Pannonhalmi Szent Mór szobra

Pannonhalma, Pannonhalmi Főapátság Vár 1.
További képek a Fotólistában

Pannonhalma
Pannonhalmi Főapátság Vár 1.
A könyvtár bejáratával szemben, a bazilika oldalánál áll.

Felállítás2000

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szórád Péter
2011.06.27. 16:42
Stremeny Géza mindig talál valami szellemes megoldást, a műveinek az épített környezetbe illesztéséhez. Szent Mór, az első magyar származású bencés szerzetesből lett pannonhalmi apát, majd később pécsi püspök, a bazilika támasztó pilléréből bontakozik ki, amint éppen írja a két szent remete, Szórád és Benedek legendáját. 2000. október 22-én Asztrik főapát úr avatta fel Pannonhalma és Pécs közös szentjének szobrát.

Szent Mór 1000 körül született, és István király uralkodása idején volt iskolás gyermek Szent Márton hegyén. 1030 körül a kolostor apátja lett, majd 1036-tól pécsi püspök. 1055-ben tanúként aláírta a nevezetes tihanyi alapítólevelet. 1070 körüli halálát követően csak 1848-ban lett hivatalosan szentté avatva. Élete utolsó éveiben latinul írta meg első magyar íróként, az első magyar legendát.

Szent Szórád az első magyarországi bencés szerzetes volt akit név szerint ismerünk. Sőt több néven is szerepel. Amikor Szent Mór gyermekként találkozott vele, még a Zoerard nevet viselte. (A név talán a lengyel eredetű Świerad változata, latinul Zoerardus, szlovákul Svorad, magyarul Szórád, Zórád, Zoárd, Zoerárd, de a Szórády, Szorády, Szóráth, Szoráth, Szórát, Szórág, Szóláth családnevek is innen származtathatók.) Hamarosan továbbment a zoborhegyi bencés kolostorba, ahol felvette az András nevet. Fülöp apát engedélyével a közeli Zobor hegyen egy barlangban élt remete életet. Így alakult ki a hosszú név: „Zobor-hegyi Szent Zoerard (Szórád) András”. Lengyel származását az utóbbi időben Boba Imre történész kétségbe vonta, vándorlásának útvonaláról és szerzetesi életformájáról arra következtetett, hogy Zoerard Isztriáról (ex Pola), nem pedig Lengyelországból (ex Polonia) érkezett.

Szent Mór elsősorban tanítványától, Szent Benedektől hallott a szigorú aszkézisben élő remete önsanyargató életmódjáról, és leírásának hangjából érződik, hogy mennyire nagyra becsüli és kívánatosnak tartja azt. A legendában elbeszéli, hogy egy alkalommal a nagyböjt idején negyvenöt dión élve várta ki a szent húsvét napját, és válogatott eszközökkel sanyargatta testét. Élete végén egy még távolabbi kietlen helyre a Trencsén melletti Szkalkára húzódott. Halála után testén egy mélyen a húsába vágódó vasövet találtak, amely már belső részeit érintette. Az övnek a felét Szent Mór elkérte Fülöp apáttól, majd később Géza herceg könyörögte el tőle.

Benedek három évvel élte túl mesterét, amikor rablók megölték, és testét a vág folyóba dobták, majd egy év múlva egy sas útmutatása alapján sértetlenül megtalálták. Zoerard testvér még halála után is csodát tudott tenni. Egy rabló holttestét elhagyott barlangjában akarták elföldelni, Szent Zoerard azonban feltámasztotta, és ezt követően a haramia megtért, és élete végéig a barlangban maradt vezekelni, és szolgált jótevőjének emléke előtt.

Szent Szórád és Szent Benedek csontjait, a nyitrai Szent-Emmerám templomban temették el, 1083-ban szentté avatásuk alkalmával, majd a város védőszentjei lettek. Nyitra környékén máig él a népi emlékezetben a remeték legendája, Zobor-hegyen Szórád lyukaként emlegetik a barlangot, amely egykoron lakhelyül szolgált a szentéletű barátoknak. A helybéliekben mai napig erősen él a hit, hogy Szórád távol tart a várostól minden bajt és veszedelmet.

