Székesfehérvár, Várkörút

Állapot: Átmenetileg nincs a helyén

Az alkotás a Szent István Király Múzeum kertjében látható.

Avatás1977
Avatás1967


Nem köztéri:Múzeum területe
Aerdna
2011.10.20. 21:10
Székesfehérváron a Könnyűfémműben 1967-ben szobrásztalálkozót szerveztek. Ekkor készült Vilt Tibor alkotása is, a Dorottya. A mű ma a Szent István Király Múzeum kertjében áll, a Várkörút és a Bástya utca felől is látható.
Forrás: Magony Imre: Székesfehérvár szobrai, 58. o.
-----
A fehérvári szobrásztalálkozó ötlete a lengyelországi Elblagban tartott szobrásztalálkozó kapcsán merült fel. Ott a meghívott művészek a város negyven pontjára készítettek térformákat. A fehérvári szobrásztalálkozó ötletét Takács Imre vetette fel, és két év elteltével már tárgyalások folytak a Könnyűfémmű vezérigazgatójával. A szobrásztalálkozóra öt művészt hívtak meg.

Az alkotás lényege az volt, hogy helyi anyagokkal és eszközökkel kellett elkészíteni az alkotásokat. Tehát nem hagyományos módon készített szobrokról beszélünk ezen alkotások esetében. A szobrászokat a találkozó előtt üzemlátogatásra hívták meg. Ekkor döntötték el az alkotók, hogy melyik géppel, milyen technikával fogják elkészíteni művüket.

A gyárban dolgozók egy része értetlenül, más része kíváncsian fogadta a készülő alkotásokat. Az elkészült öt szobor eredetileg ott állt a Könnyűfémmű udvarán, a gyár bejáratától balra, egy 80 méteres füves sávon.

Vilt Tibor Dorottyáját az ország akkori egyetlen plazmavágójával vágatta ki. Maga az eszköz azonban Kazincbarcikán működött, mégis megvalósult az „Aluminium-Dorottya”.

Forrás: Takács Imre: Aluminium-Dorottya. Jegyzetek a székesfehérvári szobrásztalálkozóról. In.: Új írás: 1968. 2. sz. p. 73-82.
kectam
2024.04.07. 20:58
A szobor tíz évig állt az udvaron, majd a Könnyűfémmű megőrzésre és kiállításra átadta a szobrot az István király Múzeumnak. A múzeum melletti üres telket bekerítették, ebből lett a mai múzeumkert. Itt állították fel a művet. Ekkor került ide Schaár Erzsébet Ajtók című alkotása is.
Források:
Szoborpark Fehérváron - Fejér Megyei Hírlap 1977. 09. 20. 5. oldal - https://adt.arcanum.com/hu/view/FejerMegyeiHirlap_1977_09/?pg=132&layout=s (csak előfizetéssel olvasható)

Aerdna műlapja



Cím alapján hasonló

"Dorottya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
95732
Feltöltve
2011.09.30. 20:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.30. 20:49

"Dorottya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
95733
Feltöltve
2011.09.30. 20:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.30. 20:50

"Dorottya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
95734
Feltöltve
2011.09.30. 20:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.30. 20:50

"Dorottya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
96073
Feltöltve
2011.10.04. 18:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.04. 18:12
Összesen 4 fotó

Műlap története

5 órája
A "Dorottya" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.06.02. 12:04
Megérintettem a "Dorottya" alkotást
11.10.20. 21:10
Aerdna publikálta "Dorottya" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.