Cigánd
Fő utca
A település főterén áll, a parkban.

Avatás2004


TundeK62
2011.06.26. 22:48
A Kossuth-szobros blog írása közben jutott eszembe, hogy valójában ma is folyamatosan állítanak a kisebb települések rá emlékeztető szobrokat. Ma már legtöbb helyen, mint itt Cigándon is, mellszobrot. A nagyobb városok egész alakos szobrait már a huszadik század elején, főleg első három évtizedében felavatták.

Elég sok helyen járva a Tiszántúlon, az az érzésem, amikor meglátok egy újonnan felállított Kossuth, vagy Petőfi-szobrot, hogy bizony ennek egyetlen apropója az lehet; legyen egy hely, ahová elmennek az iskolások március 15-én koszorúzni. Ezzel teszik ünnepélyessé a megemlékezéseket. Ezzel még semmi gond nincs. De amikor olyan szegény kis falvakban jár valaki, mint ahogy Sándor is tette, hogy még 'rendes' emlékműre sincs pénzük...
Akkor jön az, hogy művészi értéket nem képviselő alkotások születnek. Pedig a szándék ugyanaz minden helyen. Ők is csak egy helyet szeretnének, ahová megemlékezésként letesznek egy koszorút...
Ne feledjük, alig élnek már köztünk olyan emberek, akik esetleg harcoltak a második világháború valamelyik csatamezején. Az édesapám gyerekként élte meg az eseményeket, és a szülőfalujának emlékműve, melyet érdekes módon három évvel ezelőtt, 2008-ban avattak fel, jelen álláspont szerint nem szoborlap-képes, mert nincs rajta szobrászati alkotás.

Cigánd ilyen tekintetben szerencsésnek mondhatja magát, mert van első világháborús (igaz rongáltan), második világháborús emlékműve, és Kossuth-szobra is. Ráadásul egy helyen, a kisváros főterén, a parkban, egymás mellett áll a három emlékmű.
A Borsi Antal által alkotott bronz mellszobor ötnegyedes életnagyságú.
További linkek
A településről: http://hu.wikipedia.org/wiki/Cig%C3%A1nd

Blogbejegyzések a műlapról
Kossuth-szobrok
Kossuth Lajos 1894. március 20-án halt meg Turinban. Az április elsejei budapesti temetésén megnyilatkozó hatalmas részvét megremegtette a monarchia vezető köreit http://mek.oszk.hu/01900/01905/html/index199.html . Már a halálhír hallatán szerte az országban felmerült emlékmű állításának...

TundeK62 műlapja


Közös gyűjteményben
Kossuth-szobrok

Cím alapján hasonló

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cigánd
Feltöltő
Azonosító
88002
Feltöltve
2011.06.26. 21:41
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ71/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.06.26. 21:41

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Távolban, balra az első világháborús emlékmű áll
Alkotó
Település
Cigánd
Feltöltő
Azonosító
88010
Feltöltve
2011.06.26. 21:46
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.06.26. 21:46
Távolban, balra az első világháborús emlékmű áll

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cigánd
Feltöltő
Azonosító
88004
Feltöltve
2011.06.26. 21:43
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.06.26. 21:43

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cigánd
Feltöltő
Azonosító
88005
Feltöltve
2011.06.26. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.06.26. 21:44

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cigánd
Feltöltő
Azonosító
88006
Feltöltve
2011.06.26. 21:44
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.06.26. 21:44

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cigánd
Feltöltő
Azonosító
88008
Feltöltve
2011.06.26. 21:45
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ71/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.06.26. 21:45

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cigánd
Feltöltő
Azonosító
88009
Feltöltve
2011.06.26. 21:46
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.06.26. 21:46

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cigánd
Feltöltő
Azonosító
88003
Feltöltve
2011.06.26. 21:43
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.06.26. 21:43

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cigánd
Feltöltő
Azonosító
210804
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.01. 19:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.01. 19:34
2014. június

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cigánd
Feltöltő
Azonosító
210805
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.01. 19:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.01. 19:34
2014. június

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cigánd
Feltöltő
Azonosító
210806
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.01. 19:34
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.01. 19:34
2014. június

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cigánd
Feltöltő
Azonosító
210807
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2015.07.01. 19:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.01. 19:34
2014. június

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cigánd
Feltöltő
Azonosító
453735
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2021.08.05. 12:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/320 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.05. 12:51
2014. május
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.07.08. 09:44
A "Kossuth Lajos" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.08.05. 12:51
1 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos" műlaphoz
11.06.26. 22:48
TundeK62 publikálta "Kossuth Lajos" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.