Magyar László szobra

Dunaföldvár
Archív képek
További képek a Fotólistában

A Csonka torony melletti tisztáson

Felállítás1988. november 11.

Neszták Béla
2008.05.10. 20:32
Terméskő talpazaton bronz kőrből Afrika sziluettje kivágva, előtte Bronz szobor kezében papírtekercs
Ády
2015.01.14. 15:30
"A nemzet lelkiismerete ismét törlesztett egy darabkát az évszázados közöny szülte adósságából: születésének 170. évfordulóján szobrot emeltek Magyar Lászlónak. Neves Afrika-kutatónk Dunaföldváron töltötte gyermekkorát, az itteni iskola padjai közt szívta magába az első ismereteket a Fekete Földrészről, melynek kutatására később egész életét szentelte.
Az utókor tiszteletadására, a szobor felavatására 1988. november 11-én a déli órákban került sor. Az egybegyűlt mintegy kétszáz érdeklődő előtt az ünnepséget Götzinger Károly, Dunaföld vár nagyközség művelődési intézményeinek igazgatója nyitotta meg. Ismertette azokat az üdvözlő táviratokat, melyeket a prágai egyetem Afrika-tanszéke és a Magyarországon tanuló afrikai diákok szövetsége küldött. Ezután dr. Krizsán László, a történelemtudomány doktora, az MTA Világgazdasági Kutató Intézet tudományos főmunkatársa tartotta meg ünnepi beszédét, amelyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk:..."
Források:
Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, (1989), Feltízi Dénes: Felavatták Magyar László szobrát Dunaföldváron.

Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
5444
Feltöltve
2008.05.10. 20:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.05.10. 20:32

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
5445

7923
Feltöltve
2008.05.10. 20:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 08.05.10. 20:32

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
7924

7925

7926

7927

20342
Feltöltve
2009.06.13. 14:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.06.13. 14:44

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
20344
Feltöltve
2009.06.13. 14:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.06.13. 14:45

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
20347
Feltöltve
2009.06.13. 14:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.06.13. 14:46

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

2009-es felvétel
Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
23125
Évszám
2009
Feltöltve
2009.07.26. 20:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.07.26. 20:39
2009
2009-es felvétel

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Az alkotás a Duna hídjáról így látszik...
Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
218827
Feltöltve
2015.09.30. 19:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.30. 19:36
Az alkotás a Duna hídjáról így látszik...

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
218828
Feltöltve
2015.09.30. 19:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.30. 19:36

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
274920
Feltöltve
2017.04.22. 18:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/680 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.22. 18:53

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
274919
Feltöltve
2017.04.22. 18:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.22. 18:53

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
274918
Feltöltve
2017.04.22. 18:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ640/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.22. 18:52

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
274917

274916
Feltöltve
2017.04.22. 18:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/900 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.22. 18:52

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
279640
Feltöltve
2017.05.29. 20:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.05.29. 20:28

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
279641
Feltöltve
2017.05.29. 20:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.05.29. 20:28

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
470816
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2021.12.07. 10:05
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ50/10 • 1/1000 • 7.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.12.07. 10:05
2019. április

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
470817
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2021.12.07. 10:09
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ40/10 • 1/1000 • 4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.12.07. 10:09
2019. április

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
470819
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2021.12.07. 10:09
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/320 • 46.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.12.07. 10:09
2019. április

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
470820
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2021.12.07. 10:09
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ45/10 • 1/400 • 14.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.12.07. 10:09
2019. április

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
470821
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2021.12.07. 10:09
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ50/10 • 1/250 • 19.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.12.07. 10:09
2019. április

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
470822
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2021.12.07. 10:09
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ57/10 • 1/200 • 194.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.12.07. 10:09
2019. április

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
470823
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2021.12.07. 10:16
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ45/10 • 1/1000 • 4.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.12.07. 10:16
2019. április

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
470824
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2021.12.07. 10:16
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ54/10 • 1/250 • 26.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.12.07. 10:16
2019. április

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
470825
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2021.12.07. 10:22
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ40/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.12.07. 10:22
2019. április

