Veszprém, Kemecse utca 1.

Állapot: Lebontott

Veszprém
Kemecse utca 1.
Az Európa Szoborpark I. ben áll az alkotás.

Felállítás2005

TundeK62
2011.09.03. 23:39
Miközben fotóztam a Vetési Albert Gimnázium udvarán, egyfolytában az járt a fejemben, hogy ezek a fémszobrok, kompozíciók akárhányszor lefotózná az ember, mindig más és más arcukat mutatják meg. Előző este már a lemenő nap fényénél nem sokra jutottunk, de másnap délelőtt már igen.

A díszlet- és textiltervező művész által megálmodott Térrács környezete első látásra igen elhanyagolt volt. Én mégis örültem a képbe kerülő sárga növénynek is, mert talán oldja a mű szigorúságát, zártságát. Kellemetlen volt a nagy gazban sétálni, de gondolom a nyár közepén nem volt senki, aki levágja a füvet, és talán máskor nem ilyen a terület.
Tulajdonképp szerencsénk volt aznap, mert épp a Veszprém-rali versenyközpontja volt ott, és velünk senki nem foglalkozott. Sajnos ez abból a nagy serte-pertéből nem derült ki, versenyautót meg nem láttunk.
Szabadon sétálhattunk a területen. Fel se tűntünk senkinek, mert annyi más ember volt az épületben. Az udvaron meg nem, ez viszont nekünk volt jó, mert így nem kerültek a fotóra csak a parkoló autók, az alkotásokon kívül. Hogy máskor, tanévben mennyire egyszerű, vagy nehéz a művek közelébe jutni, azt nem tudom megítélni.

A Térrács oldalról nézve egy kb. 1 x 1 méter, négyzetalak, ami az egyik csúcsára van állítva. A fémszalagok, mintha szőve lennének. Az alkotó nyilván a textilművészeti ötletet ültette át fémbe. Sok fekete, és nagyon kevés világoskék, illetve vörös 'szalagból' áll a rács. A mű pontos mérete a katalógus szerint: 135 x 135 x 40 cm

Ez a plasztika is a Kőkapui Nemzetközi Művésztelepen készült, amit Ézsiás István szervezett: http://artportal.hu/lexikon/intezmenyek/kokapui-nemzetkozi-muvesztelep

Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/simo-eniko
Források:
Európa Szoborpark I. Veszprém (37. p.)

TundeK62 műlapja

Tagi gyűjteményben
Európa-szoborpark I.

Cím alapján hasonló

"Térrács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
91370
Feltöltve
2011.08.07. 21:06
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.08.07. 21:06

"Térrács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
91371
Feltöltve
2011.08.07. 21:07
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.08.07. 21:07

"Térrács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
91372
Feltöltve
2011.08.07. 21:07
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.08.07. 21:07

"Térrács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
91373
Feltöltve
2011.08.07. 21:08
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.08.07. 21:08

"Térrács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
91374
Feltöltve
2011.08.07. 21:08
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/500 • ISO125

91375
Feltöltve
2011.08.07. 21:09
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.08.07. 21:09

"Térrács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
91376

91377
Feltöltve
2011.08.07. 21:10
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.08.07. 21:10

"Térrács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
91378
Feltöltve
2011.08.07. 21:10
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.08.07. 21:10
Összesen 9 fotó

Műlap története

11.09.03. 23:39
TundeK62 publikálta "Térrács" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.