusztult

Angol cím:World War I Memorial

Az emlékmű maradványa a Szent István Király Múzeum belső udvarán látható.

Felállítás1924. november 9.

ifj. Havranek Lajos (kőfaragó)
Philipp István (tervező)

Nem köztéri:Múzeum területe
Aerdna
2011.11.29. 18:24
Az alkotást 1924, november 9-én, a Ciszterci Gimnázium fennállásának 200. évfordulóján avatták fel ünnepélyesen. Az emlékmű az iskola I. világháborúban elesett mártír diákjainak, valamint jeles tanárainak állított emléket.

Az alkotást Philipp István tervezte, és Havranek Lajos szobrász-kőfaragó készítette. Részt vett az elkészítésben Ujcz István kőműves, és Varga János műlakatos is, utóbbi a kovácsolt zászlótartókat kivitelezte.
Az alkotáson Szent István szobra volt látható a kettős kereszttel koronázott hármas halom előtt. Alatta a felirat: 'Pro Patria Az iskola hős és jeles fiainak.' A felirat alatt, és a két oldalsó táblán külön kerültek felsorolásra a hősi halottak és a jeles tanárok, tanítványok nevei.

Az emlékmű avatása 1924. november 9-én 10.00 órakor dr. Verner Adolf zirci apát templomi szentmiséjével kezdődött. Ezt követően az intézet udvarán leleplezték az emlékművet, a Himnuszt követően gróf Zichy János volt kultuszminiszter beszédet mondott, és átadta Mátray Rudolf főigazgatónak az alkotást. A koszorúzást követően az ünneplők átvonultak a Szent István-terembe, ahol dr. Verner Adolf zirci apát ismertette az intézmény kétszáz éves múltját, majd gróf Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter mondott beszédet, melynek részlete:
„Azt látom, az emberek Messiást várnak, valami csodaszert remélnek, de én csak azt mondom, a mi sebeinken nem segít semmi csodaszer, csak magunk segíthetünk magunkon és pedig a mai helyzetben csak munkával. Csak ez a csodaszer menthet meg bennünket.”

A mű megsérült a II. világháborúban, évekig teljesen romosan álltak a maradványai. A maradványokat 1995-ben a Ciszterci Diákok Egyesülete a középső rész újraépítése nélkül felújíttatta.

A két oldalsó márványtábla, és a másik két tábla még őrzi az igazgatók, tanárok, valamint hősi halott tanítványok neveit.

---

2014-ben a Múzeum udvarát rendbe tették, szabadon látogatható díszudvarrá varázsolták, és ezzel egyidejűleg az emlékmű középső tábláit is felhelyezték eredeti helyére. A táblák kaptak egy keretet, és a fal is helyreállításra került. Az eredeti állapotot azonban nem állították vissza, nem rekonstruálták az emlékmű Szent Istvánt ábrázoló szoboralakját.
Források:
Magony Imre: Székesfehérvár szobrai, 66-67. o.
MTI hírarchívum 1920-1945, 1924. november 10. 1-2. o.

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
ifj. Havranek Lajos (kőfaragó)Philipp István (tervező)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
96096
Feltöltve
2011.10.04. 21:23

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.04. 21:23

96097
Feltöltve
2011.10.04. 21:24

Aerdna 11.10.04. 21:24

96098

100833
Feltöltve
2011.11.29. 18:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ360/100 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.11.29. 18:42

"Emlékmű" c. alkotás fotói

2013. november
Alkotók
ifj. Havranek Lajos (kőfaragó)Philipp István (tervező)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
151092
Fotózva
2005. január
Évszám
2013
Feltöltve
2013.11.04. 20:15
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/60 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.11.04. 20:15
2005. január
2013. november

"Emlékmű" c. alkotás fotói

2013. november
Alkotók
ifj. Havranek Lajos (kőfaragó)Philipp István (tervező)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
151093
Fotózva
2005. január
Évszám
2013
Feltöltve
2013.11.04. 20:15
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/30 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.11.04. 20:15
2005. január
2013. november

