A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói

Budapest, XI. kerület, Kelenhegyi út 1.
További képek a Fotólistában

Budapest
XI. kerület, Kelenhegyi út 1.
A fürdő előcsarnokában felfelé tekintve látható.

Felállítás1918

Róth Manó Emánuel (üvegművész)

Göröntsér Vera
2011.06.28. 00:16
A Gellért fürdő előcsarnokába belépve csak ámultam a gyönyörű környezet láttán. Hiába, sort kell keríteni a meghirdetett szecessziós sétára! Az, hogy a leghátsó teremben megtaláltam Vénuszt, amint Ámorral játszik, tetőzte a látványt.

A felülvilágítókkal kapcsolatban rögtön felmerült a kérdés, ki lehet az alkotó? Azt tudtam, hogy a fürdőt felújították (2008), az építés éve is ismert (1918), de úgy gondoltam, hallanom kellett volna már az üvegfestőről, legalábbis eléggé foglalkoztat ez a művészeti ág. De sok gyönyörűség van és nehéz lépést tartani.

Szerencsém volt, még aznap megtaláltam a restaurátor nevét és elérhetőségét. Levelet írtam, kérdeztem.
Még nagyobb szerencsém volt, mert a megszólított iparművész úr válaszolt. Tőle tudom az alkotó nevét, ill. azt is, hogy a színes ólombetétes üveg mennyezet, ill. felülvilágítók eredetiek és megerősítette, hogy restaurálásuk az ő nevéhez fűződik. Megírta, a név sem véletlen egybeesés, az ismert Róth Miksa öccséről van szó.

Róth Manó életéről és munkáiról sajnos több információt nem találtam. A család története olvasható a Róth Miksa Emlékház internetes oldalán, ahol mindössze annyi van megemlítve, hogy Róth Zsigmond (nevével fémjelzett ablakok szintén szerepelnek már a Szoborlap-on) és Duller Mária házasságából nyolc gyerek született, akik közül hárman választották a művészeti pályát. Egyikük - bár nem említik - ezek szerint Róth Manó.
Forrás: A Róth Múzeum egykor működő honlapja

A felülvilágítóknak a három részre tagolt előcsarnokban két csoportja van. Egyik típus a két nagy (első és leghátsó) négyszögletes csarnokban, középen pedig a kupola alatti rész megvilágításánál némileg más, de szélein rokon mintázattal ellátott színes ablakok láthatók.
Ugyanakkor Vénusz és Ámos feje felett is világít három, korabeli ablakocska, ezeket úgy gondoltam, szintén bemutatom.

Köszönet Gonzales Gábor iparművész-restaurátornak, hogy ezt és még más, nekem fontos, hasonló információt megosztott velem.
Életrajza és munkássága elérhető az Magyar Iparművészeti Társaság lapján: http://hu-glass.com/artists/gonzalesgabor/

"A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" c. alkotás fotói

A kupolacsarnok felülvilágítói
Alkotó
Róth Manó Emánuel (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87795
Feltöltve
2011.06.22. 22:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/75 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.06.22. 22:16
A kupolacsarnok felülvilágítói

"A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" c. alkotás fotói

A középső felülvilágító
Alkotó
Róth Manó Emánuel (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87794
Feltöltve
2011.06.22. 22:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ500/100 • 1/150 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.06.22. 22:15
A középső felülvilágító

"A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" c. alkotás fotói

A kupolacsarnok felülvilágítóinak középső eleme
Alkotó
Róth Manó Emánuel (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87793
Feltöltve
2011.06.22. 22:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ460/100 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.06.22. 22:15
A kupolacsarnok felülvilágítóinak középső eleme

"A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" c. alkotás fotói

Kisebb felülvilágító a kupolacsarnokban
Alkotó
Róth Manó Emánuel (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87796
Feltöltve
2011.06.22. 22:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ530/100 • 1/140 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.06.22. 22:17
Kisebb felülvilágító a kupolacsarnokban

"A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" c. alkotás fotói

Kisebb felülvilágító a kupolacsarnokban
Alkotó
Róth Manó Emánuel (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87797
Feltöltve
2011.06.22. 22:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ520/100 • 1/150 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.06.22. 22:17
Kisebb felülvilágító a kupolacsarnokban

"A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" c. alkotás fotói

Az előcsarnok egyikének felülvilágítója
Alkotó
Róth Manó Emánuel (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87798
Feltöltve
2011.06.22. 22:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/90 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.06.22. 22:18
Az előcsarnok egyikének felülvilágítója

"A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" c. alkotás fotói

Az előcsarnok felülvilágítójának részlete
Alkotó
Róth Manó Emánuel (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87799
Feltöltve
2011.06.22. 22:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ440/100 • 1/180 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.06.22. 22:19
Az előcsarnok felülvilágítójának részlete

"A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" c. alkotás fotói

A belső terem üvegablakai
Alkotó
Róth Manó Emánuel (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87800
Feltöltve
2011.06.22. 22:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ400/100 • 1/70 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.06.22. 22:20
A belső terem üvegablakai

"A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" c. alkotás fotói

A belső terem üvegablakainak egyike
Alkotó
Róth Manó Emánuel (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87801
Feltöltve
2011.06.22. 22:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ500/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.06.22. 22:20
A belső terem üvegablakainak egyike

"A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Manó Emánuel (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470011
Feltöltve
2021.11.27. 23:25
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ220/100 • 1/40 • 2.3mm • ISO136

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.27. 23:25

"A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Manó Emánuel (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470015
Feltöltve
2021.11.27. 23:25
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/200 • 20.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.27. 23:25

"A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Manó Emánuel (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470016
Feltöltve
2021.11.27. 23:25
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/125 • 42.8mm • ISO220

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.27. 23:25

"A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Manó Emánuel (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470017
Feltöltve
2021.11.27. 23:25
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ28/10 • 1/100 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.27. 23:25

"A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Manó Emánuel (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470018
Feltöltve
2021.11.27. 23:26
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/120 • 4.8mm • ISO178

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.27. 23:26

"A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Manó Emánuel (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470019
Feltöltve
2021.11.27. 23:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/60 • 26.8mm • ISO360

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.27. 23:26

"A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Manó Emánuel (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470020
Feltöltve
2021.11.27. 23:26
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ220/100 • 1/30 • 2.3mm • ISO1009

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.27. 23:26

"A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Manó Emánuel (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470021
Feltöltve
2021.11.27. 23:26
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/60 • 4.8mm • ISO194

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.27. 23:26

"A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Manó Emánuel (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470022
Feltöltve
2021.11.27. 23:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/60 • 17mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.27. 23:26

"A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Manó Emánuel (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470023
Feltöltve
2021.11.27. 23:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/60 • 30.3mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.27. 23:26

"A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Manó Emánuel (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470024
Feltöltve
2021.11.27. 23:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/125 • 42.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.27. 23:26

"A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Manó Emánuel (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
470025
Feltöltve
2021.11.27. 23:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/100 • 46.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.11.27. 23:26
Összesen 21 fotó

Műlap története

21.11.27. 23:26
8 új fotót töltöttem az "A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" műlaphoz
21.11.27. 23:25
7 új fotót töltöttem az "A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" műlaphoz
18.12.01. 14:40
Megérintettem az "A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" alkotást
18.04.01. 13:11
Megérintettem az "A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" alkotást
17.03.11. 14:40
Megérintettem az "A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" alkotást
11.06.28. 00:16
Göröntsér Vera publikálta "A Gellért Gyógyfürdő előcsarnokának felülvilágítói" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.