Kisvárda, Iskola tér

Kisvárda
Iskola tér
A Bessenyei György Gimnázium előtti parkban áll.

Avatás1983. november 2.


TundeK62
2011.04.23. 20:36
Ismét egy nagy múltú gimnáziumot, és az ahhoz tartozó szobrot szeretnék bemutatni; ezúttal Kisvárdáról.
Ebben az évben ünnepli majd az intézmény a 100. éves évfordulóját. 1910. szeptember 15-én volt a Bessenyei György Gimnázium első tanítási napja.
A képeken látható szecessziós iskolaépületet Wälder Gyula tervezte, és először azt gondolták, hogy 1914-re már birtokukba is vehetik a diákok. A történelem azonban közbeszólt, és csak 1921-ben kezdődött meg az épületben a tanítás, a teljes befejezés meg 1929-ben volt. Nemrég, 2005-ben teljesen felújították és bővítették a szépségével is kiemelkedő iskolaépületet, közel egymilliárd forintból.

Iskolatörténet az intézmény honlapján: http://www.besi.hu/node/2
A wikipédia szócikke: http://hu.wikipedia.org/wiki/Bessenyei_Gy%C3%B6rgy_Gimn%C3%A1zium_%C3%A9s_Koll%C3%A9gium

Az intézet 1922/23. iskolai évtől kezdődően felvette Bessenyei György nevét.

'Az 1980-as év másik nagy eseménye az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan Kisvárdán, a gimnáziumban tett látogatása. A világhíresség a Bessenyei György Gimnáziumból indult. Közbenjárására kapott az iskola a Művelődési Minisztériumtól anyagi támogatást Bessenyei György szobrának elkészítésére és elhelyezésére az iskola parkjában. A felvilágosodás nagy költőjének emlékét és szellemét nemcsak a szobor őrzi. Az iskola tanárai és diákjai ápolják névadójuk emlékét, kiállításokkal, vetélkedőkkel, műveinek színpadra állításával, kirándulásokkal.'
Forrás az iskola honlapja.

A mészkőből készült, életnagyságú mellszobor az épület előtti parkban, szépen kialakított térrészen áll, körülötte padokkal.

Jó nagy hibát követtem el, amikor a városban jártam, mert nem mentem be az iskolába, ahol még egy alkotás van, a Búza Barna által alkotott domborműves Bessenyei emléktábla, melyet 1961-ben avattak fel.
Mentségemre legyen mondva, hogy itt, az iskola közelében szálltam le a vonatról, és tudtam, hogy még nagyon sok dolgom van aznapra, és nem akartam az időt húzni. Ez volt az első szobor, amit Kisvárdán fotóztam, és melyet még elég sok követett aznap.
És hát ellenálltam az iskolaépület körbefotózásának, pedig legszívesebben elmolyoltam volna ott még egy darabig. Talán legközelebb...
További linkek
Bessenyei György életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Bessenyei_Gy%C3%B6rgy

Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/gyulavari-pal

TundeK62 műlapja


Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

"Bessenyei György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
83158
Feltöltve
2011.04.18. 15:26
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.18. 15:26

"Bessenyei György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
83159
Feltöltve
2011.04.18. 15:27
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ71/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.18. 15:27

"Bessenyei György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
83160
Feltöltve
2011.04.18. 15:27
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ71/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.18. 15:27

"Bessenyei György" c. alkotás fotói

Szignó: Gyulavári Pál
Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
83161
Feltöltve
2011.04.18. 15:28
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.18. 15:28
Szignó: Gyulavári Pál

"Bessenyei György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
83162
Feltöltve
2011.04.18. 15:28
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ140/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.18. 15:28

"Bessenyei György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
83163
Feltöltve
2011.04.18. 15:29
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.18. 15:29

"Bessenyei György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
83164
Feltöltve
2011.04.18. 15:29
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.04.18. 15:29
Összesen 7 fotó

Műlap története

23.11.23. 10:04
A "Bessenyei György" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.11.13. 20:05
A "Bessenyei György" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.04.23. 20:36
TundeK62 publikálta "Bessenyei György" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.