Épületdíszítő-szobor

Budapest, XIV. kerület, Hermina út 27.
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Budapest
XIV. kerület, Hermina út 27.
A Hermina - Mimóza utca sarkán. A kert maga ugyan nem számíthat...Teljes szövegA Hermina - Mimóza utca sarkán. A kert maga ugyan nem számíthat közterületnek, ám az utcáról szabadon megtekinthető az alkotás.Kevesebb szöveg

Felállítás1934

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Mormogi Papa
2011.12.02. 16:16
A saroktelken álló ház falán elhelyezett konzolon álló kecses nőalak díszíti - részben leplébe burkolózva - az épületet. A szobor a magasföldszint felett, nagyjából az első emelet járószintjén található, cirka 80 cm magas lehet. Mivel nem kerülhettem közelebb hozzá és a ház tulajdonosaival sem sikerült eddig beszélnem, még az anyagában se vagyok bizonyos. A ház külseje egyébként kicsit Bauhaus-os, talán a harmincas években készülhetett.

A szobrot egyedi alkotásnak véltem, ám egy társunk megelőzött a feltöltésben (lásd a szorosan kapcsolódó műlapot: Szűz kétszer ) - és Ő ráadásul két, ennél jobb állapotban lévő (nem sérült) szobrot is talált egy ikerház díszeiként - tehát lehet, hogy sorozatban készült. Ám remélem, nem ez a helyzet - a szoborról eddig nekem sem sikerült további információkat lelnem. Aki tud valamit róluk kérem, jelezzen valamelyikünknek.

Mormogi Papa műlapja

Kapcsolódó
Szűz kétszer
Kapcsolódó
Ábrándos szűz

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Épületdíszítő-szobor" c. alkotás fotói

Árnyas előkertben
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
90709
Feltöltve
2011.08.01. 11:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mormogi Papa 11.08.01. 11:53
Árnyas előkertben

"Épületdíszítő-szobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
90711
Feltöltve
2011.08.01. 12:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mormogi Papa 11.08.01. 12:15

"Épületdíszítő-szobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
90712
Feltöltve
2011.08.01. 12:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mormogi Papa 11.08.01. 12:22

"Épületdíszítő-szobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
90713
Feltöltve
2011.08.01. 12:24

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mormogi Papa 11.08.01. 12:24

"Épületdíszítő-szobor" c. alkotás fotói

Késő őszi kép.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
100973
Feltöltve
2011.12.01. 16:24
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 95 IS
ƒ49/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mormogi Papa 11.12.01. 16:24
Késő őszi kép.

"Épületdíszítő-szobor" c. alkotás fotói

Sarokház - a szobor elhelyezkedése.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
90714
Feltöltve
2011.08.01. 12:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mormogi Papa 11.08.01. 12:27
Sarokház - a szobor elhelyezkedése.

"Épületdíszítő-szobor" c. alkotás fotói

Féloldalról.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
100974
Feltöltve
2011.12.01. 16:25
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 95 IS
ƒ49/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mormogi Papa 11.12.01. 16:25
Féloldalról.

"Épületdíszítő-szobor" c. alkotás fotói

A sarok felől nézve.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
100975
Feltöltve
2011.12.01. 16:26
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 95 IS
ƒ45/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mormogi Papa 11.12.01. 16:26
A sarok felől nézve.

"Épületdíszítő-szobor" c. alkotás fotói

Csendes utcácska.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
90715
Feltöltve
2011.08.01. 12:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mormogi Papa 11.08.01. 12:34
Csendes utcácska.

"Épületdíszítő-szobor" c. alkotás fotói

Nagyításban jól látható, hogy a női fej le van törve, erősen roncsolódott.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
101055
Fotózva
2010. január
Feltöltve
2011.12.02. 19:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.12.02. 19:58
2010. január
Nagyításban jól látható, hogy a női fej le van törve, erősen roncsolódott.

"Épületdíszítő-szobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
355982
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.05.18. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 56.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.18. 21:27
2018. szeptember

"Épületdíszítő-szobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
355983
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.05.18. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 48.8mm • ISO200

355984

355985
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.05.18. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 42.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.18. 21:27
2018. szeptember

"Épületdíszítő-szobor" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
355986
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.05.18. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 10.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.18. 21:27
2018. szeptember

Adalék vagy máshol

"Épületdíszítő-szobor" c. alkotás fotói

Hermina út 27
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
216108
Feltöltve
2015.08.30. 17:46
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 15.08.30. 17:46
Hermina út 27
Összesen 16 fotó

Műlap története

22.08.03. 12:22
Megérintettem az "Épületdíszítő-szobor" alkotást
19.05.18. 21:27
5 új fotót töltöttem az "Épületdíszítő-szobor" műlaphoz
17.07.16. 10:45
Megérintettem az "Épületdíszítő-szobor" alkotást
15.10.20. 18:18
Megérintettem az "Épületdíszítő-szobor" alkotást
15.08.30. 17:46
1 új fotót töltöttem az "Épületdíszítő-szobor" műlaphoz
14.12.15. 10:50
Az "Épületdíszítő-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.12.02. 19:58
1 új fotót töltöttem az "Épületdíszítő-szobor" műlaphoz
11.12.02. 16:16
Mormogi Papa publikálta "Épületdíszítő-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.