Millenniumi emlékmű

Székesfehérvár, Millenniumi út
További képek a Fotólistában

Székesfehérvár
Millenniumi út
A Pákozd irányából a városba érkező 7-es főútról lekanyarodva az Öreghegy tetején.

Felállítás1972. július 15.

Ády
2011.04.12. 15:47
A félállításakor nagy vihart kavaró alkotás Székesfehérváron, az Öreghegy tetején kialakított parkban áll. A város fennállásának ezredik évfordulójának megünnepléseként avatták fel 1972. július 15-én. Az alkotást a helybéliek csak háromágúnak becézik, és a már lassan negyven éves mű látványát is megszokták. Sőt az alatta lévő domb a gyerekek körében nagyon kedvelt szánkózóhely lett.

Az emlékművet Skoda Lajos építész álmodta meg és id. Kalló Viktor számtalan domborműve díszíti. A közös pontból, a gyűrűből három harminc méter magas alumínium oszlop indul, ezeknek harminc tonna a súlya. Az oszlopok Székesfehérvár történelmi sorsfordulóinak szimbólumai: a Géza fejedelem idejében történt újjászületés, a török uralom utáni feltámadásé, és a II. világháború utáni felszabadulásé. A kb. harminc méter kerületű gyűrűn mintegy 120 darab alumínium dombormű található. Ezek régmúlt történelmünk személyiségeinek stilizált képmásai és jelképei.

Felirat az emlékművön: 972 - 1972
További linkek
Történeti összefoglaló Székesfehérvárról: http://www.albaarchivum.hu/hu/szekesfehervar-tortenete/varostorteneti-osszefoglalo

Kalló Viktor szobrászművész életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kallo-viktor-680

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
82629
Feltöltve
2011.04.12. 13:23

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.04.12. 13:23

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
82630
Feltöltve
2011.04.12. 13:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.04.12. 13:24

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
82631

82632
Feltöltve
2011.04.12. 13:25

Ády 11.04.12. 13:25

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
82633

82634
Feltöltve
2011.04.12. 13:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.04.12. 13:26

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
82635
Feltöltve
2011.04.12. 13:27

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.04.12. 13:27

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
82636

82637

82638
Feltöltve
2011.04.12. 13:43

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.04.12. 13:43

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
82639
Feltöltve
2011.04.12. 13:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.04.12. 13:44

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
82640

82641

82642
Feltöltve
2011.04.12. 13:45

Ády 11.04.12. 13:45

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
82643

82644

82645
Feltöltve
2011.04.12. 13:46

Ády 11.04.12. 13:46

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
82646

82647

82648
Feltöltve
2011.04.12. 13:47

Ády 11.04.12. 13:47

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
82649

82650

82651
Feltöltve
2011.04.12. 13:48

Ády 11.04.12. 13:48

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
122981
Feltöltve
2012.10.30. 18:08
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Aerdna 12.10.30. 18:08

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
122982
Feltöltve
2012.10.30. 18:09

Aerdna 12.10.30. 18:09

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
122983

122985
Feltöltve
2012.10.30. 18:10
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.10.30. 18:10

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
122979
Feltöltve
2012.10.30. 18:08
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ61/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.10.30. 18:08

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
229389
Fotózva
2013. december
Feltöltve
2016.01.14. 18:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.14. 18:29
2013. december

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
229386
Fotózva
2013. december
Feltöltve
2016.01.14. 18:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.14. 18:28
2013. december

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
229388

2010.08.15-i naplemente
Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
325157
Fotózva
2010. augusztus
Évszám
2010
Feltöltve
2018.09.23. 22:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ35/10 • 1/3200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.09.23. 22:47
2010. augusztus
2010.08.15-i naplemente

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
229387
Fotózva
2013. december
Feltöltve
2016.01.14. 18:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.14. 18:28
2013. december

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
229390
Fotózva
2013. december
Feltöltve
2016.01.14. 18:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.14. 18:29
2013. december

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
348141
Feltöltve
2019.03.27. 17:23
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.27. 17:23

