A Régi Műcsarnok épületének belső üvegablakai

Budapest, VI. kerület, Andrássy út 69.

Alternatív, helyi címek:A Képzőművészeti Egyetem jobb oldali épülete belső ablakai

Budapest
VI. kerület, Andrássy út 69.
A bejárattal szemben, ill. a jobb oldali hivatal előtti rektori folyosón.

Felállítás1877

Róth Zsigmond (üvegművész)

Göröntsér Vera
2011.03.07. 23:46
A Régi Műcsarnok építésének és az épület történetét a kapcsolódó lap is leírja. Már ott is történt utalás az épület belső értékeire.
Rektori engedéllyel mehettem be az épületbe és ki is világították az ablakokat a fényképezés segítéséhez, amit nem győztem köszönni.

Az 1877-ben épült egykori Műcsarnok épületét Láng Adolf tervezte. Az ovális kupolával koronázott lépcsőház és az első emeleti folyosó allegorikus falfestményei Lotz Károlynak művei. A mennyezeti stukkók - mint az első emeleti díszes termekben is - Kéler Napoleon építész nevéhez fűződnek. Az épület színes üvegablakait Róth Zsigmond, Róth Miksa édesapja tervezte.

Az első emeleti rektori folyosón és a lépcsőházi részen lévő ablakokat, valamint a kupolát, ill. azt díszítő ablakot sikerült megörökíteni.
A folyosón és a lépcsőházi részen látható ablakok két stílust képviselnek.

A bejárat fölött látható félkörívben lévő ablakocska a lépcsőházi ablakok stílusában készült, az OKMKT feliratot viseli. A rövidítés jelentése: Országos Magyar Képzőművészeti Társulat, vagyis ez az ablak egyidős az épülettel.
Az egyetem honlapjáról: 'A Régi Műcsarnok egykori díszes mennyezetű terme,
amely a Képzőművészeti Társulat Választmánya számára épült...'

Forrás: a Magyar Képzőművészeti Egyetem honlapja http://www.mke.hu/about/epuletek.php

Kapcsolódó
Morelli Gusztáv

Cím alapján hasonló

"A Régi Műcsarnok épületének belső üvegablakai" c. alkotás fotói

A rektori folyosón lévő ablak
Alkotó
Róth Zsigmond (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79496
Feltöltve
2011.03.06. 18:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ380/100 • 1/90 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.03.06. 18:20
A rektori folyosón lévő ablak

"A Régi Műcsarnok épületének belső üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Zsigmond (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
248188
Feltöltve
2016.08.03. 13:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/4 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.08.03. 13:25

Részlet
Alkotó
Róth Zsigmond (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79497
Feltöltve
2011.03.06. 18:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ460/100 • 1/140 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.03.06. 18:22
Részlet

"A Régi Műcsarnok épületének belső üvegablakai" c. alkotás fotói

A kupolát záró ablak
Alkotó
Róth Zsigmond (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79498
Feltöltve
2011.03.06. 18:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ320/100 • 1/9 • ISO800

Az ablakon kívül néhány puttó és minta Lotz Károly allegorikus freskóiból
Alkotó
Róth Zsigmond (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79499
Feltöltve
2011.03.06. 18:23

Göröntsér Vera 11.03.06. 18:23
Az ablakon kívül néhány puttó és minta Lotz Károly allegorikus freskóiból

"A Régi Műcsarnok épületének belső üvegablakai" c. alkotás fotói

Az emeleti, lépcsőházban látható ablaksor
Alkotó
Róth Zsigmond (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79500
Feltöltve
2011.03.06. 18:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.03.06. 18:24
Az emeleti, lépcsőházban látható ablaksor

"A Régi Műcsarnok épületének belső üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Zsigmond (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79501
Feltöltve
2011.03.06. 18:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ360/100 • 1/90 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.03.06. 18:25

"A Régi Műcsarnok épületének belső üvegablakai" c. alkotás fotói

Lépcsőházi ablak részlete
Alkotó
Róth Zsigmond (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79571
Feltöltve
2011.03.07. 14:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ480/100 • 1/45 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.03.07. 14:33
Lépcsőházi ablak részlete

"A Régi Műcsarnok épületének belső üvegablakai" c. alkotás fotói

A bejárat feletti üvegablak a lépcsőház felöl
Alkotó
Róth Zsigmond (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79502
Feltöltve
2011.03.06. 18:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ500/100 • 1/4 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.03.06. 18:25
A bejárat feletti üvegablak a lépcsőház felöl

"A Régi Műcsarnok épületének belső üvegablakai" c. alkotás fotói

A bejárati ajtó feletti ablak kívűlről nézve
Alkotó
Róth Zsigmond (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79570
Feltöltve
2011.03.07. 14:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ420/100 • 1/6 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.03.07. 14:30
A bejárati ajtó feletti ablak kívűlről nézve

"A Régi Műcsarnok épületének belső üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Zsigmond (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
248191
Feltöltve
2016.08.03. 13:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/4 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.08.03. 13:26

248190
Feltöltve
2016.08.03. 13:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/5 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.08.03. 13:26

"A Régi Műcsarnok épületének belső üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Zsigmond (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
248189
Feltöltve
2016.08.03. 13:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/6 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.08.03. 13:25

"A Régi Műcsarnok épületének belső üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Zsigmond (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
248187
Feltöltve
2016.08.03. 13:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/4 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.08.03. 13:25
Összesen 14 fotó

Műlap története

18.11.09. 15:08
Megérintettem az "A Régi Műcsarnok épületének belső üvegablakai" alkotást
18.04.21. 13:16
Megérintettem az "A Régi Műcsarnok épületének belső üvegablakai" alkotást
17.08.23. 11:06
Megérintettem az "A Régi Műcsarnok épületének belső üvegablakai" alkotást
16.10.26. 15:49
Megérintettem az "A Régi Műcsarnok épületének belső üvegablakai" alkotást
16.08.03. 13:26
1 új fotót töltöttem az "A Régi Műcsarnok épületének belső üvegablakai" műlaphoz

16.08.03. 13:25

11.03.07. 23:46
Göröntsér Vera publikálta "A Régi Műcsarnok épületének belső üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.