Czetz János dombormű

Gidófalva (Ghidfalău)
További képek a Fotólistában

Angol cím:John Czetz Relief

Gidófalva községházának nyugati oldalán.

Felállítás1997


Sántha Imre Géza
2011.07.14. 18:52
A háromszéki Gidófalva egyik híres szülötte az örmény származású Czetz János honvédtábornok, aki 1822-ben látta meg a napvilágot, és 1904-ben hunyt el Argentínában.
Mint katonatiszt könyvet írt, a „Magyar Hadnyelvtan a császári és királyi osztriai hadsereg tisztjei számára” címmel, mert méltánytalannak tartotta, hogy a magyar katonákat német nyelven vezényeljék. Bem József mellett ő volt az erdélyi hadsereg tábornokkari főnöke és ideiglenes parancsnoka. A világosi fegyverletétel után, 1850-ben Nyugat-Európába, majd Argentínába emigrált, ahol megalapította az Argentín Nemzeti Akadémiát (Colegio Militar de la Nación). Ő volt az egyetlen magyar, akinek Dél- Amerikában egészalakos szobrot állítottak. Katonai tevékenysége mellett jelentős a földrajztudományi munkássága, hiszen földmérőként dolgozott Argentínában, ahol feltérképezte az ország Paraguay-jal és Brazíliával határos vidékét.
1911-ben szülőfalujának községházán emléktáblát avattak, mely az 1997-ben állított dombormű alatt található, a következő felirattal: 'Ebben a községben született 1822-ben Czetz János 1848-49 beli honvédtábornok aki a magyar szabadságharc szomorú végével hazájából kibujdosva 1904-ben Argentina szabad földjén Buenos Airesben fejezte be nemzete szabadságáért utolsó percig hevülő nemes életét. E táblát a Székely Mikó Kollégium 1910-11 -ben érett ifjúsága készítette.'
E klasszikus tábla fölé helyezték el a Petrovits István által készített domborművet.
Források:
Kisgyörgy Benjámin: Czetz János. Megyei Tükör (Sepsiszentgyörgy), 450 szám, 1971 október 3.
További linkek
http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/czetz_janos_szuletesnapja__1822



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Czetz János dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gidófalva (Ghidfalău)
Feltöltő
Azonosító
89027
Feltöltve
2011.07.09. 20:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ68/10 • 1/640 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.07.09. 20:37

"Czetz János dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gidófalva (Ghidfalău)
Feltöltő
Azonosító
89028
Feltöltve
2011.07.09. 20:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ68/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.07.09. 20:39

"Czetz János dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gidófalva (Ghidfalău)
Feltöltő
Azonosító
89029
Fotózva
2008. augusztus
Feltöltve
2011.07.09. 21:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ45/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.07.09. 21:16
2008. augusztus

"Czetz János dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gidófalva (Ghidfalău)
Feltöltő
Azonosító
89030
Feltöltve
2011.07.09. 21:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ68/10 • 1/480 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.07.09. 21:21

"Czetz János dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gidófalva (Ghidfalău)
Feltöltő
Azonosító
89031
Feltöltve
2011.07.09. 21:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ63/10 • 1/450 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.07.09. 21:22

"Czetz János dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gidófalva (Ghidfalău)
Feltöltő
Azonosító
89032
Feltöltve
2011.07.09. 21:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ68/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.07.09. 21:28

"Czetz János dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gidófalva (Ghidfalău)
Feltöltő
Azonosító
89148
Feltöltve
2011.07.11. 09:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ68/10 • 1/640 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.07.11. 09:10

"Czetz János dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gidófalva (Ghidfalău)
Feltöltő
Azonosító
115419
Feltöltve
2012.08.02. 21:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ63/10 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.08.02. 21:27

Élményképek

"Czetz János dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gidófalva (Ghidfalău)
Feltöltő
Azonosító
548043
Feltöltve
2023.12.04. 14:13
Képinfó
Élménykép

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.12.04. 14:13
Összesen 9 fotó

Műlap története

1 órája
Megérintettem a "Czetz János dombormű" alkotást
23.12.04. 14:13
1 új fotót töltöttem a "Czetz János dombormű" műlaphoz
23.11.23. 10:37
Megérintettem a "Czetz János dombormű" alkotást
23.10.14. 15:36
Megérintettem a "Czetz János dombormű" alkotást
23.09.23. 15:31
Megérintettem a "Czetz János dombormű" alkotást
22.11.26. 07:22
Megérintettem a "Czetz János dombormű" alkotást
22.09.23. 09:53
Megérintettem a "Czetz János dombormű" alkotást
22.06.04. 15:38
Megérintettem a "Czetz János dombormű" alkotást
22.04.02. 08:16
Megérintettem a "Czetz János dombormű" alkotást
11.07.14. 18:52
Sántha Imre Géza publikálta "Czetz János dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.