Fadlallah el Hedad Mihály

Bábolna, Mészáros u. 1.

Bábolna
Mészáros u. 1.
Ménesbirtok belső udvarán.

Felállítás1985


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Dénes Péter
2011.04.25. 20:21
1843-1924. Magát magyarnak valló, de arab születésű, méneskari tábornok, akit Fadlallah el Hedad Mihálynak hívták. A birodalom egyik lóvásárló küldöttsége hozta magával az árva gyereket, 1857-ben. Felsőbb utasításra katonatisztet neveltek belőle. A lovakat nagyon szerette és értett is hozzájuk, így egész pályafutását a méneskarnál töltötte. Több lóvásárló expedíciót vezetett a Közel-Keletre, valamint Mezopotámiába. Ugyan kikeresztelkedett és katolikus vallású lett, magyarul is alaposan megtanult, de arab származását sohasem tagadta meg, és állítólag élete végéig megőrizte anyanyelvét. Útleírását a Pallas Kiadó jelentette meg, 1904-ben, Utazásom Mesopotámiában és Irak-Arábiában címmel. Ez egy békés, háborúk nélküli katonai útleírás, amelynek középpontjában az arab lovak, az arab emberek és a sajátos táj áll. Útleírása is elsősorban a megnézett lovakról szól, és arról; a Monarchia küldöttsége miként vándorolt a Közel-Keleten ménesről ménesre.
1910-ben nyugállományba vonult. Haláláig Bábolnán élt, és ott is temették el. Sírja ma is ott található
A szobor mellett található Obajan emlékköve, ami Fadlallah legkedvesebb és legeredményesebb tenyészménje volt. A mén a shagya fajtában máig élő törzset alapított.

Dénes Péter készítette a műlapot


Cím alapján hasonló

"Fadlallah el Hedad Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bábolna
Feltöltő
Azonosító
82189
Feltöltve
2011.04.06. 20:43
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ10/1 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Péter 11.04.06. 20:43

"Fadlallah el Hedad Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bábolna
Feltöltő
Azonosító
84573
Feltöltve
2011.05.07. 05:40
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ56/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Péter 11.05.07. 05:40

"Fadlallah el Hedad Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bábolna
Feltöltő
Azonosító
101652
Feltöltve
2011.12.17. 00:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 11.12.17. 00:27

"Fadlallah el Hedad Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bábolna
Feltöltő
Azonosító
101653
Feltöltve
2011.12.17. 00:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 11.12.17. 00:28

"Fadlallah el Hedad Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bábolna
Feltöltő
Azonosító
117938
Fotózva
2010. október
Feltöltve
2012.09.03. 17:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ8
ƒ36/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borbély Tamás 12.09.03. 17:55
2010. október

"Fadlallah el Hedad Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bábolna
Feltöltő
Azonosító
170140
Feltöltve
2014.06.29. 00:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.06.29. 00:35

"Fadlallah el Hedad Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bábolna
Feltöltő
Azonosító
170141
Feltöltve
2014.06.29. 00:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.06.29. 00:36

"Fadlallah el Hedad Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bábolna
Feltöltő
Azonosító
170142
Feltöltve
2014.06.29. 00:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.06.29. 00:36

"Fadlallah el Hedad Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bábolna
Feltöltő
Azonosító
188590
Feltöltve
2014.11.29. 17:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.29. 17:08

"Fadlallah el Hedad Mihály" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bábolna
Feltöltő
Azonosító
188589
Feltöltve
2014.11.29. 17:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/180 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.29. 17:08
Összesen 10 fotó

Műlap története

14.11.29. 17:08
1 új fotót töltöttem a "Fadlallah el Hedad Mihály" műlaphoz
14.11.29. 17:08
1 új fotót töltöttem a "Fadlallah el Hedad Mihály" műlaphoz
14.08.17. 18:07
A "Fadlallah el Hedad Mihály" műlap gondozása átadásra kerültH.István tagunknak
14.06.29. 12:15
A "Fadlallah el Hedad Mihály" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.06.29. 12:15
A "Fadlallah el Hedad Mihály" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.01.19. 12:21
A "Fadlallah el Hedad Mihály" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.09.03. 17:55
1 új fotót töltöttem a "Fadlallah el Hedad Mihály" műlaphoz
11.12.17. 00:28
1 új fotót töltöttem a "Fadlallah el Hedad Mihály" műlaphoz
11.12.17. 00:27
1 új fotót töltöttem a "Fadlallah el Hedad Mihály" műlaphoz
11.05.07. 05:40
1 új fotót töltöttem a "Fadlallah el Hedad Mihály" műlaphoz
11.04.25. 20:21
A közösség publikálta H.István "Fadlallah el Hedad Mihály" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.