Gyula-Gyulavári, Bay tér
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:I. és II. világháborús emlékmű

A tér központi részén van felállítva

Felállítás1930. augusztus 31.

Bory Pál (bronzöntő, közreműködő)

Cedrus
2011.08.22. 21:35
"Az 1917. évi VIII. tc. elrendelte, hogy minden község és város anyagi erejének megfelelően méltó emléket állítson a háborúban hazájukért életüket áldozó katonái tiszteletére. Békés megye területén a háború után mindenütt Emlékműbizottságok alakultak, s kivétel nélkül minden község és város felállíttatta a maga hősi szobrát az 1920–1930-as években.

A gyulavári képviselő-testület nevében Erdődi Lajos bíró és Vertán Emil főjegyző szerződést kötött 1929. április 30-án Homonnay Jenő szobrászművésszel az emlékmű elkészítésére. Megállapodtak, hogy a szobor öt méter magas bronzból és terméskőből készült alkotás lesz. 1929 nyarára kellett elkészülnie a dupla figurális műnek, a kompozíció: „elesett népfölkelőt megvédő levente, amely az idegen határon át fenyeget”. A Hősök terén 1929 szeptemberében a „nivellálási” munkálatok is megindultak. A lejtmérés elvégzése után, melyet Uhrin János vízmester készített, a tér földdel való feltöltése követett, s a tér körülkerítésére pedig Borsi Péter és Társa kapott megbízást.

A hősi szobor leleplezési ünnepségére 1930. augusztus 31-én délelőtt 11 órakor került sor. A nagy rendezvényre a délelőtti órákban érkezett meg József főherceg, „akit az ünneplő közönség a megyei előkelőségekkel az élén rendkívül meleg szeretettel fogadott.”

A készített fotók nem tudják visszaadni azt az élményt, melyet ma délelőtt éreztem a szobor megtekintésekor. Egy helybéli néni odajött hozzám, és azt mondta: 'Ugye milyen szép, ennél nincs is szebb.'

Valóban szép kompozíció. Bár a szobor magas talapzatra van állítva, de úgy láttam, hogy az elesett katona mellett egy címeres pajzs, kezében törött pengéjű kardja van. Az álló katona segíteni próbál elesett bajtársának, bal kezével megfogja, jobb kezét ökölbe szorítja a fájdalomtól, a dühtől, a bosszúvágytól vezérelve.

A talapzat két oldalán az I. világháborúban elesett, a hátoldalon a II. világháborúban elesett gyulavári hősök nevei olvashatók.
Előnézeti oldalának szövege:
Emelte Gyulavári Község kegyeletes érzésű közönsége a világháborúban hősi halált halt fiai emlékére 1929. évben.

Megjegyzés: Gyulavári település jelenleg Gyula városhoz van csatolva.
Források:
http://www.bekesmegye.com/bekes-megye/a-gyulavari-hosi-szobor
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Első_világháború

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Homonnay JenőBory Pál (bronzöntő, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
92537
Feltöltve
2011.08.22. 20:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ100/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.08.22. 20:53

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Homonnay JenőBory Pál (bronzöntő, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
92538
Feltöltve
2011.08.22. 20:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ70/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.08.22. 20:54

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Homonnay JenőBory Pál (bronzöntő, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
92539
Feltöltve
2011.08.22. 20:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ56/10 • 1/1300 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.08.22. 20:55

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Homonnay JenőBory Pál (bronzöntő, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
92540
Feltöltve
2011.08.22. 20:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ44/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.08.22. 20:56

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Homonnay JenőBory Pál (bronzöntő, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
92541
Feltöltve
2011.08.22. 20:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ36/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.08.22. 20:57

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Homonnay JenőBory Pál (bronzöntő, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
92542
Feltöltve
2011.08.22. 20:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ36/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.08.22. 20:58

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Homonnay JenőBory Pál (bronzöntő, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
92543
Feltöltve
2011.08.22. 20:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ73/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.08.22. 20:59

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Homonnay JenőBory Pál (bronzöntő, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
92544
Feltöltve
2011.08.22. 20:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ48/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.08.22. 20:59

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Homonnay JenőBory Pál (bronzöntő, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
92545
Feltöltve
2011.08.22. 21:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ70/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.08.22. 21:00

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Homonnay JenőBory Pál (bronzöntő, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
203614
Feltöltve
2015.04.25. 20:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.25. 20:24

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Homonnay JenőBory Pál (bronzöntő, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
203615
Feltöltve
2015.04.25. 20:25
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.25. 20:25

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

A bronzöntő neve
Alkotó
Homonnay JenőBory Pál (bronzöntő, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
203616
Feltöltve
2015.04.25. 20:26
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.25. 20:26
A bronzöntő neve

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Homonnay JenőBory Pál (bronzöntő, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
203617
Feltöltve
2015.04.25. 20:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.25. 20:26

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Homonnay JenőBory Pál (bronzöntő, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
270576
Feltöltve
2017.03.18. 23:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.18. 23:57

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Homonnay JenőBory Pál (bronzöntő, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
270577
Feltöltve
2017.03.19. 00:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.19. 00:00

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Homonnay JenőBory Pál (bronzöntő, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
538095
Feltöltve
2023.09.13. 13:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/500 • 5.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.09.13. 13:11

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

I. világháború áldozatainak névsora
Alkotó
Homonnay JenőBory Pál (bronzöntő, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
538096
Feltöltve
2023.09.13. 13:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ45/10 • 1/640 • 18.7mm • ISO125

538097
Feltöltve
2023.09.13. 13:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ36/10 • 1/200 • 7.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.09.13. 13:11
I. világháború áldozatainak névsora

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Homonnay JenőBory Pál (bronzöntő, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
538098
Feltöltve
2023.09.13. 13:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ34/10 • 1/400 • 6.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.09.13. 13:11

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Homonnay JenőBory Pál (bronzöntő, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
538099
Feltöltve
2023.09.13. 13:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ38/10 • 1/200 • 9.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.09.13. 13:11

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Homonnay JenőBory Pál (bronzöntő, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
538100
Feltöltve
2023.09.13. 13:22
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/250 • 5.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.09.13. 13:22

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

II. világháború áldozatainak emléktáblája
Alkotó
Homonnay JenőBory Pál (bronzöntő, közreműködő)
Település
Gyula-Gyulavári
Feltöltő
Azonosító
538101
Feltöltve
2023.09.13. 13:23
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ41/10 • 1/30 • 12.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.09.13. 13:23
II. világháború áldozatainak emléktáblája
Összesen 22 fotó

Műlap története

23.09.13. 13:23
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
23.09.13. 13:22
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
23.09.13. 13:11
2 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
23.09.13. 13:11
3 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
21.06.09. 19:07
Megérintettem a "Hősi emlékmű" alkotást
20.12.01. 15:46
Megérintettem a "Hősi emlékmű" alkotást
19.11.01. 16:15
Megérintettem a "Hősi emlékmű" alkotást
17.03.19. 00:00
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
17.03.18. 23:57
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
15.04.27. 13:58
A "Hősi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.04.26. 17:59
A "Hősi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.04.25. 20:26
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
15.04.25. 20:26
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
15.04.25. 20:25
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
15.04.25. 20:24
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlékmű" műlaphoz
13.11.20. 15:50
A "Hősi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.08.22. 21:35
Cedrus publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.