Radnóti Miklós domborműves emléktábla

Budapest, XIII. kerület, Pozsonyi út 1.

Budapest
XIII. kerület, Pozsonyi út 1.
A ház Pozsonyi út felé néző sarkán

Avatás2000. május 3.

Göröntsér Vera
2011.05.03. 18:38
Egy időben naponta mentem erre. Persze munkába loholtam, szálltam le a trolitól és futottam - időre.
Most egy internetes információs portálon láttam, hogy van ez az emléktábla. Biztos voltam benne, hogy fenn van a Szoborlapon, de arra mentem, fényképeztem... majd néhány képet feltöltök. Engem megdöbbentett a megfogalmazás. Drámai és kifejező.

'Radnóti Miklós a budapesti Új-Lipót-város műveltséget szerető kispolgárságából indult útjára....': , házasságkötése után: Pozsonyi út 1. Itt élt amíg...
Nem volt könnyű gyerekkora - édesanyját korán, apját 1921-ben vesztette el -, rokonok segítségével tanult és verseket írt. A szegedi egyetemen tanult magyar-francia szakon. Sík Sándor katolikus pap, költő és esztéta tanítványa volt, akinek jellemzői: vallásosság, haladó szellem és költői avantgardizmus. Hatására Radnóti 1943-ban katolizált.
Ugyanakkor 'szakmai' ismeretekeit is Szegeden alapozta meg, innen irodalomtörténeti és esztétikai műveltsége, a szabadverselés formák, nyitottság a haladó eszmék iránt.

Radnóti eredeti gondolkodású, legnagyobb költőink egyike lett, akit rövid, de termékeny alkotóként, fiatalon pusztított el a történelem.

Radnóti Miklós - élt: 1909-1944.
'... délről, a jugoszláviai Bor felől terelték a menekülő tömeggyilkosok az áldozatokat Németország felé. Közben öldösték őket. Így lőttek agyon a Sopron megyei Abda község határában huszonkét, útszélre állított áldozatot. Köztük volt Radnóti Miklós is.' http://www.literatura.hu/irok/xxszazad/eulira/radnoti.htm (Hegedűs Géza)

'Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. -
Der springt noch auf, - hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.'

Szentkirályszabadka, 1944. október 31.
RAZGLEDNICÁK - 4. http://mek.niif.hu/01000/01018/01018.htm
További linkek
Radnóti: http://hu.wikipedia.org/wiki/Radn%C3%B3ti_Mikl%C3%B3s
Sík Sándor: http://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%ADk_S%C3%A1ndor

Cím alapján hasonló

"Radnóti Miklós domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
84215
Feltöltve
2011.05.02. 22:49
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ38/10 • 1/50 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.02. 22:49

"Radnóti Miklós domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
84216
Feltöltve
2011.05.02. 22:51
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ48/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.02. 22:51

"Radnóti Miklós domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
84218
Feltöltve
2011.05.02. 22:53
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ48/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.02. 22:53

"Radnóti Miklós domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
84219
Feltöltve
2011.05.02. 22:53
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ49/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.02. 22:53

"Radnóti Miklós domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214184
Feltöltve
2015.08.07. 15:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/100 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.07. 15:25

"Radnóti Miklós domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213624
Feltöltve
2015.07.31. 16:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/105 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.07.31. 16:21

"Radnóti Miklós domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213623
Feltöltve
2015.07.31. 16:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/140 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.07.31. 16:21

"Radnóti Miklós domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214186
Feltöltve
2015.08.07. 15:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.07. 15:26

"Radnóti Miklós domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
214185
Feltöltve
2015.08.07. 15:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.07. 15:26
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.09.09. 10:39
Megérintettem a "Radnóti Miklós domborműves emléktábla" alkotást
22.02.13. 15:27
Megérintettem a "Radnóti Miklós domborműves emléktábla" alkotást
20.06.14. 21:20
A "Radnóti Miklós domborműves emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.11.16. 14:01
Megérintettem a "Radnóti Miklós domborműves emléktábla" alkotást
18.09.22. 12:54
Megérintettem a "Radnóti Miklós domborműves emléktábla" alkotást
18.06.03. 17:24
Megérintettem a "Radnóti Miklós domborműves emléktábla" alkotást
18.04.25. 11:36
Megérintettem a "Radnóti Miklós domborműves emléktábla" alkotást
17.09.04. 18:17
Megérintettem a "Radnóti Miklós domborműves emléktábla" alkotást
16.10.02. 10:32
Megérintettem a "Radnóti Miklós domborműves emléktábla" alkotást
16.01.29. 18:35
Megérintettem a "Radnóti Miklós domborműves emléktábla" alkotást
15.10.28. 16:23
Megérintettem a "Radnóti Miklós domborműves emléktábla" alkotást
15.07.31. 16:21
1 új fotót töltöttem a "Radnóti Miklós domborműves emléktábla" műlaphoz

11.05.03. 18:38
Göröntsér Vera publikálta "Radnóti Miklós domborműves emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.