Hódmezővásárhely, Szőnyi utca 2.
Archív képek

Hódmezővásárhely
Szőnyi utca 2.
Bethlen Gábor Református Gimnázium első emelete

Felállítás1970


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Cedrus
2011.04.15. 08:33
Hódmezővásárhely a magyar fazekasság legjelentősebb központja. Több száz fazekas mester dolgozott a városban. Az általuk készített tálak, tányérok, kancsók, butellák írókás díszítménnyel lettek ellátva. Mondhatjuk, hogy az íróka a fazekasság eszköze.

Amikor először vettem kezembe ezt a festékkel megtöltött, csövecskével ellátott gömbölyded alakú cserépedénykét kétségesnek éreztem, hogy 'rajzolni' tudok majd vele. Biztos kéz, és az alkotó munka szeretete hamar megtanított a használatára.

A vásárhelyi kerámia 'fellegvára' volt az 1912-ben képzőművészek által alapított Majolikagyár. Diákéveimben szerencsésnek érezhettem magam, mikor látogatást tehettem Vékony Sándor népművész műhelyében, beszélgethettem a mesterrel és megtekinthettem munkáit.

Ilyen előzmények ismeretében szinte természetes, hogy Szabó Iván szobrászművész mészkőből kifaragta az Írókázó nő szobrát, melynek gipsz másolata került a gimnáziumba. A szobor magassága, 161 cm.

/Publikálás: Igazgatói engedéllyel/
További linkek
Hódmezővásárhelyi kerámia http://mek.niif.hu/02100/02115/html/2-1336.html

Cedrus műlapja


Kapcsolódó
Írókázó

Cím alapján hasonló

"Írókázó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
82963
Feltöltve
2011.04.15. 06:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ30/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.04.15. 06:03

"Írókázó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
82964
Feltöltve
2011.04.15. 06:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ33/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.04.15. 06:03

"Írókázó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
82965
Feltöltve
2011.04.15. 06:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ28/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.04.15. 06:04

Archív fotók

"Írókázó" c. alkotás fotói

Orig: Bojár Sándor
Kép - 179003
Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
371050
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2019.08.28. 16:07
Képinfó
Alkotó a képen
(Szabó Iván)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.08.28. 16:07
Archív felvétel
Orig: Bojár Sándor
Kép - 179003
Összesen 4 fotó

Műlap története

19.08.28. 16:07
1 új fotót töltöttem az "Írókázó" műlaphoz
11.04.15. 08:33
Cedrus publikálta "Írókázó" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.