Révkomárom (Komárno), Petőfi utca 1.

A Jókai Színház előcsarnokában, a bejárattal szemben, kissé balra.

Felállítás2010. április 16.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
ocsovai andrás
2011.09.25. 20:52
A színész-színházigazgató mellszobrát Holocsy István lányai, Holocsy Katalin és Holocsy Krisztina színművésznők leplezték le.
A szoboravató után William Shakespear Vízkereszt, vagy amit akartok című vígjátékát adta elő a társulat, az előadást Valló Péter rendezte. Tizenöt évvel ezelőtt ebben a darabban Antonio szerepe volt Holocsy István egyik utolsó alakítása.

A színészről írja Tarics Péter:
'A közelmúltban a Komáromi Jókai Színház előcsarnokában felavatták Holocsy István felvidéki színművész, színházigazgató mellszobrát, születésének 60. évfordulója tiszteletére. A színész 1996. júliusában tragikus hirtelenséggel – 46 évesen – elhunyt, ekkor már két éve a komáromi teátrum igazgatója volt. A szobrot két leánya – akik szintén a Komáromi Jókai Színház művészei –, Krisztina és Katalin leplezték le.

Holocsy István a budapesti Színművészeti Főiskola befejezését követően 1973-ban szerződött a komáromi Magyar Területi Színházhoz. Színészként kezdte pályafutását, majd művészeti vezető, rendező és színi-direktor lett.

Jelentősebb szerepei közül néhány: Ádám (Az ember tragédiája), Jago (Othello), Noszty Feri (A Noszty fiú esete Tóth Marival), Hunyadi László (Czillei és a Hunyadiak), Ocskay László (Szeretve mind a vérpadig), Petur bán (Bánk bán), Fadinard (Olasz szalmakalap), Vibra Gyuri (Szent Péter esernyője), Bicska Maxi (Koldusopera),Lopahin (Cseresznyéskert), Zápolya János (Mohács), Calugula (cAliguLó).

Három alkalommal – 1980-ban, 1986-ban és 1988-ban – rendezett a színháznál. A Töklámpás, a Bűntény a kecskeszigeten és a Jövőre veled ugyanitt című darabok rendezése dicséri a munkáját."
http://magyarteatrum.hu/mellszobor-holocsy-istvannak-revkomaromban


Itt Flaska Kata beszélget a szobrásszal:
http://www.szabadujsag.com/index.php?option=com_content&view=article&id=1658:valtozo-diszletek-koezoett-grafel-gyoergy-alkotasrol-kulturakrol-termeszetrl&catid=47:kultura&Itemid=75
kectam
2019.07.22. 11:35
Az emlékbeszédet Tóth László színháztörténész, költő, publicista szavai nyitották, majd Tóth Tibor, a színház igazgatójának beszéde után Holocsy leányai leplezték le.
Források:
Új szó 2010.04.16. - 9. oldal - https://library.hungaricana.hu/hu/view/UjSzo_2010_04/?pg=256&layout=s
Új szó 2010.04.19. - 6. oldal - https://library.hungaricana.hu/hu/view/UjSzo_2010_04/?pg=301&layout=s



Közös gyűjteményben
Előadóművészek szobrai

Cím alapján hasonló

"Holocsy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
94906
Feltöltve
2011.09.21. 10:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.09.21. 10:35

"Holocsy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
94907
Feltöltve
2011.09.21. 10:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.09.21. 10:35

"Holocsy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
94908
Feltöltve
2011.09.21. 10:36
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.09.21. 10:36

"Holocsy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
94909
Feltöltve
2011.09.21. 10:37
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.09.21. 10:37

"Holocsy István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
94910
Feltöltve
2011.09.21. 10:37
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.09.21. 10:37
Összesen 5 fotó

Műlap története

23.05.19. 16:20
Megérintettem a "Holocsy István" alkotást
19.07.22. 11:35
A "Holocsy István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.08.28. 20:07
Megérintettem a "Holocsy István" alkotást
11.09.25. 20:52
ocsovai andrás publikálta "Holocsy István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.