A Loser család síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 16.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Thanatosz

Budapest
VIII. kerület, Fiumei út 16.
Bal oldali árkádsor: Á.B. 18.

Felállítás1915

Nem köztéri:Temető, sírkert
Göröntsér Vera
2011.04.07. 12:42
Kerestem a síremléket, korábban láttam képet róla. Amikor megtaláltam, kővé dermedve álltam előtte.
Az elsődleges kérdés, ami a megfogalmazódott, milyen gondolatok járhatnak az alkotó fejében, amikor ilyen művet készít? Egyáltalán, ugyanarról a művészről van szó, akit sokan 'barokk ízlésűnek' kategorizáltak, ami körül vita is keringett? Jutott eszembe Lengyel Géza cikke (megjelent a Lyka Károly szerkesztette Művészet folyóiratban), amiben viszont ő cáfolja ezt. Szerintem ez a síremlék éppen létező cáfolata minden ilyen jellegű vádnak.

Később inkább azon gondolkodtam, mi vezethette az elhunyt családtagját arra, hogy egy ilyen ábrázolással állítson emléket elhunyt hozzátartozójának. Hiszen a síremlékre megbízást adott, nyilván egyeztetve, a téma megfogalmazásával, de legalábbis azt, ill. a kész művet elfogadva kerülhetett helyére.

Loser Jánosról kevés információt találtam. Született 1848-ban, élt 62 évet. A Rákóczi (ma Míra néven ismert) keserűvíz palackozójaként jelentős gazdagságra tett szert. Ezt bizonyítja a József krt. 60. szám alatti ház (1890.) mai is látható díszes kapualja, ill. kialakítása http://budapestjovoje.freeblog.hu/categories/Egyeb/page/2/

Loser János 1909-ben halt meg, míg a síremlék csak később, 1915-ben került felállításra. Felesége 1920-ban követte férjét. Találgatásnak tűnhet, de bennem felmerült, lehetséges, hogy az emlékmű megrendelésénél már az özvegy félelmei játszottak szerepet.

Egy 'lelet' szerint '...a Loser családnak később, 1915-ben állított emlékén a kiterített holttest brutálisan szembesít a halállal.' (Mazányi Judit Ligeti Miklós életművével foglalkozó doktori disszertációja: http://doktori.btk.elte.hu/art/mazanyi/diss.pdf )
Nagyon találó megfogalmazás, magyarázata Róna József 'funerális művészete', ill. egy másik síremléke kapcsán található meg, ahol utalás történik a Loser család síremlékére:

'A dualizmus korának legrangosabb temetőjében, a Kerepesi úti temetőben jóval több alkotása áll, ... a Loser család meghökkentő síremlékét is, amely a zord, pallost tartó, ifjú holttesten taposó Thanatoszt ábrázolja.'
Ez a görög mitológiai kép - a halál istene ábrázolása - a megdöbbentő síemlék kulcsa.

A 'Változó Világ bölcsességei' internetes oldalon olvasom:
'Thanatosz: Nüx apa nélkül született fia, Hüpnosz ikertestvére, a halál istene. Testvérével együtt anyja palotájában élt az Alvilágban és Hádésznak szolgált. Fekete palástjával, fagyos fekete szárnyaival és komor ábrázatával mindenütt rémületet keltett, még az istenek előtt is gyűlöletes volt. Feladatköre csak a végrehajtás volt, a vég óráját a Moirák szabták meg, elhatározásukat közölték Thanatosszal, aki a meghatározott időben megjelent a halandók házában, hajukból egy fürtöt vágott ki kardjával, megragadta lelküket és átadta Hermésznek, aki az Alvilágba kísérte őket...' Forrás: http://www.valtozovilag.hu/qc/T.htm#thana1

Érdemes talán még idézni a téma pszichológiai vonatkozását:
'Thanatosz – halálösztön vagy destrukciós ösztön: „Freud által bevezetett kifejezés az olyan élmény- és viselkedésformák (tudattalan) mozgató okaira, amelyek másokra irányuló gyűlöletben, ellenszenvben vagy agresszióban, illetve a saját személyre vonatkozó gyűlöletben vagy pusztításban nyilvánulnak meg.”... Freud két ellentétes alapösztön működését feltételezte: Erósz – a létfenntartás, a nemi ösztön és Thanatosz – a halálösztön az élet elpusztítása. Úgy vélte hogy a normális viselkedésben mindkettő folyamatosan jelen van, sőt minden „ösztönrezdülés” e két ösztön különböző arányú keveredéséből jön létre. Ezen ösztönökből származó energiák, biológiai eredetű motivációk, amelyek a személyiség működésének meghatározói. Erósz energiája a libidó, Thanatosz energiája az agresszió és a pusztítás'.
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Thanatosz

Kapcsolódó
Akt síremléken

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"A Loser család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161239
Feltöltve
2014.03.31. 18:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.03.31. 18:23

82113
Feltöltve
2011.04.06. 12:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ800/100 • 1/170 • ISO64

Göröntsér Vera 11.04.06. 12:29

82114

82116
Feltöltve
2011.04.06. 12:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ520/100 • 1/90 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.04.06. 12:33

"A Loser család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
82115
Feltöltve
2011.04.06. 12:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ560/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.04.06. 12:33

"A Loser család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161240
Feltöltve
2014.03.31. 18:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.03.31. 18:23

"A Loser család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161241
Feltöltve
2014.03.31. 18:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.03.31. 18:24

161245
Feltöltve
2014.03.31. 18:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO500

120546
Feltöltve
2012.10.06. 18:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ130/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.10.06. 18:36

"A Loser család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161244
Feltöltve
2014.03.31. 18:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.03.31. 18:24

"A Loser család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
161242

161243
Feltöltve
2014.03.31. 18:24
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.03.31. 18:24

"A Loser család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
223595
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2015.10.31. 21:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.31. 21:29
2014. március

"A Loser család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
223596
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2015.10.31. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.10.31. 21:30
2014. március

"A Loser család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
223597

346048
Feltöltve
2019.03.13. 17:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.13. 17:40

Archív fotók

"A Loser család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
82117
Forrás
Vasárnapi Újság
Évszám
1915
Feltöltve
2011.04.06. 12:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.04.06. 12:34
1915, Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"A Loser család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
346049
Feltöltve
2019.03.13. 17:40
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.13. 17:40
Összesen 18 fotó

Műlap története

19.03.29. 14:21
Megérintettem az "A Loser család síremléke" alkotást
18.11.14. 13:01
Megérintettem az "A Loser család síremléke" alkotást
17.06.07. 15:28
Megérintettem az "A Loser család síremléke" alkotást
16.10.08. 13:57
Megérintettem az "A Loser család síremléke" alkotást
12.10.06. 18:36
1 új fotót töltöttem az "A Loser család síremléke" műlaphoz
11.04.07. 12:42
Göröntsér Vera publikálta "A Loser család síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.