Honvéd dombormű és országzászló emlékmű

Barót (Baraolt), Kossuth Lajos u.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Angol cím:Hungarian soldier and a Szekler man

Barót (Baraolt)
Kossuth Lajos u.
A város főterének keleti részén, az úgynevezett Diákdombon.

Avatás1990
Avatás1940

Sántha Imre Géza
2011.02.20. 23:42
A kis székelyföldi bányászváros Barót központi részén, a Diákdombon avatták fel a környéken elsőként, mondhatni rekordidő alatt (a magyar hadsereg 1940 szeptemberi bevonulása után) 1940 október 30-án az országzászló emlékművet. Ezt a lévai VI. határvadász zászlóalj készítette el. Főoldalára egy dombormű került, melyen egy felszabadult székely és egy honvéd (határvadász) kézfogása látható. A dombormű Bodosi Dániel (1913-2006) helyi festőművész tervei szerint készült és Brünner Gáspár mintázta meg, majd a helyi Daniel- Mike öntődében öntötték ki bronzba.
Az alkotás alsó részén a 'Felszabadultunk, 1940 IX. 12' felirat olvasható. A zászlót a Barótról elszármazottak adományozták a városnak.
Az 1945 utáni román visszarendeződést követően az emlékművet elbontották, de a domborművet sikerült elrejteni a közeli plébánián. 1990-ben ezt elővették és a templom egyik bejáratának oldalfalán helyezték el, ahol ma is látható.
(forrás: A baróti Bodosi fivérek, Barót, 2009. és József Álmos: Országzászló állítások Háromszéken, Sepsiszentgyörgy, 2006.)
További linkek
http://korabelierdely.uw.hu/barot.html

Közös gyűjteményben
Országzászlók

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Honvéd dombormű és országzászló emlékmű" c. alkotás fotói

A dombormű napjainkban. Fotó: Hoffmann Edit.
Alkotók
Település
Barót (Baraolt)
Feltöltő
Azonosító
137032
Feltöltve
2013.04.28. 20:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS20EXR
ƒ500/100 • 1/90 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.04.28. 20:20
A dombormű napjainkban. Fotó: Hoffmann Edit.

"Honvéd dombormű és országzászló emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Barót (Baraolt)
Feltöltő
Azonosító
423531
Feltöltve
2020.11.08. 20:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/500 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.11.08. 20:53

"Honvéd dombormű és országzászló emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Barót (Baraolt)
Feltöltő
Azonosító
423532
Feltöltve
2020.11.08. 20:53
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ490/100 • 1/210 • 14.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.11.08. 20:53

"Honvéd dombormű és országzászló emlékmű" c. alkotás fotói

A bronz emléktábla utólagos helye a római katolikus templom külső falán.
Alkotók
Település
Barót (Baraolt)
Feltöltő
Azonosító
423533
Feltöltve
2020.11.08. 20:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ340/100 • 1/1400 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.11.08. 20:54
A bronz emléktábla utólagos helye a római katolikus templom külső falán.

"Honvéd dombormű és országzászló emlékmű" c. alkotás fotói

A Diákdomb tere napjainkban. Itt állt az országzászló emlékmű.
Alkotók
Település
Barót (Baraolt)
Feltöltő
Azonosító
105992
Feltöltve
2012.03.06. 20:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/70 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.03.06. 20:28
A Diákdomb tere napjainkban. Itt állt az országzászló emlékmű.

"Honvéd dombormű és országzászló emlékmű" c. alkotás fotói

A Diákdomb tere 2018 júliusában. Itt állt az országzászló emlékmű.
Alkotók
Település
Barót (Baraolt)
Feltöltő
Azonosító
318936
Évszám
2018
Feltöltve
2018.07.23. 20:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/52 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.07.23. 20:35
2018
A Diákdomb tere 2018 júliusában. Itt állt az országzászló emlékmű.

