Magyar királyság címere

Kisvárda, Aradi vértanúk tere 10.

Kisvárda
Aradi vértanúk tere 10.
A városi bíróság tetején látható.

Avatás2000
Avatás1938

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2011.06.29. 15:53
Hatalmas élmény úgy elmenni fotózni egy településre, hogy ott, a szabad bolyongás, fotózás után, van akitől kérdezzen az ember. Ilyen napban volt részem, amikor Kisvárdára utaztam. Lebeszéltem előre telefonon, és Néző István, aki az ottani városi könyvtár helytörténettel foglalkozó könyvtárosa; volt segítségemre.
Délelőtt próbáltam egyedül megörökíteni amit fölleltem az előzetes kutatásaimból. Ebédidő után beültem hozzá a könyvtárba megbeszélni a látottakat, és kérdeztem, jegyzeteltem ezerrel.
Azután meg együtt indultunk sétára a városban, a még le nem fotózott alkotások felkutatására. Ez azért volt hasznos, mert őt mindenütt ismerték, és olyan helyekre is bevitt, ahová eszembe nem jutott volna magamtól bemenni.
És hogy jutott most mindez eszembe, jó két hónap távlatából?

Itt, ennél az épületnél éreztem, hogy most kell befejeznem az aznapi bolyongást, és elköszönni; azzal, hogy még vissza fogok térni. Akkor még nem tudtam, és csak egy hét múlva derült ki, hogy több törött bordával sétálgattam Kisvárdán.
Már épp elköszöntem, amikor István megemlítette, hogy ja, ez az épület is elég érdekes a maga nemében. Merthogy a címert, ami a homlokzat tetején olyan vadi újnak hat, pár évvel ezelőtt találták meg elásva, és csak utána tették vissza az őt megillető eredeti helyére.

Tehát a műlapon egy rég elveszettnek hitt magyar címert láthattok. A bíróság épületét 1937-ben Hoepner Guidó építőmérnök tervezte, és 1938-ra lett kész. A közeli képekről kiderül, hogy szobrász alkotta műről lehet szó.
A címert elhelyezték eredetileg a homlokzaton, de nem sokáig állhatott ott. Miután elvileg 1938-tól már másik címere volt az országnak, ezt csakhamar levehették, és ezután áshatták el értő és féltő kezek. Ne feledjük, ennyire az ország végében Isten malmai lassabban őrölnek, tehát még az sem biztos, hogy épp 1938-ban került le a homlokzatról. Sokáig azt sem tudták, hogy hol van, mert mindenki azt hitte, hogy a második világháború alatt megsemmisült.

A részletekért még visszamegyek Kisvárdára, és folyt köv..
De ha valaki talál róla archív képet addig is, szívesen fogadom. Akár különböző időpontok is érdekesek lehetnek.

A címer leírása: http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_c%C3%ADmere
További linkek
http://www.kelethir.hu/cikk/kisvardai_varosi_unnepseg_oktober_6_an/1216

Az épület leírása: http://szszbmegyeibirosag.hu/?page_id=116

TundeK62 műlapja


Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló

"Magyar királyság címere" c. alkotás fotói

Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
84255
Feltöltve
2011.05.03. 14:38
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.05.03. 14:38

"Magyar királyság címere" c. alkotás fotói

Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
84256
Feltöltve
2011.05.03. 14:38
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.05.03. 14:38

"Magyar királyság címere" c. alkotás fotói

Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
84257
Feltöltve
2011.05.03. 14:45
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.05.03. 14:45
Összesen 3 fotó

Műlap története

23.04.29. 16:58
A "Magyar királyság címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.06.29. 15:53
TundeK62 publikálta "Magyar királyság címere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.