Keszthely, Balaton part
Archív képek

Keszthely
Balaton part
A strand játszóterének jobb szélén, a Balatonnal szembe fordulva áll.

Felállítás1960

Göröntsér Vera
2011.09.04. 23:51
'A köztéren elhelyezett szobrok tömegekhez szólnak. ... Az ilyen realizmus mindig is életet, erőt adott a művészetnek. Munka közben receptet senki sem ad, mi módon szülessen jó szobor, egy-egy alkotás minőségét műszerekkel mérni nem lehet.
A művészi produkció elsősorban tehetség dolga. Megítélésénél, ha van vonzóereje, a kíváncsiskodót csak nehezen engedi el. Ez a jelzés a legjobb bírálat a minőség megítélésére.' /Marton László: Ars poetica/

Úti célom kb. 20 kilométerre innen volt. Célszerűnek látszott azonban olyan helyen szállást keresnem, ahol találok is - így nyár közepén és nem túl drága. Keszthely jó választásnak tűnt. Indulásom előtt körülnéztem, mit találok várhatóan arra. Meg is lepődtem, micsoda kincs vár még feltáratlanul.

'Fürdő után (alumínium, 1958, Keszthely)' - az Artportal és Wikipedia is jegyzi.
Kicsit küzdelmes volt kinyomozni, hol is találom, ill. (később) melyik strandra kell bejutnom, de sikerült megtalálni, bejutni is.

Sajnos az elhelyezéssel és a kánikulával együtt jár, hogy a szobor óriási tömegben állt. Látható, minden ízében sugározza a címe szerinti életérzést.
A realizmushoz nem fér kétség! A lány csinosan magasodik a homokozó melletti kisebb kis emelvényen. Nyilván ő volt ott előbb és egy későbbi strandrendezés hozta össze a szomszédságot.
Azt hiszem, a realizmushoz hozzá tartozik az is, hogy mindenki teljes természetességgel jár-kel a szobor körül, pakol rá, a gyerek csimpaszkodik a lábába. Én pedig, a 'kíváncsiskodó', le voltam nyűgözve.
További linkek
Marton László honlapja: http://www.martonlaszlo.hu/mindex.htm
Ády
2019.01.24. 15:31
Új szobrok a Balaton mentén

"Szobrászművészeink műtermeiben — a faragók és az öntök műhelyeiben — sok olyan alkotáson végzik az utolsó simításokat, amelyek az idén nyáron már a balatoni üdülőhelyek parkjait, sétányait díszítik....
....Két szoborral szépül Keszthely is. Kocsis András öt ülő nőt ábrázoló díszkútja a parkban, az úgynevezett szigetfürdő előtt pedig Marton László „Női akt”-ja kerül felállításra....."
Források:
Népszabadság 1960. május 14. (18. évfolyam, 65. szám)

Kapcsolódó
Kútfigura
Kapcsolódó
Női torzó
Közös gyűjteményben
Gömbölyded formák

Cím alapján hasonló

"Fürdő után" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
92719
Feltöltve
2011.08.24. 18:01
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.08.24. 18:01

"Fürdő után" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
92713
Feltöltve
2011.08.24. 18:00
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/400 • ISO80

Göröntsér Vera 11.08.24. 18:00

"Fürdő után" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
92715

92716

92717
Feltöltve
2011.08.24. 18:01
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.08.24. 18:01

"Fürdő után" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
92761
Feltöltve
2011.08.25. 09:27
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ49/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.08.25. 09:27

"Fürdő után" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
92712
Feltöltve
2011.08.24. 17:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ40/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.08.24. 17:59

"Fürdő után" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
92720
Feltöltve
2011.08.24. 18:02
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ50/10 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.08.24. 18:02

"Fürdő után" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
92760
Feltöltve
2011.08.25. 09:22
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ48/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.08.25. 09:22

"Fürdő után" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
189626
Feltöltve
2014.12.06. 19:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.06. 19:02

"Fürdő után" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
189627
Feltöltve
2014.12.06. 19:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.06. 19:02

"Fürdő után" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
189628
Feltöltve
2014.12.06. 19:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.06. 19:03

"Fürdő után" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
189629
Feltöltve
2014.12.06. 19:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.06. 19:03

"Fürdő után" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
189630
Feltöltve
2014.12.06. 19:04
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.06. 19:04

Archív fotók

"Fürdő után" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
268249
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2017.02.28. 22:14
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.02.28. 22:14
Archív felvétel

"Fürdő után" c. alkotás fotói

Marton László Fürdő után című szobra a keszthelyi sétányon
Lechner Tudásközpont Fotótára
Azonosító: LTK/VÁTI/139/69
Alkotó
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
334662
Forrás
http://fototar.lechnerkozpont.hu/foto/1014
Feltöltve
2018.12.08. 09:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.12.08. 09:58
Archív felvétel
Marton László Fürdő után című szobra a keszthelyi sétányon
Lechner Tudásközpont Fotótára
Azonosító: LTK/VÁTI/139/69
Összesen 16 fotó

Műlap története

18.12.08. 09:58
1 új fotót töltöttem a "Fürdő után" műlaphoz
17.02.28. 22:14
1 új fotót töltöttem a "Fürdő után" műlaphoz
14.12.06. 19:04
1 új fotót töltöttem a "Fürdő után" műlaphoz
14.12.06. 19:03
1 új fotót töltöttem a "Fürdő után" műlaphoz
14.12.06. 19:03
1 új fotót töltöttem a "Fürdő után" műlaphoz
14.12.06. 19:02
1 új fotót töltöttem a "Fürdő után" műlaphoz
14.12.06. 19:02
1 új fotót töltöttem a "Fürdő után" műlaphoz
11.09.04. 23:51
Göröntsér Vera publikálta "Fürdő után" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.