Mór, Erzsébet tér 19.
További képek a Fotólistában

Mór
Erzsébet tér 19.
Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola előtti téren, szépen kialakított parkban..

Felállítás2011. augusztus 26.

ocsovai andrás
2011.08.26. 21:28
2011. augusztus 26.
Mai hír:

http://belfold.hirfal.hu/kozteri_emlekmuvet_allitottak_moron_wekerle_sandornak-4276328.html
Sajnálom, de a link már nem eredményes. valamikor működött és onnan idéztem:

...'Wekerle Sándor 'élete és példája bizonysága annak, hogy lehet a kapott talentumokat a haza javára kamatoztatni' - mondta beszédében Semjén Zsolt. A politikus hangsúlyozta, hogy Wekerle Sándor első miniszterelnökségének idején aranyalapúvá tette a magyar nemzeti valutát, s akkor született meg az, az első átfogó egyházpolitikai törvény, amelynek 'figyelembe vétele megkerülhetetlen volt napjaink törvényalkotási munkájában is'. Wekerle Sándor harmadik miniszterelnöksége, koalíciós kormányzása alatt dolgozták ki azt az adórendszert, amelynek alapelve az egységesítés és az egyenlő teherelosztás volt. Törlesztve az utókor adósságát és megbecsülve az általa végzett heroikus munkát, a kormány ' alapot nevezett el' Wekerle Sándorról - tette hozzá a miniszterelnök-helyettes.

Az avatóünnepség résztvevőit köszöntötte Fenyves Péter (Fidesz) a város polgármestere, Törő Gábor (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője, a Wekerle Emlékbizottság elnöke, s Hunorfi István, a bizottság társelnöke, a kezdeményezés élére álló móri civil szervezet elnöke is. A gránittalapzaton álló, 5,3 méter magas bronz portrészobor felállítása civil kezdeményezés eredménye. 27,5 millió forintból valósult meg. Az összeghez 22 millió forinttal járult hozzá az önkormányzat, a költségek fennmaradó részét és a Wekerle Emlékév rendezvényeivel kapcsolatos kiadásokat pedig adományokból finanszírozták.'...

Magyarország, Mór történelmét írja, rajzolja, vési, önti:

...'A Móron élő és alkotó művészek közül kiemelkedő Nagy Benedek szobrászművész munkássága. Ismerői szerint legnemesebb emberi tulajdonsága a szépre való nevelés belülről jövő „kényszere”, ez a humanizmus fogalmazódik meg szobraiban, kisplasztikáiban, érméiben.

Négy évtizedes alkotó tevékenysége eredményeként Magyarországon - kis falvakban és nagy városokban - közel 40 köztéri szobra, alkotása hirdeti Soprontól Nyíregyházáig művészi tehetségét, azt, hogy a kortárs szobrászművészetet milyen magas színvonalon képviseli. Kistérségünkben 1978-ban Bakonycsernyén állították fel első köztéri emlékművét a II.világháború áldozatainak emlékére. Városképet formáló elképzelései valósultak meg a Móron felállított köztéri szobrai és közvetlen környezetük kialakításában. Ezek az alkotások: Sárkányölő Szent György egészalakos bronz lovas szobor, Boldog Gizella egészalakos bronz-kő kompozíció, Bukfencező puttó bronz-kő ivókút, Mór belvárosának olyan vonzó arculatot adtak, amely valószínűleg a jövő századokra is átsugárzik.

2006-ban avatták fel az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére készített szabadtéri emlékművét a Millenniumi Emlékparkban.

Személyes tevékenységének is köszönhető a móri Lamberg-kastélyhoz tartozó műemléki Kútház megmentése, a Lamberg-kastély park teljes felújítása és szoborparkká alakítása, a zenepavilon és a madárház tervezése, kivitelezésének művezetése, magas színvonalú helyi kiállítási programok beindítása. Sokirányú munkája mellett módot talált számos generáció művészeti nevelésére, közben családjában is felnevelt egy új művésznemzedéket, akik ma Móron szobrászként, restaurátorként, művészeti oktatóként gyarapítják értékeinket.'...
http://www.mor.hu/index.php?ID=161&L=hu&M=45&P=12

Blogbejegyzések a műlapról
Nagy Benedek
Aerdna blogja @ 2014.05.14. 21:23
Nagy Benedek 1941. március 15-én született, a Csallóközben, Pozsonytól nem messze, Illésházán. Rábapordány volt a következő „megálló”, itt nevelkedett, majd Pápán, a Pápai Tanítóképzőben tanult, itt végezte a középiskolát. Ezt követően két esztendőn keresztül tanított Rábacsanakon, ahol a...

