Felszabadulási emlékmű

Jászberény, Lehel vezér tér
További képek a Fotólistában

Állapot: Áthelyezve innen

Jászberény
Lehel vezér tér
A város főterén állt az alkotás.

Felállítás1970. április 3.

Ády
2011.03.21. 11:35
Az alkotása Lehel vezér téren avatták fel 1970. április 3-án. Marton László szobrászművész és Marton István építész háromalakos fehér kőből faragott alkotása a romokból kinövő életet szimbolizálta.

1. "Kiterebélyesedett a szabadság fája
Emlékműavatások a megyében

Jászberény
Tegnap délelőtt 10 órakor szitáló esőben került sor Jászberény főterén, a felszabadulási emlékművet avató nagygyűlésre. Az ünnepségen részt vett Tóth János, az MSZMP Szolnok megyei bizottságának titkára és Szentesi László, a Szolnok megyei tanács vb elnökhelyettese. Megjelent az emlékmű leleplezésén Marton László háromszoros Munkacsy-dijas szobrászművész, az emlékmű alkotója is.
Bacsa Ferenc, az MSZMP városi bizottságának titkára nyitotta meg az ünnepséget, majd Bányai János, a jászberényi városi tanács vb elnöke mondott beszédet. Lehullott a lepel és láthatóvá vált a másfélszeres életnagyságú, három alakos, fehér Kőből faragott szoborcsoport, szimbolizálva a romokból kinövő életet.
A leleplezés után hatszáz ifjú KISZ-tag ünnepélyes fogadalomtételére került sor, majd a város lakói mintegy félszáz koszorúval borították az emlékművet...."

Az alkotást a rendszerváltás után már nagyon lepusztult, ezért 1995-ben lebontották. Rá három évre 1998-ban Jászberény széléhez, a Nagykátai út mellé, a Zagyva partjához száműzték, ahol újra felállították Új termés címmel.

2. "Költöző szobrok Jászberényben

Gyakran éles vitákat váltott ki Jászberényben a város néhány köztéri szobrának elhelyezése. Egyes alkotások politikai, mások városrendezési megfontolásból kerültek el eredeti helyükről. A „vándorútra indult” szobrok közül nemrégiben két emlékmű találta meg - remélhetőleg - végleges helyét.

A háromalakos felszabadulási emlékmű, Marton László szobrászművész alkotása 1970-ben került a város főterére. A rendszerváltást követően nem sokkal mennie kellett. Évekig tartott a helykeresés, míg a nagykátai út mellett, a kiserdő bejáratánál, a város szélén helyezték el néhány hete. A szobrot felújítva, gondosan kialakított környezetben állították fel újra, ami most valóban dísze környezetének...."
Források:
1. Szolnok Megyei Néplap, 1970. április 4. (21. évfolyam, 790. szám)
2. Új Néplap, 1998. június 10. (9. évfolyam, 134. szám)
További linkek
Marton László honlapja. http://www.martonlaszlo.hu/mindex.htm

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

1970 - A Felszabadulási emlékmű avatása április 3-án a város főterén.
Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
76042
Forrás
jaszberenyonline.hu Fotó: Bathó László
Évszám
1970
Feltöltve
2011.01.20. 14:31
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.01.20. 14:31
1970, Archív felvétel
1970 - A Felszabadulási emlékmű avatása április 3-án a város főterén.

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap 1971.
Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
114013
Évszám
1971
Feltöltve
2012.07.10. 13:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.07.10. 13:40
1971, Archív felvétel
Képeslap 1971.

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
118827
Forrás
Jászberény város története a felszabadulástól napjainkig Nagy József -Tóth János 1970.
Évszám
1970
Feltöltve
2012.09.17. 11:18
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.09.17. 11:18
1970, Archív felvétel

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
166166
Forrás
Saját - Művészet folyóirat 1971. október
Évszám
1971
Feltöltve
2014.05.19. 16:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.05.19. 16:06
1971, Archív felvétel

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

"A jászberényi felszabadulási emlékmű
SZÉKELY TAMÁS felvételei"
Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
401806
Forrás
Lobogó, 1975. március 27. (17. évfolyam, 3. szám)
Feltöltve
2020.04.16. 14:49
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.04.16. 14:49
Archív felvétel
"A jászberényi felszabadulási emlékmű
SZÉKELY TAMÁS felvételei"

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
76043
Forrás
Jász-Nagykun-Szolnok megyei Képeslaptár
Feltöltve
2011.01.20. 14:46
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.01.20. 14:46
Archív felvétel

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
76044

76045
Feltöltve
2011.01.20. 14:47

Ády 11.01.20. 14:47
Archív felvétel

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

A lebontás előtt álló viharvert emlékmű.
Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
247100
Forrás
Új Néplap, 1995. április 18. (6. évfolyam, 90. szám)1
Évszám
1995
Feltöltve
2016.07.25. 15:24
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.07.25. 15:24
1995, Archív felvétel
A lebontás előtt álló viharvert emlékmű.

Adalék vagy máshol

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

"Marton László jászberényi felszabadulási emlékművének fő alakját faragják."
Alkotó
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
232044
Forrás
Petőfi Népe, 1970. április 23. (25. évfolyam, 94. szám)
Évszám
1970
Feltöltve
2016.02.15. 14:16
Képinfó
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.02.15. 14:16
1970, Archív felvétel
"Marton László jászberényi...Teljes szöveg"Marton László jászberényi felszabadulási emlékművének fő alakját faragják."Kevesebb szöveg
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.04.16. 14:49
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz
13.04.20. 20:20
A "Felszabadulási emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.03.21. 11:35
Ády publikálta "Felszabadulási emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.