Az I. világháború hőseinek emlékműve

Szombathely, Erkel Ferenc utca 3.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Hősi emlékmű

Szombathely
Erkel Ferenc utca 3.
Az újperinti Segítő Szűz Mária templomának kertjében.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Vódli József
2011.09.07. 11:53
Szombathely Újperint városrészében, a római katolikus templom bejáratától jobbra, a kerítésen belül látható. Az emlékmű mögött álló épület (talán a plébánia hivatal, nem jelezte semmi tábla) bejárati kapuja zárva volt. A templom felől mentem be, és a kerten keresztül sikerült előre, az emlékműhöz jutnom. Sehol nem láttam senkit akit megkérdezhettem volna.
Az alkotás jobb oldalán (az utcáról nem látható a nagyra nőtt fenyőfáktól), második világháborús emléktáblát helyeztek el, valószínűleg utólag. Ebből arra következtetek, hogy az emlékmű állításának ideje a két háború közötti időre tehető.
Van egy 1988-as archív képem, de nem fér bele a feltöltési limitbe. Akkor még nem volt előtte kerítés, sem mellette fenyő.
László Mária
2013.09.21. 10:31
Felirata:
Hálája jeléül emelte Perint község
1914 - 1918
A haza védelmében elesett perinti hősök
Névsor
Források:
http://www.viasanctimartini.eu/egyeb-latnivalok/utmenti-keresztek-keposzlopok-szobrok-kapolnak-haranglabak-szakralis-kisemlekek-szombathelyen

Cím alapján hasonló

"Az I. világháború hőseinek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
93586
Feltöltve
2011.09.04. 07:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ560/100 • 1/480 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.09.04. 07:55

"Az I. világháború hőseinek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
93587
Feltöltve
2011.09.04. 07:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ560/100 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.09.04. 07:56

"Az I. világháború hőseinek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
93595
Feltöltve
2011.09.04. 08:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ500/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.09.04. 08:01

"Az I. világháború hőseinek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
93589
Feltöltve
2011.09.04. 07:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ560/100 • 1/480 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.09.04. 07:56

"Az I. világháború hőseinek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
93590
Feltöltve
2011.09.04. 07:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ290/100 • 1/480 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.09.04. 07:57

"Az I. világháború hőseinek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
93591
Feltöltve
2011.09.04. 07:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ310/100 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.09.04. 07:57

"Az I. világháború hőseinek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
93592
Feltöltve
2011.09.04. 07:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ310/100 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.09.04. 07:58

"Az I. világháború hőseinek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
93593
Feltöltve
2011.09.04. 07:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ310/100 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.09.04. 07:58

"Az I. világháború hőseinek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
93594
Feltöltve
2011.09.04. 07:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ500/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.09.04. 07:59

"Az I. világháború hőseinek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
158887
Feltöltve
2014.03.05. 17:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.03.05. 17:31

"Az I. világháború hőseinek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
158886
Feltöltve
2014.03.05. 17:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.03.05. 17:30

"Az I. világháború hőseinek emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
158885

158884
Feltöltve
2014.03.05. 17:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.03.05. 17:29

Archív fotók

"Az I. világháború hőseinek emlékműve" c. alkotás fotói

Archív fotó 1988-ból
Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
147815
Forrás
http://www.vasidigitkonyvtar.hu/vasidigiportal/block/resource/LTE1NjAzNDk4NTI=/oai_vdk_hu_903
Évszám
1988
Feltöltve
2013.09.21. 16:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 13.09.21. 16:22
1988, Archív felvétel
Archív fotó 1988-ból
Összesen 14 fotó

Műlap története

14.03.05. 17:31
1 új fotót töltöttem az "Az I. világháború hőseinek emlékműve" műlaphoz
14.03.05. 17:30

14.03.05. 17:29
1 új fotót töltöttem az "Az I. világháború hőseinek emlékműve" műlaphoz
13.09.27. 13:47
Az "Az I. világháború hőseinek emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.09.07. 11:53
Vódli József publikálta "Az I. világháború hőseinek emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.