Országház - nyugati homlokzat: I. Béla

Budapest, V. kerület, Pesti alsó rakpart

Budapest
V. kerület, Pesti alsó rakpart
A főrendiházi szárny árkádja felett látható.

Felállítás1905


ATTILA SISKOVITS
2011.08.03. 15:58
Béla, Vászoly (Vazul) harmadik fia, születésének éve ismeretlen.
Apja megvakíttatása után testvéreivel Bretislav cseh herceghez, majd Mieszko lengyel herceghez menekült, s nagy érdemeket szerzett a pomeránok ellen vívott háborúban.
1033-ban Mieszko lengyel herceg leányával, Rixával kötött házasságából három fia és négy leánya született.
"Bátyja, András hívására 1048-ban hazatért, és az ország védelmét vezetve 1051-ben III. Henrik német-római császárt visszavonulásra kényszeríttette.
I. András 1058-ban fiát, Salamont jelölte ki utódává, ezért Béla 1060-ban Lengyelországba ment és onnan hozott csapatokkal lépett fel fiával, Salamonnal szemben.
Még hercegként bátyja, I. András uralkodása alatt az ország területének mintegy harmada tartozott uralma alá, fővezérként pedig a magyar hadakat irányította.
I. András halála után 1060. december 6-án királlyá koronázták. Trónra lépését Vata fia, János vezetésével pogánysághoz húzó, a feudális állami és társadalmi rend ellen támadó elemek lázadása követte. A trónra lépő Bélát ugyanúgy ünneplő néptömeg fogadta, mint korábban Andrást, s ugyanúgy a keresztény egyház elleni fellépést követelték tőle is: a templomok lerombolását, a papok és a dézsmaszedők megölését, a harangok összetörését s visszatérést a pogány életformához. Ám Béla sem cselekedhetett másképp, mint bátyja: fegyverrel verte szét a lázadást (ezt követően komolyabb egyházellenes megmozdulásokra már nem került sor).
Béla a veszedelem elhárítása után sokat tett a fejlődő kereszténység és a nemzeti művelődés érdekében; különösen az ipar, a kereskedelem és a pénzügy rendezésére, valamint a közjólét szinten tartására fordított kiemelt figyelmet.
Béla kész lett volna megegyezni unokaöccsével, Salamonnal, ám a német király fegyverrel akarta veje javára eldönteni a magyar trónvitát.
1061-ben I. Béla király országos gyűlést rendezett Székesfehérváron. A megjelentek a pogányság visszaállítását követelték, a király azonban katonáival szétkergettette a tömeget.
A németeknek tett békeajánlatát nem fogadták el.
1063-ban a német háborúra való készülődés közben Dömösön rádőlt a trónterem.
Súlyos betegen vitette magát a nyíregyházi határra, ahol a háború elején meghalt. Az általa alapított szekszárdi apátságban temették el.
Maradandó érdeme a német hódító támadások megállítása, visszaverése és ezzel az önálló Magyarország kereteinek fenntartása."
Forrás:http://www.doksi.hu/faces.php?order=DisplayFace&id=350
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/I._B%C3%A9la_magyar_kir%C3%A1ly



Közös gyűjteményben
Országház szobrai

Cím alapján hasonló

"Országház - nyugati homlokzat: I. Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
102008
Feltöltve
2011.12.29. 17:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ110/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.12.29. 17:54

"Országház - nyugati homlokzat: I. Béla" c. alkotás fotói

Nyugati homlokzat, északi szárny 9./ szobor:
I. BÉLA KIRÁLY.
Uralkodott:1060 tól – 1063. szeptember 11- ig.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
86213
Feltöltve
2011.06.05. 03:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ110/10 • 1/800 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.05. 03:54
Nyugati homlokzat, északi szárny 9./ szobor:
I. BÉLA KIRÁLY.
Uralkodott:1060 tól – 1063. szeptember 11- ig.

"Országház - nyugati homlokzat: I. Béla" c. alkotás fotói

A főrendiházi ülésterem alatt, az ívek indulásától az ívsor záródásáig (uralkodásuk idősorrendjében) 23 királyszobor - Árpád, Zsolt, Taksony,...Teljes szövegA főrendiházi ülésterem alatt, az ívek indulásától az ívsor záródásáig (uralkodásuk idősorrendjében) 23 királyszobor - Árpád, Zsolt, Taksony, Géza, I. István, Orseolo Péter, Aba Sámuel, I. Endre,
I. Béla, Salamon, I. Géza, I. László,
I. Kálmán, II. István, II. Béla, II. Géza,
III. István, II. LászlóKevesebb szöveg
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
102005
Feltöltve
2011.12.29. 17:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ110/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.12.29. 17:13
A főrendiházi ülésterem alatt, az ívek indulásától az ívsor záródásáig (uralkodásuk...Teljes szövegA főrendiházi ülésterem alatt, az ívek indulásától az ívsor záródásáig (uralkodásuk idősorrendjében) 23 királyszobor - Árpád, Zsolt, Taksony, Géza, I. István, Orseolo Péter, Aba Sámuel, I. Endre,
I. Béla, Salamon, I. Géza, I. László,
I. Kálmán, II. István, II. Béla, II. Géza,
III. István, II. LászlóKevesebb szöveg

"Országház - nyugati homlokzat: I. Béla" c. alkotás fotói

Országház-nyugati homlokzat, északi-szárny, főrendi-házi ülésterem alatti árkád oszlopsora. (A jobboldalt látható szoborcsoport: az árkád...Teljes szövegOrszágház-nyugati homlokzat, északi-szárny, főrendi-házi
ülésterem alatti árkád oszlopsora.
(A jobboldalt látható szoborcsoport: az árkád sor 6. oszlopkötegén
van elhelyezve.)
Az V. oszlopköteg balról-jobbra: Orseolo Péter -
Aba Sámuel, - I. András, -
A VI. oszlopköteg: I. Béla, Salamon, - I. GéKevesebb szöveg
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
86085
Feltöltve
2011.06.02. 12:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ110/10 • 1/400 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.02. 12:44
Országház-nyugati homlokzat, északi-szárny, főrendi-házi ülésterem alatti árkád osz...Teljes szövegOrszágház-nyugati homlokzat, északi-szárny, főrendi-házi
ülésterem alatti árkád oszlopsora.
(A jobboldalt látható szoborcsoport: az árkád sor 6. oszlopkötegén
van elhelyezve.)
Az V. oszlopköteg balról-jobbra: Orseolo Péter -
Aba Sámuel, - I. András, -
A VI. oszlopköteg: I. Béla, Salamon, - I. GéKevesebb szöveg
Összesen 4 fotó

Műlap története

11.08.03. 15:58
ATTILA SISKOVITS publikálta "Országház - nyugati homlokzat: I. Béla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.