Zádor Gyöngyi síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 16.

Budapest
VIII. kerület, Fiumei út 16.
Az alkotás a Kerepesi temető 11-es parcellájában található. (11-1-12)

Felállítás1942

Aerdna
2011.10.26. 18:34
Zádor Gyöngyi síremlékét 1942-ben készítette Bory Jenő. Az alkotás egy 200 cm magas márvány szobor, 130 cm-es műkő építészeti részen.
Az alkotás jelzése: Bory Jenő 1942. A síremlék a Kerepesi temető 11-es parcellájában található.
A fiatalon elhunyt színésznőnek Bory Jenő egy karcsú, szépen megformált női alakot faragott ki, melyről lehullanak az álarcok, és marad a fiatal lány fájdalmasan szép arca. A síremlék színpadot formáz, melynek tetején áll a gyönyörű női alak.
Az alkotás gipszből készült változata (200 cm) a székesfehérvári Bory vár kiállításán látható. A mű szerepelt a Műcsarnok 1942-43. évi téli kiállításán.
Zádor Gyöngyi (1920-1941) 1938-ban végezte el a Színészakadémiát, 1938-1941 között a Nemzeti Színház tagja volt. Szerepelt az „Életre ítéltek!” című filmben Jávor Pál partnereként. Tragikus halála vetett véget induló karrierjének.
Sírverse:
„Néked, ki a földön angyalként jártál,
miért is kellett angyallá lenned,
itt hagyni szeretteid és szerelmed!”
Források: Magony Imre: Bory Jenő, 60. o., Szerk.: Péntek Imre: Bory Jenő, 24. o., http://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz31/5.html

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Zádor Gyöngyi síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
95552
Feltöltve
2011.09.28. 20:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.28. 20:45

95553

95554
Feltöltve
2011.09.28. 20:46

Aerdna 11.09.28. 20:46

95555

Az alkotás gipsz változata (200 cm) a székesfehérvári Bory várban.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
95558
Feltöltve
2011.09.28. 21:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.28. 21:05
Az alkotás gipsz változata (200 cm) a székesfehérvári Bory várban.

"Zádor Gyöngyi síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
98279
Feltöltve
2011.10.30. 16:29
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.30. 16:29

"Zádor Gyöngyi síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
98280
Feltöltve
2011.10.30. 16:34
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.30. 16:34

"Zádor Gyöngyi síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
148481
Feltöltve
2013.10.02. 09:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ130/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.10.02. 09:24

"Zádor Gyöngyi síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
148480
Feltöltve
2013.10.02. 09:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ130/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.10.02. 09:23

"Zádor Gyöngyi síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
148479
Feltöltve
2013.10.02. 09:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ130/10 • 1/60 • ISO200

148478
Feltöltve
2013.10.02. 09:22

ATTILA SISKOVITS 13.10.02. 09:22

148477

352108
Feltöltve
2019.04.27. 01:17
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ48/10 • 1/640 • 18.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.04.27. 01:17

"Zádor Gyöngyi síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
444411
Feltöltve
2021.06.04. 14:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • 12.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.04. 14:00

444412

Összesen 15 fotó

Műlap története

21.06.04. 14:00
2 új fotót töltöttem a "Zádor Gyöngyi síremléke" műlaphoz
19.04.27. 01:17
1 új fotót töltöttem a "Zádor Gyöngyi síremléke" műlaphoz
13.10.02. 09:24
1 új fotót töltöttem a "Zádor Gyöngyi síremléke" műlaphoz
13.10.02. 09:23

13.10.02. 09:22

11.10.26. 18:34
Aerdna publikálta "Zádor Gyöngyi síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.