Táborfalva, Tarcsay utca 54.

Állapot: Elpusztult

Táborfalva
Tarcsay utca 54.
Az örkényi katonai tábor lovardája mellett állt.

Felállítás1939


Sila
2011.05.24. 16:45
A mű eredetileg annak lovasszobor-sorozatnak volt a része, amelyet ifj. Vastagh György az 1910-es években, az Árpád vezér munkácsi emlékműtervével kezdett el készíteni. Az „Örkény vitéz” nevet Gömbös Gyula miniszterelnök adta az alkotásnak, amikor 1934-ben látogatást tett Vastagh műtermében. Annyira elnyerte tetszését a honfoglalás kori lovas vitéz, hogy ígéretet tett az örkényi katonai táborban való felállítására. Gömbös tragikus halála miatt azonban erre nem került sor. 1939-ben Sztranyavszky Sándor földművelésügyi miniszter, aki emlékezett Gömbös ígéretére, félszeres életnagyságban elkészíttette a szobrot, amelyet az örkényi katonai tábor (ma Táborfalva) lovardája mellett állítottak fel.
Később Vastagh ugyanerre a mintára készítette el Gömbös Gyula síremlékét, melyet 1941-ben állítottak fel a Kerepesi úti temetőben. http://www.kozterkep.hu/~/12014/_gombos_gyula_siremleke_budapest_ifj_vastagh_gyorgy_1941.html
Az örkényi szobrot a helyi lakosok visszaemlékezése szerint 1945 januárjában a Vörös Hadsereg katonái eltávolították a talapzatáról és a Szovjetunióba szállították. További sorsáról nem maradt fenn adat.
A millennium alkalmából az örkényiek tervbe vették, hogy újra felállítják Örkény vitéz szobrát, de az elképzelés végül nem valósult meg.
További linkek
http://beszelo.c3.hu/02/11/21boros.htm
Battha Pál
2015.02.03. 22:47
1949-ben, 2 évesen apám ölében (középen) a szobor talapzatánál fotóztak. Akkor még megvolt a "vágtapálya" a nagy jegenye-nyárfasorral. Halvány emlékem a "Rajta-rajta" földet rengető dübörgése, mikor (a valamikori) huszárszázad rohama elzúgott mellettünk. Apámék nem csak a háború szétszórta lóállomány mentését, hanem hadiárvák lovas-felnevelését is vállalták, s csinálták, amíg Rákosiék szét nem verték a tábort. Minket 51-ben telepítettek ki a Nyírségbe, s a háború után megmaradt(itthon maradt) kitűnő lovas-szakember gárda is szétszóródott. A Helsinki olimpiára még ugyan itt készültek fel az öttusázó aranyérmes csapat tagjai (Benedek, Szondy, Kovácsi) és a válogatott Hegedűs István (a 20 forintos atléta alakja) akit 56-ban lőttek le, de azután végleg megszűnt a nagyszerű lovasélet. Örkénytábor igazi sikere és az „örkényi iskola” mítosza, hírneve az emigrált lovasai karrierjén át valósult meg, elsősorban Némethy Bertalan (USA), Endrődy Ágoston (Anglia), Hazslinszky-Krull Géza (Hollandia), Visy István (Ausztria, USA), Butykay Béla (USA) által felkészített lovasok sikerei és irodalmi (Endrődy: Give Your Horse a Chance; Némethy: The de Némethy Method) tevékenysége nyomán.

Sila műlapja


Kapcsolódó
Örkény vitéz

Cím alapján hasonló

"Örkény vitéz" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Táborfalva
Feltöltő
Azonosító
85560
Forrás
malata-kepeslap.info
Feltöltve
2011.05.24. 16:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.05.24. 16:25
Archív felvétel
Képeslap.

"Örkény vitéz" c. alkotás fotói

1949-ben, 2 évesen apám ölében (középen) a szobor talapzatánál. Akkor még megvolt a "vágtapálya" a nagy jegenye-nyárfasorral. Halvány emlékem a...Teljes szöveg1949-ben, 2 évesen apám ölében (középen) a szobor talapzatánál. Akkor még megvolt a "vágtapálya" a nagy jegenye-nyárfasorral. Halvány emlékem a "Rajta-rajta" földet rengető dübörgése, mikor (a valamikori) huszárszázad rohama elzúgott mellettünk.Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Táborfalva
Feltöltő
Azonosító
194527
Forrás
családi
Évszám
1949
Feltöltve
2015.02.03. 10:18
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Battha Pál 15.02.03. 10:18
1949, Archív felvétel
1949-ben, 2 évesen apám ölében (középen) a szobor talapzatánál. Akkor még megvolt a "vágtapálya"...Teljes szöveg1949-ben, 2 évesen apám ölében (középen) a szobor talapzatánál. Akkor még megvolt a "vágtapálya" a nagy jegenye-nyárfasorral. Halvány emlékem a "Rajta-rajta" földet rengető dübörgése, mikor (a valamikori) huszárszázad rohama elzúgott mellettünk.Kevesebb szöveg

"Örkény vitéz" c. alkotás fotói

Képeslap Malata Tibor táborfalvi gyűjtől.
Alkotó
Település
Táborfalva
Feltöltő
Azonosító
365956
Forrás
https://www.facebook.com/208052672725735/photos/a.208059366058399/210640715800264/?type=3&theater
Feltöltve
2019.07.19. 14:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 19.07.19. 14:02
Archív felvétel
Képeslap Malata Tibor táborfalvi gyűjtől.

"Örkény vitéz" c. alkotás fotói

Képeslap Örkénytáborról.
Alkotó
Település
Táborfalva
Feltöltő
Azonosító
191334
Feltöltve
2014.12.28. 12:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 14.12.28. 12:33
Archív felvétel
Képeslap Örkénytáborról.

"Örkény vitéz" c. alkotás fotói

Képeslap Örkénytáborról.
Alkotó
Település
Táborfalva
Feltöltő
Azonosító
191333
Feltöltve
2014.12.28. 12:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 14.12.28. 12:33
Archív felvétel
Képeslap Örkénytáborról.
Összesen 5 fotó

Műlap története

19.07.19. 14:02
1 új fotót töltöttem az "Örkény vitéz" műlaphoz
15.02.03. 10:18
1 új fotót töltöttem az "Örkény vitéz" műlaphoz
11.05.24. 16:45
Sila publikálta "Örkény vitéz" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.