Angyalkás kompozíció

Gödöllő, Páter Károly utca 1

Gödöllő
Páter Károly utca 1
Az Egyetemmel szemben állva a kastély felől megközelített parkban balra.

Felállítás1925

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2011.02.23. 23:26
Gödöllői sétám során egy számomra kedves, pufók angyalkákkal mintázott kis kompozícióra bukkantam a Szent István Egyetem parkjában,
A város honlapján szisztematikusan fel vannak tüntetve a helyi látnivalók, de ez a szobrocska (esetleg váza) nem szerepel.
Érzésem szerint bájos, jól megformált alkotás. Egyelőre az interneten is csak egy 'nagyvonalú' - pontosabban elnagyolt utalást találtam, ill. egy képtalálatot felirattal.

Levélben próbáltam információt kapni a kompozíció eredetével kapcsolatban. Erre gyors válasz érkezett, amit nagy becsben tartok:

'...Az ön által lefotózott szoborkompozíció is a gimnázium építése idején került ide. Hasonló, de ennél kisebb vázák a mai Premontrei Gimnázium területén is láthatók.
Azokat az egyetem idején a raktárban tárolták majd a gimnázium a 90-es évek elején megtalálta és elszállította....'
P. Cs. kommunikációs Igazgató

A gimnázium építése 1924-ben kezdődött. Az épületegyüttes több lépcsőben épült, az 'egyetem idején' megfogalmazást úgy értelmezem, hogy annak építése idején kerültek az említett alkotások a raktárba.
---------------------
Megtaláltam az Angyalkás kompozíció testvérkéit. Sőt egész, kiterjedt rokonságát a gimnázium udvarán. Gyönyörű, patinás darabok és egy réges-régi kút...



Cím alapján hasonló

"Angyalkás kompozíció" c. alkotás fotói

Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
78379
Feltöltve
2011.02.21. 01:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ530/100 • 1/110 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.02.21. 01:58

"Angyalkás kompozíció" c. alkotás fotói

Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
78381
Feltöltve
2011.02.21. 02:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ550/100 • 1/90 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.02.21. 02:00

"Angyalkás kompozíció" c. alkotás fotói

Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
78380
Feltöltve
2011.02.21. 01:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ530/100 • 1/70 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.02.21. 01:59

"Angyalkás kompozíció" c. alkotás fotói

Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
78382
Feltöltve
2011.02.21. 02:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ530/100 • 1/75 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.02.21. 02:01

"Angyalkás kompozíció" c. alkotás fotói

Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
78384
Feltöltve
2011.02.21. 02:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ520/100 • 1/105 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.02.21. 02:03

"Angyalkás kompozíció" c. alkotás fotói

Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
78385
Feltöltve
2011.02.21. 02:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ440/100 • 1/75 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.02.21. 02:04

"Angyalkás kompozíció" c. alkotás fotói

Az angyalkás testvér
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
85386
Feltöltve
2011.05.20. 22:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ400/100 • 1/90 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.20. 22:18
Az angyalkás testvér

"Angyalkás kompozíció" c. alkotás fotói

A kút a testvérkékkel és még a nap is sütött
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
85388
Feltöltve
2011.05.20. 22:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ420/100 • 1/160 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.20. 22:21
A kút a testvérkékkel és még a nap is sütött

"Angyalkás kompozíció" c. alkotás fotói

A kistestvér (monogrammal), amiből számtalan van a kút körül és különböző korlátokon, földön...
Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
85389
Feltöltve
2011.05.20. 22:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ800/100 • 1/140 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.20. 22:22
A kistestvér (monogrammal), amiből számtalan van a kút körül és különböző korlátokon, földön...

"Angyalkás kompozíció" c. alkotás fotói

Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
435496
Feltöltve
2021.03.06. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.06. 11:37

"Angyalkás kompozíció" c. alkotás fotói

Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
435497
Feltöltve
2021.03.06. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.06. 11:37

"Angyalkás kompozíció" c. alkotás fotói

Település
Gödöllő
Feltöltő
Azonosító
435498
Feltöltve
2021.03.06. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/500 • 5.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.06. 11:37
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.03.06. 11:37
3 új fotót töltöttem az "Angyalkás kompozíció" műlaphoz
11.02.23. 23:26
Göröntsér Vera publikálta "Angyalkás kompozíció" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.