Perkáta, Dózsa György utca

Perkáta
Dózsa György utca
Az alkotás Perkátán a a templomkertben található.

Felállítás2000

Aerdna
2011.12.19. 21:58
Az alkotást 2000-ben állították fel, Szent István király megkoronázásának 1000. évfordulójára. Az alkotást a Polgári Összefogás Perkátáért Egyesület emeltette. Az avatáson jelen volt Dr. Hende Csaba államtitkár, valamint Eperjes Károly színművész. Dr. Takács Nándor megyéspüspök áldotta meg a Magyar Életfának elnevezett oszlopot.
Pavlicsek Nándor fafaragó művész Szervátiusz Tibor erdélyi származású művész Életfa című alkotásának tervei alapján készítette az emlékoszlopot.
Az alkotás előtti tábla felirata: A Millenniumra állította a Polgári Összefogás Perkátáért Egyesület 2000. szept. 8.
Az alkotástól balra található kő két oldalán elhelyezett táblákon olvashatóak az adományozók nevei.
Forrás: http://www.perkata.eu/index.php?page=perkata-templomkert
Dr. Pinczés Sándor
2017.08.08. 10:44
Nagyon érdekes. Amikor tavaly a szobornál jártam, nem volt az oszloptőn az életfa. Csináltam is egy műlapot a fotókból, és amikor a leíráson dolgoztam, akkor lett gyanús, hogy az az oszlopcsonk az nem az emlékmű. Aztán megnéztem a legutóbbi képemet, azon már ott látható a teljes mű. A kezdett műlapot töröltem – a képeket közöltem... A tévedéshez az is hozzájárult, hogy a műlap nem jól volt pozícionálva.

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Magyar Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
95706
Feltöltve
2011.09.30. 19:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.30. 19:24

"Magyar Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
95707
Feltöltve
2011.09.30. 19:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.30. 19:25

"Magyar Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
95708
Feltöltve
2011.09.30. 19:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.30. 19:26

"Magyar Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
95709

95710
Feltöltve
2011.09.30. 19:27

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.30. 19:27

"Magyar Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
95711
Feltöltve
2011.09.30. 19:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.30. 19:28

"Magyar Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
287019
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2017.08.08. 10:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ34/10 • 1/60 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.08.08. 10:36
2016. október

"Magyar Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
287020
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2017.08.08. 10:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.08.08. 10:37
2016. október

"Magyar Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
287021
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2017.08.08. 10:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/60 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.08.08. 10:37
2016. október

"Magyar Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
287022
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2017.08.08. 10:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.08.08. 10:38
2016. október

"Magyar Életfa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Perkáta
Feltöltő
Azonosító
287023
Feltöltve
2017.08.08. 10:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ34/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.08.08. 10:39
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.04.11. 16:04
Megérintettem a "Magyar Életfa" alkotást
17.08.09. 21:00
A "Magyar Életfa" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.08.08. 10:39
1 új fotót töltöttem a "Magyar Életfa" műlaphoz
17.08.08. 10:38
1 új fotót töltöttem a "Magyar Életfa" műlaphoz
17.08.08. 10:37

17.08.08. 10:36
1 új fotót töltöttem a "Magyar Életfa" műlaphoz
17.07.31. 19:01
Megérintettem a "Magyar Életfa" alkotást
16.10.27. 16:40
Megérintettem a "Magyar Életfa" alkotást
11.12.19. 21:58
Aerdna publikálta "Magyar Életfa" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.