Dombóvár, Kórház u. 39-41.

Állapot: Áthelyezve innen

Dombóvár
Kórház u. 39-41.
A kórház épület földszinti folyosóján

Felállítás2006


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Dénes Péter
2011.04.06. 22:22
Az egyház október 18-án emlékezik meg Szent Lukácsról. Az evangélista életéről igen keveset tudunk: csak a kolosszeiekhez írt páli levél búcsúsorai (4,14) alapján feltételezhetjük, hogy orvos, illetve a Szentírás alapján, hogy antiochiai lakos volt. Elkísérte Szent Pált néhány útján, ahogyan a Nemzetek Apostola ezt meg is vallja Timóteusnak és Filemonnak (2Tim 4,11 és 1,24). Pál halála után a hagyomány szerint Egyiptomban, Galliában és Dalmáciában hirdette az Evangéliumot. Vértanúsága után ereklyéit Konstantinápolyban tisztelték, majd a képrombolás elől Padovába menekítették a VIII. században.
Szent Lukács az első keresztény művész, hiszen a hagyomány szerint megfestette Szűz Máriát. Az eredetinek tartott konstantinápolyi festménye 1453-ban elpusztult, azonban a római Santa Maria Maggiore és a lengyelországi Czestochowa szentképe szintén az ő ecsetjétől eredeztethető.
Szent Lukács az orvosok és gyógyítók védőszentje.

Dénes Péter műlapja



Cím alapján hasonló

"Szent Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dombóvár
Feltöltő
Azonosító
82153
Feltöltve
2011.04.06. 15:45
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ56/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Péter 11.04.06. 15:45

"Szent Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dombóvár
Feltöltő
Azonosító
82154
Feltöltve
2011.04.06. 15:46
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ56/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Péter 11.04.06. 15:46
Összesen 2 fotó

Műlap története

23.04.14. 14:17
A "Szent Lukács" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.11.04. 17:26
A "Szent Lukács" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.04.06. 22:22
Dénes Péter publikálta "Szent Lukács" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.