Az egykori Saxlehner-palota üvegablakai

Budapest, VI. kerület, Andrássy út 3.
További képek a Fotólistában

Budapest
VI. kerület, Andrássy út 3.
Az egykori ebédlőben (Postamúzeum helyisége) és a lépcsőházban

Felállítás1886

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2011.03.01. 16:43
A Palota építésének körülményeit és történetét a kapcsolódó műlap mutatja be.

Az épület belső tereinek kialakítását a kor legjobb mesterei és művészei végezték. A lépcsőház és két terem díszítőfreskóit Lotz Károly készítette. Jelentősek a faragott és intarziás faburkolatok, ajtók famunkái, fémmunkák /Forgó István, Thék Endre, Jungfer Gyula/, a carrarai márványból készült kandallók, az eredetei berendezéshez tatozó velencei csillárok és tükrök. Mindez a századforduló nagypolgári ízlését és kényelmét érzékelteti.

Ebből az egységes formavilágból nehéz kiemelni annak bármelyik elemét. Az üvegablakok szépsége önmagáért beszél, egyben tükrözi a korszak ízlését és a megrendelő igényességét.

Forrás: Budapesti kultúrtörténeti séták I, Andrássy út (szerkesztett kiadás: 2009), Terézváros nyilvántartása és a Postamúzeum honlapján, a műlap készítésének idején olvasható leírás (a Postamúzeum azóta elköltözött, ezek az infók nem érhetők el).

Levelet kaptam Tóth Erzsébet üvegfestő művésznőtől még a műlap létrejöttekor. Figyelmeztetett, hogy a kezdeti információk hibásak - nem a megfelelő forrást választottam a sajnálatosan ellentmondó lehetőségek közül.
Köszönöm, hogy rendelkezésre bocsátotta azt a képet, ami a Postamúzeum garantáltan eredeti, gyönyörű - de a 'nagyközönség' számára többnyire láthatatlan helyen van, így személyesen nem tudtam megörökíteni.
Adalék a fentiekhez. E-szerint az ablakok többsége rekonstrukció eredménye: http://templomablakanno.blog.hu/2011/03/10/forgo_es_tarsa#more2729487

2022. július 7. A feladat az lett volna, hogy Forgó és társa "üvegművész"-nél jelöljem a közreműködőt. A műlap készítésekor még nem volt, amivel megkülönböztethető lett volna az alkotó és a közreműködő.
A szabályok nem várják el, hogy visszamenőlegesen a műlapgazda javítsa a szabályozásból származó eltéréseket. Aki felvetette, nem javított, fenntartva a további támadás lehetőségét. De a kéretlen revízió felületes volt és okafogyott, . A kapott, utóbbi forrást újra átnézve, a a ma érvényes szabályok szerint a töröltem az adatot, mivel az bizonytalan: "Hevenyészett források a Forgó és Társának tulajdonítják a kivitelezést...", pontosan nem állapítható meg.
Források:
Bizonytalan "szrzőség": http://templomablakanno.blog.hu/2011/03/10/forgo_es_tarsa#more2729487




Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Az egykori Saxlehner-palota üvegablakai" c. alkotás fotói

A lépcsőfordulóban
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78978
Feltöltve
2011.02.28. 11:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ340/100 • 1/4 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.02.28. 11:45
A lépcsőfordulóban

"Az egykori Saxlehner-palota üvegablakai" c. alkotás fotói

A lépcsőfordulóban - részlet
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78979
Feltöltve
2011.02.28. 11:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ420/100 • 1/26 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.02.28. 11:46
A lépcsőfordulóban - részlet

"Az egykori Saxlehner-palota üvegablakai" c. alkotás fotói

Az ebédlőben
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78982
Feltöltve
2011.02.28. 11:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/18 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.02.28. 11:49
Az ebédlőben

"Az egykori Saxlehner-palota üvegablakai" c. alkotás fotói

Az ebédlőben
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78983
Feltöltve
2011.02.28. 11:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.02.28. 11:50
Az ebédlőben

"Az egykori Saxlehner-palota üvegablakai" c. alkotás fotói

Az ebédlőben - részlet
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79004
Feltöltve
2011.02.28. 15:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/34 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.02.28. 15:08
Az ebédlőben - részlet

"Az egykori Saxlehner-palota üvegablakai" c. alkotás fotói

Az ebédlőben - részlet
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79005
Feltöltve
2011.02.28. 15:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/34 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.02.28. 15:09
Az ebédlőben - részlet

"Az egykori Saxlehner-palota üvegablakai" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79286
Feltöltve
2011.03.02. 20:28
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/4 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.03.02. 20:28

"Az egykori Saxlehner-palota üvegablakai" c. alkotás fotói

Hajdú József képe (Postamúzeum)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
83238
Feltöltve
2011.04.19. 01:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.04.19. 01:57
Hajdú József képe (Postamúzeum)

Adalék vagy máshol

"Az egykori Saxlehner-palota üvegablakai" c. alkotás fotói

Az előcsarnok
Ez a üveg elköltözött. Jelenleg a Benczúr Házban látható, ahová a múzeum is költözött.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
78976
Feltöltve
2011.02.28. 11:44
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ420/100 • 1/14 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.02.28. 11:44
Az előcsarnok Ez a üve...Teljes szövegAz előcsarnok
Ez a üveg elköltözött. Jelenleg a Benczúr Házban látható, ahová a múzeum is költözött.Kevesebb szöveg
Összesen 9 fotó

Műlap története

épp most
Megérintettem az "Az egykori Saxlehner-palota üvegablakai" alkotást
23.09.30. 16:40
Megérintettem az "Az egykori Saxlehner-palota üvegablakai" alkotást
23.04.24. 13:07
Megérintettem az "Az egykori Saxlehner-palota üvegablakai" alkotást
22.12.15. 15:39
Megérintettem az "Az egykori Saxlehner-palota üvegablakai" alkotást
20.09.07. 17:18
Megérintettem az "Az egykori Saxlehner-palota üvegablakai" alkotást
18.11.09. 15:50
Megérintettem az "Az egykori Saxlehner-palota üvegablakai" alkotást
18.11.06. 15:33
Megérintettem az "Az egykori Saxlehner-palota üvegablakai" alkotást
17.11.04. 15:49
Megérintettem az "Az egykori Saxlehner-palota üvegablakai" alkotást
16.01.12. 15:48
Megérintettem az "Az egykori Saxlehner-palota üvegablakai" alkotást
11.03.01. 16:43
Göröntsér Vera publikálta "Az egykori Saxlehner-palota üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.