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
536250
Fotózva
2021. június
Feltöltve
2023.08.20. 19:22
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/800 • 8.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.20. 19:22
2021. június

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
536251
Fotózva
2021. június
Feltöltve
2023.08.20. 19:23
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.20. 19:23
2021. június

Archív fotók

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
192787
Forrás
Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1989., Feltízi Dénes: Felavatták Magyar László szobrát Dunaföldváron.
Évszám
1989
Feltöltve
2015.01.14. 15:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.01.14. 15:32
1989, Archív felvétel

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Dunaföldváron, születésének 170. évfordulóján szobrot állítottak Magyar Lászlónak, a híres Afrika-kutatónak, Mészáros Sándor, Munkácsy-díjas...Teljes szövegDunaföldváron, születésének 170. évfordulóján szobrot állítottak Magyar Lászlónak, a híres Afrika-kutatónak, Mészáros Sándor, Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását (MTI-fotó: Gottvald Károly felv.)Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
245552
Forrás
Somogyi Néplap, 1988. november 21. (44. évfolyam, 277. szám)
Évszám
1988
Feltöltve
2016.07.07. 16:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.07.07. 16:02
1988, Archív felvétel
Dunaföldváron, születésének 170. évfordulóján szobrot állítottak Magyar Lászlónak, a híres...Teljes szövegDunaföldváron, születésének 170. évfordulóján szobrot állítottak Magyar Lászlónak, a híres Afrika-kutatónak, Mészáros Sándor, Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását (MTI-fotó: Gottvald Károly felv.)Kevesebb szöveg

Élményképek

"Magyar László szobra" c. alkotás fotói

Egy kirándulás képe...
Alkotó
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
470818
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2021.12.07. 10:09
Képinfó
Élménykép
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ40/10 • 1/1000 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.12.07. 10:09
2019. április
Egy kirándulás képe...
Összesen 34 fotó

Műlap története

23.08.20. 19:23
1 új fotót töltöttem a "Magyar László szobra" műlaphoz
23.08.20. 19:22
1 új fotót töltöttem a "Magyar László szobra" műlaphoz
22.10.13. 12:13
Megérintettem a "Magyar László szobra" alkotást
22.06.15. 11:29
Megérintettem a "Magyar László szobra" alkotást
22.05.15. 10:34
Megérintettem a "Magyar László szobra" alkotást
21.12.07. 10:22
1 új fotót töltöttem a "Magyar László szobra" műlaphoz
21.12.07. 10:16
2 új fotót töltöttem a "Magyar László szobra" műlaphoz
21.12.07. 10:09
6 új fotót töltöttem a "Magyar László szobra" műlaphoz
21.12.07. 10:05
1 új fotót töltöttem a "Magyar László szobra" műlaphoz
21.08.22. 11:40
Megérintettem a "Magyar László szobra" alkotást
21.06.13. 12:55
Megérintettem a "Magyar László szobra" alkotást
20.06.06. 13:36
Megérintettem a "Magyar László szobra" alkotást
19.04.28. 13:09
Megérintettem a "Magyar László szobra" alkotást
19.04.06. 13:31
Megérintettem a "Magyar László szobra" alkotást
18.07.15. 20:43
Megérintettem a "Magyar László szobra" alkotást
18.03.11. 11:20
Megérintettem a "Magyar László szobra" alkotást
17.05.29. 20:28
1 új fotót töltöttem a "Magyar László szobra" műlaphoz
17.05.29. 20:28
1 új fotót töltöttem a "Magyar László szobra" műlaphoz
17.04.22. 18:53

17.04.22. 18:52

17.04.22. 12:00
Megérintettem a "Magyar László szobra" alkotást
16.11.04. 15:20
Megérintettem a "Magyar László szobra" alkotást
16.07.07. 16:02
1 új fotót töltöttem a "Magyar László szobra" műlaphoz
16.04.09. 00:32
A "Magyar László szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.09.30. 19:36
1 új fotót töltöttem a "Magyar László szobra" műlaphoz
15.09.30. 19:36
1 új fotót töltöttem a "Magyar László szobra" műlaphoz
15.01.14. 17:58
A "Magyar László szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.