Jásd, Szentkút zarándokhely
További képek a Fotólistában

Jásd
Szentkút zarándokhely
Az alkotás Jásdtól délre Szentkúton található.

Felállítás1972

Aerdna
2011.10.11. 14:05
Jásd legfőbb nevezetessége a településtől délre található Szentkút, a legrégibb magyar búcsújáró hely. Az 1845. évi kanonika vizitációs okmány szerint már ekkor is több, mint 600 éves volt. A legenda szerint Péter remete itt vezekelt bűne miatt, és a szárazság miatt kiszáradt a patak, melynek vizét itta. Álmában megjelent Szűz Mária, aki megmondta, hol keressen vizet, hol ásson. Péter talált is vizet, és a forrás vize csodát tett, mikor egy odaérkező sánta ember meggyógyult.

A zarándokhely a Jásdon 1164-ben alapított Szent György bencés apátság szerzeteseinek gondnoksága alá tartozott 1543-ig, a törökök terjeszkedéséig. A törökök lerombolták az apátságot és a zarándokhelyet is. A török idők után mindössze egy fa kápolna állt itt. 1825-től építették a mai kápolnát, melynek anyagi fedezetét gróf Zichy István biztosította. A kápolnát 1837. augusztus 6-án szentelték fel. A terméskő alapú szentkutat 1934. szeptember 12-én áldották meg (Faller Jenő bányamérnök tervezte).

Szentkút ma egy szabadtéri miséző hely kálváriával. A kálvária és a szembemiséző oltár (almádi mészkőből) 1961-1980 között épült.

A szembemiséző oltár mögött álló hat méter magas Mária-szobrot Braun János faragta ki bolgár mészkőből. Az alkotás 1972-ben készült. Valószínűleg ekkor került felállításra is. A szobor hátoldalán levő jelzet: Braun J. 1972.

Az alkotás valóban hihetetlen méretű. Körülbelül egy méter magas posztamensen áll a hat méter magas karcsú nőalak. A szobor környezete rendezett, előtte vázában friss virágokat találtam.

Ha szemben állunk az alkotással, tőle jobbra található a kápolna és a szentkút, balra Lourdes-i Szűz Mária, illetve a 14 stációból álló kálvária.
Források:
http://www.szeporszag.hu/J%E1sd.telepules , http://www.kerekparturak-bakony.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=100&Itemid=67

Aerdna műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jásd
Feltöltő
Azonosító
95220
Feltöltve
2011.09.25. 21:15

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.25. 21:15

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jásd
Feltöltő
Azonosító
95221
Feltöltve
2011.09.25. 21:16

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.25. 21:16

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jásd
Feltöltő
Azonosító
95222

95223
Feltöltve
2011.09.25. 21:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.25. 21:17

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jásd
Feltöltő
Azonosító
95224
Feltöltve
2011.09.25. 21:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.25. 21:18

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jásd
Feltöltő
Azonosító
95225

95226
Feltöltve
2011.09.25. 21:19

Aerdna 11.09.25. 21:19

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jásd
Feltöltő
Azonosító
95227

95228
Feltöltve
2011.09.25. 21:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.09.25. 21:20

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

2016
Alkotó
Település
Jásd
Feltöltő
Azonosító
280421
Fotózva
2016. augusztus
Évszám
2016
Feltöltve
2017.06.05. 15:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.06.05. 15:57
2016. augusztus
2016

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

2016
Alkotó
Település
Jásd
Feltöltő
Azonosító
280422
Fotózva
2016. augusztus
Évszám
2016
Feltöltve
2017.06.05. 15:59

Aerdna 17.06.05. 15:59
2016. augusztus
2016

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

2016
Alkotó
Település
Jásd
Feltöltő
Azonosító
280423
Fotózva
2016. augusztus
Évszám
2016
Feltöltve
2017.06.05. 15:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.06.05. 15:59
2016. augusztus
2016

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

2016
Alkotó
Település
Jásd
Feltöltő
Azonosító
280424
Fotózva
2016. augusztus
Évszám
2016
Feltöltve
2017.06.05. 16:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.06.05. 16:00
2016. augusztus
2016

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

2016
Alkotó
Település
Jásd
Feltöltő
Azonosító
280425
Fotózva
2016. augusztus
Évszám
2016
Feltöltve
2017.06.05. 16:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/40 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.06.05. 16:00
2016. augusztus
2016

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

2016
Alkotó
Település
Jásd
Feltöltő
Azonosító
280427
Fotózva
2016. augusztus
Évszám
2016
Feltöltve
2017.06.05. 16:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.06.05. 16:01
2016. augusztus
2016

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

2016
Alkotó
Település
Jásd
Feltöltő
Azonosító
280428

532748
Feltöltve
2023.07.12. 13:06
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/165 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.07.12. 13:06

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jásd
Feltöltő
Azonosító
532749
Feltöltve
2023.07.12. 13:06
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/136 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.07.12. 13:06

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jásd
Feltöltő
Azonosító
532750
Feltöltve
2023.07.12. 13:06
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/788 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.07.12. 13:06

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jásd
Feltöltő
Azonosító
532751
Feltöltve
2023.07.12. 13:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/400 • 21.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.07.12. 13:06

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jásd
Feltöltő
Azonosító
532752
Feltöltve
2023.07.12. 13:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ56/10 • 1/125 • 29.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.07.12. 13:06

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jásd
Feltöltő
Azonosító
532753
Feltöltve
2023.07.12. 13:07
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/344 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.07.12. 13:07

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jásd
Feltöltő
Azonosító
532754
Feltöltve
2023.07.12. 13:07
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/1942 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.07.12. 13:07
Összesen 23 fotó

Műlap története

23.07.12. 13:07
2 új fotót töltöttem a "Szűz Mária" műlaphoz
23.07.12. 13:06
5 új fotót töltöttem a "Szűz Mária" műlaphoz
23.07.06. 13:47
A "Szűz Mária" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.10.11. 14:05
Aerdna publikálta "Szűz Mária" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.