Szent-Györgyi Albert mellszobra

Eger, II. Rákóczi Ferenc út 2.

Alternatív, helyi címek:Az egri Wigner Középiskola magyar származású Nobel-díjasokat bemutató szoborparkja - II.

Eger
II. Rákóczi Ferenc út 2.
Az egri Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium...Teljes szövegAz egri Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium L-alakú emlékparkjában, a két szár találkozásában; az iskola kerítésén belül, de napközben szabadon látogathatóanKevesebb szöveg

Felállítás1997


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Csuhai István
2011.09.25. 18:42
Szent-Györgyi Albert 1893-ban született Budapesten. Anyai ágon közeli rokonságban állt a Lenhossék-dinasztia két tagjával, Józseffel és Mihállyal, a korabeli orvoskar nagy nevű anatómus professzoraival. Szent-Györgyi a Lónyay utcai Református Gimnázium és Kollégium diákja volt, orvosi diplomát a Budapesti Tudományegyetem orvosi karán szerzett 1917-ben. 1914-ben behívták katonának, ahol orvosként szolgált, 1916-ban azonban szándékosan karon lőtte magát, és sebesülése miatt rövid időn belül leszerelték. A háborút követően Európa jó néhány kitűnő egyetemén tanult, második diplomáját, kémiából, Cambridge-ben szerezte meg. Dolgozott az Egyesült Államokban, majd 1931-től 1945-ig a szegedi tudományegyetem orvosi vegyészeti intézetének professzora volt. 1937-ben nyerte el az élettani-orvosi Nobel-díjat 'a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért'. (Érdekesség, hogy az az évi kémiai Nobel-díjak egyike szintén a C-vitaminnal kapcsolatos kutatásért jutott Walter Norman Haworth birminghami tudósnak.) Szent-Györgyi a díj teljes összegét a száznapos finn-szovjet háború finn áldozatainak megsegítésére ajánlotta fel. Szent-Györgyi Albert az 1940-es évek elején diplomáciai szerepet is vállalt, a Kállay-kormány megbízásából részt vett a végül soha be nem következett magyar kiugrás előkészítésében; emiatt 1944 márciusa után bujkálni kényszerült. 1945 és 1947 között a budapesti tudományegyetem orvos karának biokémia professzora volt, közben két ciklusban is kiemelkedő közéleti személyiségként kooptált parlamenti képviselő, újraindítója a Magyar Tudományos Akadémiának, és egyik alapítója annak a szervezetnek, melyből később a Magyar-Szovjet Baráti Társaság lett. 1947-ben külföldön tartózkodott - hírét vette, hogy Zilahy Lajos írót letartóztatták, és az emigráció mellett döntött. (Akárcsak hamarosan Zilahy.) Az Egyesült Államok-beli Woods Hole-ban telepedett le, kutatóintézetet hoztak létre neki, ahol izomkutatással, később rákkutatással foglalkozott. 1955-ben kapta meg az amerikai állampolgárságot.

A svéd Nobel-díj bizottság honlapján http://www.nobelprize.org/nobel_prizes/medicine/laureates/1937/szent-gyorgyi-docu.html látható egy rövid filmecske, ahogy Szent-Györgyi bejelentkezik a szállodába a díj átvétele előtt - igazi nagyvilági charmeurnek hat ezen az archív filmen is, és az lehetett a valóságban is (négyszer nősült). Idősebb korában gyakran szerepelt interjúalanyként az akkori Magyar Televízióban; megszólalásainak mindenkor bája és súlya volt. Kilencvenhárom évesen halt meg, 1986-ban.

Ezzel a feltöltéssel a végére értem a magyar származású Nobel-díjasok egri emlékparkját bemutató sorozatnak, és persze számtalan kérdés maradt nyitva. A legnyilvánvalóbb, hogy mindössze ketten voltak (és ezzel Magyarország a környező országok szintjét teljesíti), akik Magyarországon végzett munkájukért, magyar állampolgárként és Magyarországról kiutazva kapták meg a Nobel-díjat: Szent-Györgyi Albert és Kertész Imre (ráadásul a díj odaítélése után idővel már ők ketten is külföldön éltek). A másik tizenkét díjazott többsége olyan helyzetbe jutott a mindenkori magyar állam jóvoltából (hol jobbról, hol balról, 1919 után, a harmincas években, 44-ben vagy 45-ben, 47-ben vagy 50-ben, végül 56-ban), hogy kénytelen volt elhagyni szülőhazáját. Ehhez hozzájárult, hogy természettudós kutatónak sem Magyarország, sem a többi európai kis ország nem volt képes azokat a kutatási lehetőségeket nyújtani, melyek a gazdag országokban könnyedén kéznél voltak. És ide tartozik, hogy 1989-ig ezekről a kiváló emberekről általában szinte alig lehetett tudni valamit - nagy többségük hivatalosan disszidensként volt számon tartva, függetlenül tudományos presztízsüktől és eredményeiktől. Ezért is hatalmas dolog ez a részben civil kezdeményezésre, önkéntesek áldozatvállalása árán megvalósult és szépen gondozott egri emlékpark.

Az itt látható Szent-Györgyi mellszobor pontos mása annak www.szoborlap.hu/1237 , melyet Szekszárdon, az ottani egykor Szent-Györgyi Albertről elnevezett iskola előtt állítottak fel 1993-ban.



Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai
Közös gyűjteményben
Magyar orvosok szobrai

Cím alapján hasonló

"Szent-Györgyi Albert mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
95176
Feltöltve
2011.09.25. 16:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ53/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.25. 16:46

"Szent-Györgyi Albert mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
95177
Feltöltve
2011.09.25. 16:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ5/1 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.25. 16:52

"Szent-Györgyi Albert mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
95178
Feltöltve
2011.09.25. 16:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.25. 16:53

"Szent-Györgyi Albert mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
95179
Feltöltve
2011.09.25. 16:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/125 • ISO450

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.25. 16:53

"Szent-Györgyi Albert mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
95180
Feltöltve
2011.09.25. 16:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ4/1 • 1/125 • ISO220

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.25. 16:54

"Szent-Györgyi Albert mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
95181
Feltöltve
2011.09.25. 16:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.25. 16:55

"Szent-Györgyi Albert mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
95182
Feltöltve
2011.09.25. 16:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.25. 16:56

"Szent-Györgyi Albert mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
95183
Feltöltve
2011.09.25. 16:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/125 • ISO220

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.25. 16:57

"Szent-Györgyi Albert mellszobra" c. alkotás fotói

Hátsó profilban, balról jobbra: Kertész, Hershko, Harsányi, Hevesy, Szent-Györgyi
Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
95184
Feltöltve
2011.09.25. 16:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.25. 16:59
Hátsó profilban, balról jobbra: Kertész, Hershko, Harsányi, Hevesy, Szent-Györgyi
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.06.01. 14:17
A "Szent-Györgyi Albert mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.09.25. 18:42
Csuhai István publikálta "Szent-Györgyi Albert mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.