Gábor Áron síremléke

Maksa (Moacşa), Fő ú.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Maksa községhez közel lévő Eresztevény falu református temetőjében, az országút mellett.

Felállítás1892

Gyárfás Győző (építész, közreműködő)

Sántha Imre Géza
2011.06.26. 23:24
Az 1848/49-es szabadságharc kiemelkedő székely hőse, Gábor Áron 1849 július 2-án hunyt el a kökösi csatában. Holttestét szülőfalujában, a Kököstől kb. 50 km.-re lévő Bereckben kívánták eltemetni a székelyek, de az oroszok is meg kivánták szerezni, a helyi lakósság megfélemlítése céljából. A holttestet útközben, az Eresztevény nevű kis faluban el kellett rejtsék, mert a közelben oroszok portyáztak. A faluban lévő Benke kúriának a pincéjében rejtették el, de mivel napokig bizonytalan volt a helyzet, bajtársai úgy döntöttek, hogy a közeli református temetőben hantolják el.
A Brassót Moldvával összekötő főút mellett, Eresztevénynél talált nyugalomra Gábor Áron teste, sírja a szabadságharc bukása utáni években jeltelen volt, a politikai légkör enyhülésével már kopjafával jelőlték meg, majd 1892-ben készűlt el ez az emlékmű Gyárfás Győző (1855-1912) építész tervei szerint. Rajta két szobrászati alkotás található, melyek a pesti kőfaragó, szobrász Gerenday Antal műhelyében készűltek. Az emlékmű központi részén Gábor Áron koszorús arcképe látható domborművön, kissé lennebb pedig egy harci eszközöket ábrázoló szobor. Ez utóbbinak az eredetije a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban található, Eresztevényen pedig egy másolat. A Gábor Áront ábrázoló dombormű másolata kerűlt 1959-ben a sepsiszentgyörgyi volt megyeháza homlokzatára http://www.kozterkep.hu/~/12886/_gabor_aron_emlektabla_sepsiszentgyorgy_puskas_istvan_1959.html
Minden év március 15-én és junius 2-án (Gábor Áron halálának évfordulóján) megemlékeznek a székelyek bátor hőséről. 1990 óta majdnem folyamatosan friss koszorú található a domborműves emlékművön, mely annak is köszönhető, hogy a sírhely, az említett főút mellett áll.
Források:
Ötezer pengővel rendbehozható Gábor Áron eresztevényi síremléke. Székely Nép (Sepsiszentgyörgy). LXI/247 szám. 1943 október 31.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Eresztev%C3%A9ny
http://www.3szek.ro/load/cikk/58146/hisznek_szekelyfold_feltamadasaban

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Gábor Áron síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Gerenday A. és fiaGyárfás Győző (építész, közreműködő)
Település
Maksa (Moacşa)
Feltöltő
Azonosító
133158
Feltöltve
2013.03.11. 17:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D5000
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tuzson Balázsné 13.03.11. 17:13

"Gábor Áron síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Gerenday A. és fiaGyárfás Győző (építész, közreműködő)
Település
Maksa (Moacşa)
Feltöltő
Azonosító
142975
Feltöltve
2013.07.14. 14:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ45/10 • 1/180 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.07.14. 14:29

"Gábor Áron síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Gerenday A. és fiaGyárfás Győző (építész, közreműködő)
Település
Maksa (Moacşa)
Feltöltő
Azonosító
142953
Feltöltve
2013.07.13. 22:41

Sántha Imre Géza 13.07.13. 22:41

"Gábor Áron síremléke" c. alkotás fotói

Dombormű az emlékmű alsó részén.
Alkotó
Gerenday A. és fiaGyárfás Győző (építész, közreműködő)
Település
Maksa (Moacşa)
Feltöltő
Azonosító
142976
Feltöltve
2013.07.14. 14:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ45/10 • 1/210 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.07.14. 14:29
Dombormű az emlékmű alsó részén.

