Sarkad, Rendezvény tér

Sarkad
Rendezvény tér
Telekhatároló falon

Felállítás2003


Cedrus
2011.06.20. 13:48
Kónya Sándor (Sarkad, 1923. szeptember 23. - 2002. május 20.) operaénekes (tenor) mellszobrát 2003-ban helyezték el Rendezvény tér telekhatároló falán kialakított szoborfülkébe. A szobor és posztamens anyaga fagyálló, mázas samott.

"Kónya Sándor
Sarkadon született 1923-ban, a Veress S. 1. számú házban (Magyar u. 22-ben nevelkedett). A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult énekelni. Ezután külföldön – többek között – Milánóban folytatta tanulmányait. 1955-ben a Nyugat-Berlini Operához került. Sikereinek színhelyeiből ízelítő: 1958-ben Bayreuth-ban a Lohengrin címszerepében, később Rómában, Veronában, a Milánói Scalában, a párizsi Nagyoperában, Spanyolországban, Portugáliában és az Egyesült Államokban aratta sikereit. Budapesten is gyakran szerepelt. Fényes, hajlékony, de ugyanakkor erőteljes tenorja sokféle szerep megszólaltatására tette alkalmassá.

Kónya Sándor, a világhírű operaénekes, a Milánói Scala és a Metropolitan örökös tagja a Millecentenárium évében szülővárosa hívására hazalátogatott a gyökerekhez, ahol a szerető város díszpolgárává fogadta. Ragaszkodása és hálája jeléül pályájának fontos relikviáit, dokumentumait Sarkad városnak adományozta. A város kamarakórusa a Kónya Sándor nevet vette fel. A város új képtárában emlékszobát rendezett be a művész tiszteletére."
Források:
http://www.kotegyan.hu/?module=news&action=show&nid=44835
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kónya_Sándor
http://www.sarkadi-konyvtar.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=85&Itemid=212

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

"Kónya Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sarkad
Feltöltő
Azonosító
87605
Feltöltve
2011.06.20. 13:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ77/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.06.20. 13:27

"Kónya Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sarkad
Feltöltő
Azonosító
87606
Feltöltve
2011.06.20. 13:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ70/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.06.20. 13:28

"Kónya Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sarkad
Feltöltő
Azonosító
87607
Feltöltve
2011.06.20. 13:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ70/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.06.20. 13:28

"Kónya Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sarkad
Feltöltő
Azonosító
87608
Feltöltve
2011.06.20. 13:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.06.20. 13:29

"Kónya Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sarkad
Feltöltő
Azonosító
87609
Feltöltve
2011.06.20. 13:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ96/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.06.20. 13:30

"Kónya Sándor" c. alkotás fotói

Sarkad, Rendezvény tér
Alkotó
Település
Sarkad
Feltöltő
Azonosító
87610
Feltöltve
2011.06.20. 13:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ60/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.06.20. 13:31
Sarkad, Rendezvény tér

"Kónya Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sarkad
Feltöltő
Azonosító
294501
Feltöltve
2017.11.04. 00:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.11.04. 00:22

"Kónya Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sarkad
Feltöltő
Azonosító
477524
Feltöltve
2022.02.16. 12:24
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/411 • 6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.02.16. 12:24

"Kónya Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sarkad
Feltöltő
Azonosító
477525
Feltöltve
2022.02.16. 12:25
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ190/100 • 1/33 • 6mm • ISO402

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.02.16. 12:25
Összesen 9 fotó

Műlap története

22.02.16. 12:25
1 új fotót töltöttem a "Kónya Sándor" műlaphoz
22.02.16. 12:24
1 új fotót töltöttem a "Kónya Sándor" műlaphoz
22.02.16. 12:24
Megérintettem a "Kónya Sándor" alkotást
20.06.04. 18:46
Megérintettem a "Kónya Sándor" alkotást
19.10.17. 16:00
Megérintettem a "Kónya Sándor" alkotást
17.11.04. 00:22
1 új fotót töltöttem a "Kónya Sándor" műlaphoz
11.06.20. 13:48
Cedrus publikálta "Kónya Sándor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.