Menekülés Egyiptomba

Fenyőfő, Petőfi utca 30

Fenyőfő
Petőfi utca 30
A temető mellett kivezető út mentén.

Felállítás1990

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Mormogi Papa
2011.07.29. 16:48
Fenyőfő aprócska település a Bakonyban, legfőbb nevezetessége a fenyőerdő és a helyi turistautak - és a nyugalom. A Veszprém és Győr között közlekedő vasútvonalon Vinye megállóhely esik legközelébb, de onnét még jócskán kell gyalogolni, hogy odaérjünk. Zsákfalu, mivel épített műút tovább nem vezet, a később homokossá váló földúton pedig esőben nem juthatunk tovább.
Pedig visz út erre Bakonykoppányon át egészen Pápáig. A mondott földút a településen végigvivő fő út (Kossuth, majd Petőfi út) folytatásában elhalad a temető mellett, s mielőtt behatolna az erdőbe, elhalad egy kétfülkés oszlop mellett. A falu határát régtől védelmező szent szobrát nem sikerült azonosítanom: attribútumai megkoptak, vonásai is alig kivehetők. A másik fülkében azonban egy kerámia dombormű, láthatólag frissen állított (bár a képeket pár évvel ezelőtt készítettem) és kedvessége, bája késztetett fényképezésre. Sajnos sem alkotójáról, sem az állítás időpontjáról nincsenek adataim - remélem, valaki kisegít majd. (Bár a stílus alapján gyanakszom... :-)

Az ábrázolt bibliai esemény könnyűszerrel azonosítható, s alább adom leírását.

Mt 2,13-18 – Aprószentek

Azután, hogy elmentek (a napkeleti bölcsek t.i.), megjelent Józsefnek álmában az Úr angyala, s ezt mondta neki: 'Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, meg akarja ölni.' Fölkelt, s még akkor éjszaka fogta a gyermeket és anyját, és elmenekült Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig. Így beteljesedett, amit a próféta szavával mondott az Úr: 'Egyiptomból hívtam az én fiamat.'

(És ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék amit az Úr mondott a próféta által így szólván: „Egyiptomból hívtam az én fiamat.“ - szövegváltozat a VI. kerületi Szent Család templom falfestményéről.)
További linkek
http://www.fenyofo.hu/

Mormogi Papa műlapja


Cím alapján hasonló

"Menekülés Egyiptomba" c. alkotás fotói

A szoborfülkés oszlop.
Település
Fenyőfő
Feltöltő
Azonosító
90527
Feltöltve
2011.07.29. 12:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mormogi Papa 11.07.29. 12:52
A szoborfülkés oszlop.

"Menekülés Egyiptomba" c. alkotás fotói

A kerámia.
Település
Fenyőfő
Feltöltő
Azonosító
90531
Feltöltve
2011.07.29. 13:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mormogi Papa 11.07.29. 13:05
A kerámia.

"Menekülés Egyiptomba" c. alkotás fotói

Még közelebbről.
Település
Fenyőfő
Feltöltő
Azonosító
90533
Feltöltve
2011.07.29. 13:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mormogi Papa 11.07.29. 13:13
Még közelebbről.
Összesen 3 fotó

Műlap története

11.07.29. 16:48
Mormogi Papa publikálta "Menekülés Egyiptomba" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.