Székesfehérvár, Várkörút

Állapot: Átmenetileg nincs a helyén

Az alkotás a Szent István Múzeum kertjében látható.

Felállítás1996


Nem köztéri:Múzeum területe
Aerdna
2011.10.17. 20:37
A bemutatott alkotás eredetileg egy három darabos kompozíció volt. A Szent István Király Múzeum kertjében ma kettő kapu látható az eredeti háromból.
Az alkotás a Szent István Király Múzeum kertjében látható, mind a Várkörút, mind a Bástya utca felől.
Kodolányi László ötvös munkái mellett rendszeresen hulladékokból is készített alkotásokat, ezt először egy svájci művésztelepen látta és ott kezdett el ő maga is ilyen műveket alkotni. A kapu fontos motívumként szerepel munkáiban, de ezt érdemes az ő megfogalmazásában elolvasni:
„A kapu az egy fontos motívum a munkáimban. Már kb. a 12-dik kaput csinálom. Ilyesfajtákat is, ami fából készült és hát itt a vegyes kultúra hatása is látszik, mert ugye japános a tao, meg ilyesmik is vannak benne. De a kapu az egy nagyon fontos dolog tulajdonképpen, ha belegondolunk. Itt van ez a várkapu. Ha kint vagyunk van egy vár, amit nem tudunk megközelíteni. Bemegyek a kapun és bent vagyok a várban és a külvilág maradt el tőlem. Tehát mindenképpen azt jelenti, amikor átlépek egy kapun, hogy egy más helyzetbe kerülök.”
Források:
http://www.vasmegye.hu/vasi-mozaik/183034
Magony Imre: Székesfehérvár szobrai, 62. o.

Aerdna műlapja


Cím alapján hasonló

"Kapuk" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
95736
Feltöltve
2011.09.30. 21:06

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.30. 21:06

"Kapuk" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
95738
Feltöltve
2011.09.30. 21:07

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.30. 21:07

"Kapuk" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
95740
Feltöltve
2011.09.30. 21:09

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.30. 21:09

"Kapuk" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
96000
Feltöltve
2011.10.03. 20:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.03. 20:49

"Kapuk" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
96004
Feltöltve
2011.10.03. 21:08

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.03. 21:08

"Kapuk" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
96003
Feltöltve
2011.10.03. 20:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.03. 20:56

"Kapuk" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
96002
Feltöltve
2011.10.03. 20:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.03. 20:50

"Kapuk" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
95741
Feltöltve
2011.09.30. 21:11

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.30. 21:11

"Kapuk" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
97215
Feltöltve
2011.10.18. 09:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ360/100 • 1/350 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.10.18. 09:00

"Kapuk" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
97216
Feltöltve
2011.10.18. 09:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ310/100 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.10.18. 09:01
Összesen 10 fotó

Műlap története

17.06.02. 11:57
Megérintettem a "Kapuk" alkotást
11.10.18. 09:01
1 új fotót töltöttem a "Kapuk" műlaphoz
11.10.18. 09:00
1 új fotót töltöttem a "Kapuk" műlaphoz
11.10.17. 20:37
Aerdna publikálta "Kapuk" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.