Debrecen, Böszörményi út 6.

Debrecen
Böszörményi út 6.
Az Alföldi Nyomda területén áll, de az utcáról látszik.

Avatás2006. június 1.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2011.09.10. 22:40
Ebben az évben, 2011-ben Debrecen városa sokféle kerek évfordulót ünnepel. A legnagyobb évforduló a város szabad királyi várossá válásának 650. fordulója. Sajnos egyelőre szoboravatóról nem tudok a hivatalos programokban.

Többek közt az Alföldi Nyomda is az idén ünnepli 450 éves évfordulóját. Az ünnepségek a nyomdával kapcsolatban az év elején lezajlottak.
Huszár Gál alapította a nyomdát, akinek mellszobrát még a 445 éves évfordulón avatták. A mellszobor hasonlít az egyetem előtt álló egész alakos Huszár Gál szoborra (Ohmann Béla alkotása), amelyet 1938-ban a Református Kollégium 400 éves évfordulójának tiszteletére emeltek.

Az alkotás a nyomda területén áll. Hétvégén fotóztam, nem volt nagy mozgás az üzem területén, meg amúgy is közvetlenül a bejárat mellett áll az alkotás, amit a kerítésen át lehet is látni. Az igaz, hogy én pár hónapja fedeztem fel, amikor a városból utaztam kifelé buszon. Nem láttam eddig sehol leírva, hogy az alkotás létezik. Az alkotó honlapján ugyan fent van, de 2005-ös dátummal.
Itt: https://sites.google.com/site/jozsalajosszobraszmuvesz/oeneletrajz

A bronz mellszobor ötnegyedes életnagyságú.

Huszár Gál nyomdász, református püspök életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Husz%C3%A1r_G%C3%A1l
További linkek
Szoboravató beszéd szövege: http://www.pnyme.hu/2006/huszargal/huszargal.php

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Huszár Gál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
94144
Feltöltve
2011.09.10. 22:16
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.09.10. 22:16

"Huszár Gál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
94146
Feltöltve
2011.09.10. 22:16
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.09.10. 22:16

"Huszár Gál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
94148
Feltöltve
2011.09.10. 22:17
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.09.10. 22:17

"Huszár Gál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
94149
Feltöltve
2011.09.10. 22:17
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.09.10. 22:17

"Huszár Gál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
94150
Feltöltve
2011.09.10. 22:18
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.09.10. 22:18

"Huszár Gál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
94152
Feltöltve
2011.09.10. 22:18
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.09.10. 22:18

"Huszár Gál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
453896
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2021.08.05. 16:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ56/10 • 1/60 • 60mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.05. 16:18
2013. október
Összesen 7 fotó

Műlap története

21.08.05. 16:18
1 új fotót töltöttem a "Huszár Gál" műlaphoz
17.11.26. 00:06
A "Huszár Gál" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.09.10. 22:40
TundeK62 publikálta "Huszár Gál" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.