Cím alapján hasonló

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
92868
Feltöltve
2011.08.26. 18:33
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ900/100 • 1/317 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.08.26. 18:33

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
92869
Feltöltve
2011.08.26. 18:48
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/649 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.08.26. 18:48

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
92870
Feltöltve
2011.08.26. 18:48
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/1149 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.08.26. 18:48

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
92871
Feltöltve
2011.08.26. 18:48
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.08.26. 18:48

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
92873
Feltöltve
2011.08.26. 18:49
Képinfó
Alkotó a képen
(Nagy Benedek)
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/1852 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.08.26. 18:49

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
92878
Feltöltve
2011.08.26. 20:56

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.08.26. 20:56

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
92879

92874
Feltöltve
2011.08.26. 18:50
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ480/100 • 1/637 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.08.26. 18:50

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
92875

192959
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2015.01.16. 20:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.16. 20:48
2012. március

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
192960
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2015.01.16. 20:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.16. 20:48
2012. március

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
192961
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2015.01.16. 20:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.16. 20:49
2012. március

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
192962
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2015.01.16. 20:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.01.16. 20:49
2012. március

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
237298
Feltöltve
2016.04.11. 21:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.11. 21:18

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
237299
Feltöltve
2016.04.11. 21:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.11. 21:19

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
237301
Feltöltve
2016.04.11. 21:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.11. 21:19

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
237309
Feltöltve
2016.04.11. 21:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.11. 21:20

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
237310
Feltöltve
2016.04.11. 21:21
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.11. 21:21

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
541629
Feltöltve
2023.10.06. 07:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/200 • 195mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.10.06. 07:42

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
541630
Feltöltve
2023.10.06. 07:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/200 • 100mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.10.06. 07:42

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
541631
Feltöltve
2023.10.06. 07:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/320 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.10.06. 07:42

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
541632
Feltöltve
2023.10.06. 07:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/200 • 195mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.10.06. 07:43

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
541633
Feltöltve
2023.10.06. 07:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.10.06. 07:43

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
541634
Feltöltve
2023.10.06. 07:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.10.06. 07:43

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
541635
Feltöltve
2023.10.06. 07:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

541637
Feltöltve
2023.10.06. 07:45

Bertha János 23.10.06. 07:45

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
541638

541639
Feltöltve
2023.10.06. 07:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.10.06. 07:45

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
541640
Feltöltve
2023.10.06. 07:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/80 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.10.06. 07:45

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
541641
Feltöltve
2023.10.06. 07:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO100

541642
Feltöltve
2023.10.06. 07:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/400 • 155mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.10.06. 07:45

"Wekerle Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
541643

541644

541645

541646

Összesen 35 fotó

Műlap története

23.10.06. 07:45
1 új fotót töltöttem a "Wekerle Sándor" műlaphoz
23.10.06. 07:45
9 új fotót töltöttem a "Wekerle Sándor" műlaphoz
23.10.06. 07:43
4 új fotót töltöttem a "Wekerle Sándor" műlaphoz
23.10.06. 07:42
3 új fotót töltöttem a "Wekerle Sándor" műlaphoz
21.08.20. 20:19
A "Wekerle Sándor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.10.05. 11:28
Megérintettem a "Wekerle Sándor" alkotást
16.04.11. 21:21
1 új fotót töltöttem a "Wekerle Sándor" műlaphoz
16.04.11. 21:20
1 új fotót töltöttem a "Wekerle Sándor" műlaphoz
16.04.11. 21:19

16.04.11. 21:18
1 új fotót töltöttem a "Wekerle Sándor" műlaphoz
15.01.16. 20:49

15.01.16. 20:48

11.08.26. 21:28
ocsovai andrás publikálta "Wekerle Sándor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.