Bad Reichenhall, Bahnhofplatz

Alternatív, helyi címek:Zentaurenbrunnen

Bad Reichenhall
Bahnhofplatz
A pályaudvarnál

Felállítás1909

Kiss Katalin
2011.03.27. 09:17
A görög mitológiában a kentaurok félig ember, félig ló alakú lények.

'A kentaurok ismertek arról, hogy szeretik a bort, és amikor isznak, akkor a nőkre is hamar szemet vetnek. Sok szüzet raboltak el a kentaurok. Dionüszosz kíséretének gyakori tagjaivá váltak. A Pelión hegyen laktak, Thesszáliában. A legenda szerint Ixióntól származnak.

Történt ugyanis, hogy az örökké féltékeny Héra párt keresett magának, hogy megbosszulja Zeusz félrelépéseit. Ixiónt alkalmasnak találta erre a célra, és az ifjú lapita király szerelemre lobbant az istennő iránt. Azonban Zeusz fülébe jutott a találka híre, és egy felhőből megformázta Héra alakját, majd ezt elküldte a légyottra. Ixión pedig nem sokat tétlenkedett, és lefeküdt a felhő-istennővel. Ebből a vad románcból született Kentaur, aki előszeretettel közösült vadlovak kancáival, s így félig ember félig ló alakú teremtmények jöttek a világra, akiket apjuk saját országában telepített le.

A kentaurok között akadt bölcs és békés teremtés is, de nagy részük részeges és erőszakos volt.'

A szökőkút szobrán az utóbbit ábrázolta a szobrász.

Forrás: Szabó György Mitológiai kislexikon

Kiss Katalin műlapja

Cím alapján hasonló

"Kentaur-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bad Reichenhall
Feltöltő
Azonosító
119737
Feltöltve
2012.09.25. 19:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ44/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.09.25. 19:39

"Kentaur-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bad Reichenhall
Feltöltő
Azonosító
119738
Feltöltve
2012.09.25. 19:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/400 • ISO100

119739
Feltöltve
2012.09.25. 19:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ36/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.09.25. 19:39

"Kentaur-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bad Reichenhall
Feltöltő
Azonosító
119740
Feltöltve
2012.09.25. 19:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.09.25. 19:40

"Kentaur-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bad Reichenhall
Feltöltő
Azonosító
119741
Feltöltve
2012.09.25. 19:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ41/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.09.25. 19:40

"Kentaur-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bad Reichenhall
Feltöltő
Azonosító
119742
Feltöltve
2012.09.25. 19:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ45/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.09.25. 19:41

"Kentaur-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bad Reichenhall
Feltöltő
Azonosító
119743
Feltöltve
2012.09.25. 19:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ39/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.09.25. 19:41

"Kentaur-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bad Reichenhall
Feltöltő
Azonosító
119744
Feltöltve
2012.09.25. 19:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/640 • ISO100

119745
Feltöltve
2012.09.25. 19:42

Kiss Katalin 12.09.25. 19:42

"Kentaur-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bad Reichenhall
Feltöltő
Azonosító
204533
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2015.05.02. 16:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.05.02. 16:43
2012. szeptember

"Kentaur-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bad Reichenhall
Feltöltő
Azonosító
204534
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2015.05.02. 16:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ41/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.05.02. 16:43
2012. szeptember

"Kentaur-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bad Reichenhall
Feltöltő
Azonosító
204535
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2015.05.02. 16:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ43/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.05.02. 16:44
2012. szeptember

"Kentaur-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bad Reichenhall
Feltöltő
Azonosító
204536
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2015.05.02. 16:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.05.02. 16:44
2012. szeptember

"Kentaur-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bad Reichenhall
Feltöltő
Azonosító
204537
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2015.05.02. 16:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.05.02. 16:45
2012. szeptember

"Kentaur-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bad Reichenhall
Feltöltő
Azonosító
204538
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2015.05.02. 16:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 15.05.02. 16:47
2012. szeptember
Összesen 15 fotó

Műlap története

23.01.08. 12:39
A "Kentaur-szökőkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.03.27. 09:17
Kiss Katalin publikálta "Kentaur-szökőkút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.