Nepomuki Szent János szobra

Hódmezővásárhely, Szent István tér
Archív képek

Állapot: Áthelyezve innen

Hódmezővásárhely
Szent István tér
A Szent István templom mellett

Avatás1850
Avatás

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Neszták Béla
2008.05.07. 18:05
Az eredeti szobrot 1778-ban állították fel a hajdani kispiacon. 1890-ben teljesen új szobrot öntöttek vasból, gránit oszlopokkal és vaskerítéssel vették körül.1940-ben került el a térről gránit oszlop és vaskerítés nélkül
Göröntsér Vera
2017.10.27. 13:55
Az adományokból készült szobrot eredetileg az említett helyen (piac) állították fel, de talán fontos megjegyezni, hogy anyaga kő volt. Ezt a szobrot akkor Pestről hozták (tájolása: akkor a Hód tóra nézett).
Sok viszontagságon ment keresztül. 1796-ban új, református felekezetű templom épült fel, ezért a hívők kezdeményezése alapján a szobrot távolabb helyezték. A bonyodalmakat fokozta, hogy egy helybéli parasztlegény "italos állapotban leütötte a szobor fejét". A büntetés nem maradt el azzal, hogy a szobor helyreállítására is kötelezték. Akkor a fejet pótolták, de fából (ezt az állapotot én nem igazán tudom elképzelni.)
Később egy kút fúrása miatt kellett a "vizek védőszentjének" szobrát kissé távolabb helyezni. Ezzel egy időben el is fordították, hogy ne a református templomra nézzen.

Az 1890-es újraállítást újabb gyűjtés előzte meg, majd a bécsi Salm műintézettől hozatták meg a mai látható vastól öntött szobrot.
A forrás szerint a Szent István térre az 50-es években került..
Források:
Dömötör János: Vásárhely szobrai http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/vasarhely_szobrai/index.htm
Cedrus
2018.01.13. 18:40
A műlapon szereplő Nepomuki Szent János szobornak időrendben volt egy előzménye, melyet 1778-ban állítottak fel és kőből készült.

Mivel az a szobor erősen megrongálódott, helyette 1890-ben a Kispiac (ma Kálvin János) téren öntöttvasból készült Nepomuki szobrot állítottak helyette. A csatolt archív képeken a Nagy András János kút mellett látható. A vasból öntött szobrot gránitoszlopokkal és vaskerítéssel vették körül. 1940-ben helyezték át a Szent István térre. https://www.hodmezovasarhely.hu/content/index/id/11746

2009-ben restaurálás után ismét áthelyezésre került. (Kapcsolt műlap)

Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
5275
Feltöltve
2008.05.07. 18:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.05.07. 18:05

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
5276

43677
Feltöltve
2010.02.18. 22:47

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.18. 22:47

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
45843
Feltöltve
2010.03.11. 16:55

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Nagy Zsolt Imre 10.03.11. 16:55

Archív fotók

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
301038
Feltöltve
2018.01.13. 18:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.01.13. 18:13
Archív felvétel

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
301039
Feltöltve
2018.01.13. 18:14
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.01.13. 18:14
Archív felvétel

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
301040
Forrás
Facebook, Oláh Ferenc
Feltöltve
2018.01.13. 18:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.01.13. 18:15
Archív felvétel
Összesen 7 fotó

Műlap története

19.07.12. 09:05
A Közösség megszavazta a Nepomuki Szent János szobra műlapon várakozó szerkesztést
19.07.11. 21:44
A Közösség megszavazta a Nepomuki Szent János szobra műlapon várakozó szerkesztést
19.07.11. 18:56
A "Nepomuki Szent János szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.01.13. 18:15
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János szobra" műlaphoz
18.01.13. 18:14
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János szobra" műlaphoz
18.01.13. 18:13
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János szobra" műlaphoz
18.01.13. 15:06
A "Nepomuki Szent János szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.10.28. 10:50
A "Nepomuki Szent János szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.03.11. 16:55
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János szobra" műlaphoz
10.02.18. 22:47
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János szobra" műlaphoz
08.05.07. 18:05
Neszták Béla publikálta "Nepomuki Szent János szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.