"Emlékmű" c. alkotás fotói

2013. november
Alkotók
ifj. Havranek Lajos (kőfaragó)Philipp István (tervező)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
151094
Fotózva
2005. január
Évszám
2013
Feltöltve
2013.11.04. 20:16
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/80 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.11.04. 20:16
2005. január
2013. november

"Emlékmű" c. alkotás fotói

2013. november
Alkotók
ifj. Havranek Lajos (kőfaragó)Philipp István (tervező)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
151095
Fotózva
2005. január
Évszám
2013
Feltöltve
2013.11.04. 20:16
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/40 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.11.04. 20:16
2005. január
2013. november

"Emlékmű" c. alkotás fotói

2014
Alkotók
ifj. Havranek Lajos (kőfaragó)Philipp István (tervező)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
186440
Évszám
2014
Feltöltve
2014.11.10. 16:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.10. 16:50
2014
2014

"Emlékmű" c. alkotás fotói

2014
Alkotók
ifj. Havranek Lajos (kőfaragó)Philipp István (tervező)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
186441
Évszám
2014
Feltöltve
2014.11.10. 16:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.10. 16:50
2014
2014

"Emlékmű" c. alkotás fotói

2014
Alkotók
ifj. Havranek Lajos (kőfaragó)Philipp István (tervező)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
186442
Évszám
2014
Feltöltve
2014.11.10. 16:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.10. 16:51
2014
2014

"Emlékmű" c. alkotás fotói

2014
Alkotók
ifj. Havranek Lajos (kőfaragó)Philipp István (tervező)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
186443
Évszám
2014
Feltöltve
2014.11.10. 16:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.11.10. 16:56
2014
2014

Archív fotók

"Emlékmű" c. alkotás fotói

Az emlékmű 1924 után. Forrás: Demeter Zsófia-Gelencsér Ferenc: Örvendezz királyi város, 69. o.
Alkotók
ifj. Havranek Lajos (kőfaragó)Philipp István (tervező)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
96095
Évszám
1924
Feltöltve
2011.10.04. 21:23
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.04. 21:23
1924, Archív felvétel
Az emlékmű 1924 után. Forrás: Demeter Zsófia-Gelencsér Ferenc: Örvendezz királyi város, 69. o.

"Emlékmű" c. alkotás fotói

Egy érettségi találkozó az 1930-as években az emlékmű előtt. Itt látható az oldalsó táblák elhelyezkedése a középső részhez képest. Forrás:...Teljes szövegEgy érettségi találkozó az 1930-as években az emlékmű előtt. Itt látható az oldalsó táblák elhelyezkedése a középső részhez képest. Forrás: Demeter Zsófia-Gelencsér Ferenc: Örvendezz, királyi város! 124.o.Kevesebb szöveg
Alkotók
ifj. Havranek Lajos (kőfaragó)Philipp István (tervező)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
100823
Évszám
1930
Feltöltve
2011.11.29. 18:12
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
HP / HP Scanjet djf2100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.11.29. 18:12
1930, Archív felvétel
Egy érettségi találkozó az 1930-as években az emlékmű előtt. Itt látható az oldalsó táblák...Teljes szövegEgy érettségi találkozó az 1930-as években az emlékmű előtt. Itt látható az oldalsó táblák elhelyezkedése a középső részhez képest. Forrás: Demeter Zsófia-Gelencsér Ferenc: Örvendezz, királyi város! 124.o.Kevesebb szöveg

"Emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap 1924.
Alkotók
ifj. Havranek Lajos (kőfaragó)Philipp István (tervező)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
100856
Évszám
1924
Feltöltve
2011.11.30. 11:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.11.30. 11:40
1924, Archív felvétel
Képeslap 1924.

"Emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap részlete 1924.
Alkotók
ifj. Havranek Lajos (kőfaragó)Philipp István (tervező)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
100857
Évszám
1924
Feltöltve
2011.11.30. 11:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.11.30. 11:40
1924, Archív felvétel
Képeslap részlete 1924.
Összesen 16 fotó

Műlap története

17.06.05. 22:16
Az "Emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.11.30. 11:40
1 új fotót töltöttem az "Emlékmű" műlaphoz

11.11.29. 18:42
1 új fotót töltöttem az "Emlékmű" műlaphoz
11.11.29. 18:24
Aerdna publikálta "Emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.