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
348142
Feltöltve
2019.03.27. 17:23
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ51/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.27. 17:23

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
348143
Feltöltve
2019.03.27. 17:24
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.27. 17:24

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
382223
Feltöltve
2019.11.03. 20:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ40/10 • 1/640 • 70mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.11.03. 20:53

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
382222
Feltöltve
2019.11.03. 20:53
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ48/10 • 1/250 • 210mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.11.03. 20:53

Archív fotók

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
312909
Forrás
https://www.facebook.com/szekesfehervarregen/photos/a.118244338255541.23987.118240014922640/118244708255504/?type=3&theater
Feltöltve
2018.05.20. 23:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.05.20. 23:05
Archív felvétel

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Az építés során 1971-1972
Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
348033
Forrás
Facebook - Hold Antikvárium (Székesfehérvár)
Évszám
1971
Feltöltve
2019.03.27. 00:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.03.27. 00:32
1971, Archív felvétel
Az építés során 1971-1972

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Saját - Budapest folyóirat 1975 április. XIII. évfolyam 4.szám
Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
82652
Évszám
1975
Feltöltve
2011.04.12. 13:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.04.12. 13:48
1975, Archív felvétel
Saját - Budapest folyóirat 1975 április. XIII. évfolyam 4.szám

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Adományozó: Bojár Sándor
Kép - 194828
Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
408464
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2020.07.07. 20:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.07.07. 20:36
Archív felvétel
Adományozó: Bojár Sándor
Kép - 194828

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Adományozó: Bojár Sándor
Kép - 194827
Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
408465
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2020.07.07. 20:38
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.07.07. 20:38
Archív felvétel
Adományozó: Bojár Sándor
Kép - 194827

Adalék vagy máshol

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
82788
Feltöltve
2011.04.13. 15:30
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.04.13. 15:30
Archív felvétel

"Millenniumi emlékmű" c. alkotás fotói

" Kalló Viktor szobrászművész és Skoda Lajos építőművész készítik a millenniumi emlékművet, amelyet az öreghegyen állítanak fel. Kép: Kalló Viktor...Teljes szöveg" Kalló Viktor szobrászművész és Skoda Lajos építőművész készítik a millenniumi emlékművet, amelyet az öreghegyen állítanak fel. Kép: Kalló Viktor az emlékmű alumíniumból öntött elemeivel, munka közben. /Fotó: Szebellédy/Kevesebb szöveg
Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
426562
Forrás
Tükör, 1972. május 23. (9. évfolyam, 21. szám)
Feltöltve
2020.12.09. 12:20
Képinfó
Alkotó a képen
(id. Kalló Viktor)
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.12.09. 12:20
Archív felvétel
" Kalló Viktor...Teljes szöveg" Kalló Viktor szobrászművész és Skoda Lajos építőművész készítik a millenniumi emlékművet, amelyet az öreghegyen állítanak fel. Kép: Kalló Viktor az emlékmű alumíniumból öntött elemeivel, munka közben. /Fotó: Szebellédy/Kevesebb szöveg
Összesen 46 fotó

Műlap története

20.12.09. 12:20
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékmű" műlaphoz
20.07.07. 20:38
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékmű" műlaphoz
20.07.07. 20:36
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékmű" műlaphoz
19.11.03. 20:53
2 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékmű" műlaphoz
19.03.27. 17:24
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékmű" műlaphoz
19.03.27. 17:23

19.03.27. 00:32
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékmű" műlaphoz
19.03.16. 21:26
A "Millenniumi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.03.15. 13:50
Megérintettem a "Millenniumi emlékmű" alkotást
18.09.23. 22:47
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékmű" műlaphoz
18.05.20. 23:05
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékmű" műlaphoz
16.01.14. 18:29

16.01.14. 18:28

13.02.22. 16:36
A "Millenniumi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.10.30. 18:10
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékmű" műlaphoz
12.10.30. 18:09

12.10.30. 18:08

11.04.13. 15:30
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékmű" műlaphoz
11.04.12. 15:47
Ády publikálta "Millenniumi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.