Tatay Sándor-emlékkő

Székesfehérvár, Farkasvermi út 40.

Székesfehérvár
Farkasvermi út 40.
Az alkotás a Tatay Sándor Alapítványi Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola udvarán található.

Felállítás2003. április 12.

Gelencsér Ferenc (építész, közreműködő)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Aerdna
2011.10.04. 21:10
'Mestert szerettem volna, akiért érdemes jó tanítványnak lenni.' - ez a felirata a Tatay Sándor emlékére állított emlékkőnek.

Az alkotást a Tatay-napok ünnepségsorozatának keretében avatták fel, 2003. április 12-én.

Az alkotás oszlop részét Gelencsér Ferenc, a domborművet Kocsis Balázs készítette.
Tatay Sándor (1910--1991) író, gimnáziumi éveit követően először Sopronban tanult, majd Pécsen a tudományegyetem bölcsészkarán magyar--német szakon folytatta tanulmányait. Bejárta Európa nagyvárosait, majd hazatérése után 1930-tól jelentek meg írásai. Talán a legismertebb a „Puskák és galambok” című műve. A József Attila-díjat három ízben is megkapta, 1957-ben, 1961-ben, 1979-ben. 1991-ben Kossuth-díjjal jutalmazták munkásságát.
Források:
Magony Imre: Székesfehérvár szobrai, 176. o., http://mek.oszk.hu/02200/02227/html/03/337.html , http://www.tatay.hu/portal_uj/?q=node/1 , http://www.hunlit.hu/tataysandor

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Tatay Sándor-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Kocsis BalázsGelencsér Ferenc (építész, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
92895
Feltöltve
2011.08.27. 07:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.08.27. 07:44

"Tatay Sándor-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Kocsis BalázsGelencsér Ferenc (építész, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
92896
Feltöltve
2011.08.27. 07:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.08.27. 07:45

"Tatay Sándor-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Kocsis BalázsGelencsér Ferenc (építész, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
92897

92898
Feltöltve
2011.08.27. 07:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.08.27. 07:46

"Tatay Sándor-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Kocsis BalázsGelencsér Ferenc (építész, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
120530
Feltöltve
2012.10.06. 10:33
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.10.06. 10:33

"Tatay Sándor-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Kocsis BalázsGelencsér Ferenc (építész, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
120531
Feltöltve
2012.10.06. 10:33
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/300 • ISO64

120532
Feltöltve
2012.10.06. 10:33
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.10.06. 10:33

"Tatay Sándor-emlékkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Kocsis BalázsGelencsér Ferenc (építész, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
193844
Fotózva
2013. október
Feltöltve
2015.01.25. 20:16
EXIF információk...
Nokia / N95 8GB
ƒ28/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.25. 20:16
2013. október
Összesen 8 fotó

Műlap története

15.01.25. 20:16
1 új fotót töltöttem a "Tatay Sándor-emlékkő" műlaphoz
14.02.16. 20:05
A "Tatay Sándor-emlékkő" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.05.29. 10:05
A "Tatay Sándor-emlékkő" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.10.04. 21:10
Aerdna publikálta "Tatay Sándor-emlékkő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.