Matuska Kristóf címere

Jánoshida, Damjanich utca

Jánoshida
Damjanich utca
A templomkapu fölött látható.

Felállítás1777

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2011.02.13. 22:00
A török hódoltság utáni újjáépítéskor telepítettek új lakosokat a Dunántúlról és Morvaországból a megfogyatkozott létszámú faluba. Matuska Kristóf prépostot (1739-1772) az 1777-ben készített homlokzati torony és az új szentély építtetőjeként (1757) említi a falu történetírója. Ekkor készült a templom jelenlegi főkapuja is, a felette levő, egyesített jánoshidai—zabdrovici prépostsági címerrel együtt. A rend feloszlatásakor — 1786-ban — két premontrei szerzetes élt Jánoshidán. 1802-ben I. Ferenc visszaállította a feloszlatott szerzetesrendeket. Jánoshidát a csornai prépostsághoz csatolták.


Jánoshida legfontosabb látnivalója az 1186-ban épült Keresztelő Szent János tiszteletére emelt római katolikus templom, mely az Alföld , és a megye egyik legrégebbi építészeti emlékének mondható. Az XII. századi román stílusú, egyhajós templom középső része és oldalkápolnai maradtak fenn, szentélye és homlokzata XVIII. századi barokk átépítések eredménye. A szépen faragott bazalttufa kvaderkövekből épült templomot valószínűleg franciaországi kapcsolatokkal rendelkező mester építette. Épen maradt faragványai és déli kápolnájának kapuzata révén egyike legjelentősebb építészeti emlékeinknek.

A templomot 1840-ben, majd 1971-1973-ban felújították.
A templomot nemrég újra restaurálták, a belső terében láthatóak a régi épület eredeti domborművei, és a román stílusú oldalkápolna is. A dombormű a legkorábbi ismert Szent László legenda egy kisebb részletét ábrázoló alkotásnak tekinthető.
Ebben a különleges templomban jelenleg nincs pap; Jászalsószentgyörgyről jár át az ottani.

Tudom, hogy a szoborlapnak nem célja a templomok belsőinek bemutatása, így nem is teszem. Viszont mindenképp megtekintésre ajánlom mindenkinek, akit a Jászságba vet el jó sorsa.
További részletes információk: http://www.janoshida.hu/Telepules/Tortenelem/Tortenelem/Nevezetessegek
További linkek
A településről: http://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A1noshida

A műemléképületről: http://muemlekem.hu/muemlek?id=5894

TundeK62 műlapja


Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló

"Matuska Kristóf címere" c. alkotás fotói

Település
Jánoshida
Feltöltő
Azonosító
75885
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2011.01.18. 22:26
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ80/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.01.18. 22:26
2010. július

"Matuska Kristóf címere" c. alkotás fotói

Település
Jánoshida
Feltöltő
Azonosító
75886
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2011.01.18. 22:26
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.01.18. 22:26
2010. július

"Matuska Kristóf címere" c. alkotás fotói

Település
Jánoshida
Feltöltő
Azonosító
75887
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2011.01.18. 22:27
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.01.18. 22:27
2010. július

"Matuska Kristóf címere" c. alkotás fotói

Település
Jánoshida
Feltöltő
Azonosító
134866
Feltöltve
2013.04.01. 11:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ640/100 • 1/480 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.04.01. 11:24

"Matuska Kristóf címere" c. alkotás fotói

Település
Jánoshida
Feltöltő
Azonosító
134865
Feltöltve
2013.04.01. 11:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/450 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.04.01. 11:24
Összesen 5 fotó

Műlap története

23.04.29. 16:58
A "Matuska Kristóf címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.04.01. 11:24
1 új fotót töltöttem a "Matuska Kristóf címere" műlaphoz
13.04.01. 11:24
1 új fotót töltöttem a "Matuska Kristóf címere" műlaphoz
11.02.13. 22:00
TundeK62 publikálta "Matuska Kristóf címere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.