Archív fotók

"Honvéd dombormű és országzászló emlékmű" c. alkotás fotói

Az országzászló avató ünnepség a Diákdombon. Forrás: A baróti Bodosi fívérek. Barót. 2009.
Alkotók
Település
Barót (Baraolt)
Feltöltő
Azonosító
78015
Évszám
2009
Feltöltve
2011.02.16. 13:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.02.16. 13:42
2009, Archív felvétel
Az országzászló avató ünnepség a Diákdombon. Forrás: A baróti Bodosi fívérek. Barót. 2009.

"Honvéd dombormű és országzászló emlékmű" c. alkotás fotói

Forrás: József Álmos: Háromszéki országzászlóállítások. Sepsiszentgyörgy. 2006.
Alkotók
Település
Barót (Baraolt)
Feltöltő
Azonosító
78079
Évszám
2006
Feltöltve
2011.02.17. 09:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.02.17. 09:19
2006, Archív felvétel
Forrás: József Álmos: Háromszéki országzászlóállítások. Sepsiszentgyörgy. 2006.

"Honvéd dombormű és országzászló emlékmű" c. alkotás fotói

forrás: Kolcza Boda Rózália
Alkotók
Település
Barót (Baraolt)
Feltöltő
Azonosító
302330
Feltöltve
2018.01.28. 17:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.01.28. 17:19
Archív felvétel
forrás: Kolcza Boda Rózália

"Honvéd dombormű és országzászló emlékmű" c. alkotás fotói

A dombormű képe. Forrás: A baróti Bodosi fívérek. Barót. 2009.
Alkotók
Település
Barót (Baraolt)
Feltöltő
Azonosító
78077
Évszám
2009
Feltöltve
2011.02.17. 09:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.02.17. 09:06
2009, Archív felvétel
A dombormű képe. Forrás: A baróti Bodosi fívérek. Barót. 2009.

"Honvéd dombormű és országzászló emlékmű" c. alkotás fotói

Fotó a domborműről (1939)
Alkotók
Település
Barót (Baraolt)
Feltöltő
Azonosító
158605
Évszám
1939
Feltöltve
2014.03.02. 17:16
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
BenQ / 4300U/3300U

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Brünner Albert 14.03.02. 17:16
1939, Archív felvétel
Fotó a domborműről (1939)

"Honvéd dombormű és országzászló emlékmű" c. alkotás fotói

Az országzászló avató ünnepsége 1940 október 30-án. Forrás: József Álmos: Háromszéki országzászlóállítások. Sepsiszentgyörgy. 2006.
Alkotók
Település
Barót (Baraolt)
Feltöltő
Azonosító
78078
Évszám
1940
Feltöltve
2011.02.17. 09:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 11.02.17. 09:19
1940, Archív felvétel
Az országzászló avató ünnepsége 1940 október 30-án. Forrás: József Álmos: Háromszéki...Teljes szövegAz országzászló avató ünnepsége 1940 október 30-án. Forrás: József Álmos: Háromszéki országzászlóállítások. Sepsiszentgyörgy. 2006.Kevesebb szöveg

Adalék vagy máshol

"Honvéd dombormű és országzászló emlékmű" c. alkotás fotói

Levelezőlap 1940-ből
Alkotók
Település
Barót (Baraolt)
Feltöltő
Azonosító
158604
Évszám
1940
Feltöltve
2014.03.02. 17:15
Képinfó
Adalék
Archív fotó
EXIF információk...
BenQ / 4300U/3300U

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Brünner Albert 14.03.02. 17:15
1940, Archív felvétel
Levelezőlap 1940-ből
Összesen 13 fotó

Műlap története

20.11.08. 20:54
1 új fotót töltöttem a "Honvéd dombormű és országzászló emlékmű" műlaphoz
20.11.08. 20:53

14.03.02. 17:16
1 új fotót töltöttem a "Honvéd dombormű és országzászló emlékmű" műlaphoz
14.03.02. 17:15
1 új fotót töltöttem a "Honvéd dombormű és országzászló emlékmű" műlaphoz
11.02.20. 23:42
Sántha Imre Géza publikálta "Honvéd dombormű és országzászló emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.