Forrás:
Árpád-kori legendák és intelmek
Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983, 13-15.
Szent Mór: Szent András és Benedek legendája (Csóka J. Gáspár fordítása)
Magyar Zoltán : A mindentudó fű - Zoborvidéki mondák és hiedelmek (Lilium Aurum, 2002)
További linkek
Zoborhegyi szentek:http://www.nyitra.polgarinfo.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=482
Szent András és Benedek legendája: http://ehumana.hu/arpad/szoveg/eg01.htm

Cím alapján hasonló

"Pannonhalmi Szent Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
88052
Feltöltve
2011.06.27. 15:59
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.06.27. 15:59

88053
Feltöltve
2011.06.27. 15:59
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/200 • ISO100

88054
Feltöltve
2011.06.27. 16:00
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ90/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.06.27. 16:00

"Pannonhalmi Szent Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
88055
Feltöltve
2011.06.27. 16:02
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.06.27. 16:02

"Pannonhalmi Szent Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
88056

88057
Feltöltve
2011.06.27. 16:03
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 860 IS
ƒ80/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 11.06.27. 16:03

"Pannonhalmi Szent Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
96278
Feltöltve
2011.10.06. 18:35

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.06. 18:35

"Pannonhalmi Szent Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
96279
Feltöltve
2011.10.06. 18:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.06. 18:36

96280

115447
Feltöltve
2012.08.03. 09:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ220/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.08.03. 09:55

"Pannonhalmi Szent Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
115448
Feltöltve
2012.08.03. 09:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ130/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.08.03. 09:58

"Pannonhalmi Szent Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
128642
Fotózva
2007. szeptember
Feltöltve
2013.01.10. 09:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.01.10. 09:55
2007. szeptember

"Pannonhalmi Szent Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
454886
Feltöltve
2021.08.12. 15:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ16/1 • 1/125 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.12. 15:31

"Pannonhalmi Szent Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
454887
Feltöltve
2021.08.12. 15:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.12. 15:31

"Pannonhalmi Szent Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
454888
Feltöltve
2021.08.12. 15:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.12. 15:31

"Pannonhalmi Szent Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
454889
Feltöltve
2021.08.12. 15:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

454890
Feltöltve
2021.08.12. 15:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.12. 15:31

"Pannonhalmi Szent Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
454891
Feltöltve
2021.08.12. 15:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.12. 15:31

"Pannonhalmi Szent Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
454892
Feltöltve
2021.08.12. 15:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 50mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.12. 15:31

"Pannonhalmi Szent Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
454893
Feltöltve
2021.08.12. 15:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.12. 15:31

"Pannonhalmi Szent Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
454894
Feltöltve
2021.08.12. 15:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.12. 15:31

"Pannonhalmi Szent Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
454895
Feltöltve
2021.08.12. 15:31
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.12. 15:31

"Pannonhalmi Szent Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
454896
Feltöltve
2021.08.12. 15:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.12. 15:31

"Pannonhalmi Szent Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pannonhalma
Feltöltő
Azonosító
454897

454898

454899

454900

Összesen 27 fotó

Műlap története

23.04.08. 13:37
Megérintettem a "Pannonhalmi Szent Mór szobra" alkotást
21.08.12. 15:31
15 új fotót töltöttem a "Pannonhalmi Szent Mór szobra" műlaphoz
18.11.02. 14:00
Megérintettem a "Pannonhalmi Szent Mór szobra" alkotást
13.01.10. 09:55
1 új fotót töltöttem a "Pannonhalmi Szent Mór szobra" műlaphoz
12.08.03. 09:58
1 új fotót töltöttem a "Pannonhalmi Szent Mór szobra" műlaphoz
12.08.03. 09:55
1 új fotót töltöttem a "Pannonhalmi Szent Mór szobra" műlaphoz
11.10.06. 18:36

11.10.06. 18:35
1 új fotót töltöttem a "Pannonhalmi Szent Mór szobra" műlaphoz
11.06.27. 16:42
Szórád Péter publikálta "Pannonhalmi Szent Mór szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.