"Gábor Áron síremléke" c. alkotás fotói

A síremlék hátoldala.
Alkotó
Gerenday A. és fiaGyárfás Győző (építész, közreműködő)
Település
Maksa (Moacşa)
Feltöltő
Azonosító
142977
Feltöltve
2013.07.14. 14:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ56/10 • 1/340 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.07.14. 14:30
A síremlék hátoldala.

"Gábor Áron síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Gerenday A. és fiaGyárfás Győző (építész, közreműködő)
Település
Maksa (Moacşa)
Feltöltő
Azonosító
145368
Feltöltve
2013.08.19. 21:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ45/10 • 1/180 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.08.19. 21:05

"Gábor Áron síremléke" c. alkotás fotói

Eresztevény látképe a síremlékkel.
Alkotó
Gerenday A. és fiaGyárfás Győző (építész, közreműködő)
Település
Maksa (Moacşa)
Feltöltő
Azonosító
142980
Feltöltve
2013.07.14. 14:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ45/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.07.14. 14:32
Eresztevény látképe a síremlékkel.

"Gábor Áron síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Gerenday A. és fiaGyárfás Győző (építész, közreműködő)
Település
Maksa (Moacşa)
Feltöltő
Azonosító
145369
Feltöltve
2013.08.19. 21:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ45/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.08.19. 21:06

"Gábor Áron síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Gerenday A. és fiaGyárfás Győző (építész, közreműködő)
Település
Maksa (Moacşa)
Feltöltő
Azonosító
145527
Feltöltve
2013.08.21. 07:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ45/10 • 1/180 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.08.21. 07:43

Archív fotók

"Gábor Áron síremléke" c. alkotás fotói

Rajz az emlékműről 1896-ból, Hankó Vilmos Székelyföld c. kötetéből.
Alkotó
Gerenday A. és fiaGyárfás Győző (építész, közreműködő)
Település
Maksa (Moacşa)
Feltöltő
Azonosító
87980
Feltöltve
2011.06.25. 23:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.06.25. 23:42
Archív felvétel
Rajz az emlékműről 1896-ból, Hankó Vilmos Székelyföld c. kötetéből.

"Gábor Áron síremléke" c. alkotás fotói

kép -30419
Alkotó
Gerenday A. és fiaGyárfás Győző (építész, közreműködő)
Település
Maksa (Moacşa)
Feltöltő
Azonosító
127442
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2012.12.19. 13:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.12.19. 13:41
Archív felvétel
kép -30419

"Gábor Áron síremléke" c. alkotás fotói

a síremlék 1992 nyarán
Alkotó
Gerenday A. és fiaGyárfás Győző (építész, közreműködő)
Település
Maksa (Moacşa)
Feltöltő
Azonosító
207184
Évszám
1992
Feltöltve
2015.05.27. 17:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 15.05.27. 17:29
1992, Archív felvétel
a síremlék 1992 nyarán

Adalék vagy máshol

"Gábor Áron síremléke" c. alkotás fotói

Az emlékmű helye a faluképben, tájban (látkép északnyugatról).
Alkotó
Gerenday A. és fiaGyárfás Győző (építész, közreműködő)
Település
Maksa (Moacşa)
Feltöltő
Azonosító
528489
Feltöltve
2023.06.13. 09:01
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 23.06.13. 09:01
Az emlékmű helye a...Teljes szövegAz emlékmű helye a faluképben, tájban (látkép északnyugatról).Kevesebb szöveg
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.07.01. 12:31
Megérintettem a "Gábor Áron síremléke" alkotást
23.06.13. 09:01
1 új fotót töltöttem a "Gábor Áron síremléke" műlaphoz
22.06.04. 17:37
Megérintettem a "Gábor Áron síremléke" alkotást
13.03.11. 17:13
1 új fotót töltöttem a "Gábor Áron síremléke" műlaphoz
12.12.19. 13:41
1 új fotót töltöttem a "Gábor Áron síremléke" műlaphoz
11.06.26. 23:24
Sántha Imre Géza publikálta "Gábor Áron síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.