Jász Múzeum cégére

Jászberény, Táncsics Mihály utca 3.

Jászberény
Táncsics Mihály utca 3.
Az épület homlokzatán láthatjuk.

Felállítás1997

Sisa József (festőművész)

TundeK62
2011.02.05. 21:14
A Jász Múzeum folyamatosan gyarapodó anyaga a jászok múltjának írásos és tárgyi dokumentumait őrzi. Itt található az ország legrégibb ereklyéje, a X-XI. századi, Bizáncból származó, elefántcsontból faragott kürt, melyhez egyik legszebb hősi mondánk, a Lehel monda fűződik.
Lehel kürtje minden korban a jászok összetartozását jelképezte.
Az épület 1997-es felújítása után készültek el a ma látható kiállítások:
Élet a jászok földjén, Lehel kürtje, A szabadságharc gyermekhősei

A múzeum többször nyerte már el az év múzeuma címet.

A városháza épülete mellett található az 1874-ben alapított múzeum. Ezt az épületrészt 1931 óta használják. Egykor lóistálló volt a helyén. Az épület 1842-ben épült, klasszicista, dór oszlopos, műemléképület.

A cégéren is ezt láthatjuk, az épületet a felső részben, középen a feliratot, majd alul Lehel kürtjét. Tűzzománcból készült az alkotás.
Nem tudták a helyszínen megmondani, mikor került oda a cégér, de én elképzelhetőnek tartom, hogy a legutóbbi felújításkor fordítottak erre is gondot.
Dénes Ildikó
2013.04.02. 16:21
A múzeumi tárlatvezető szerint Sisa József készítette a cégért.
SISA József festő, zománcművész, más forrás szerint ötvös-iparművész(Jászberény, 1951. január 7.–)Jászberényben született, ahol ma is él és dolgozik. Kezdetben grafikával, festészettel, 1973 óta zománccal és ötvösséggel foglalkozik. 1991-ben létrehozta a Jászsági Művésztelepet, melynek vezetője.
Források:
http://www.artsi.hu/hu/rolunk/mveszeink/8-sisa-jozsef-oetvoes-iparmvesz.html

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Jász Múzeum cégére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sisa József (festőművész)
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
75833
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2011.01.18. 20:54
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.01.18. 20:54
2010. július

"Jász Múzeum cégére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sisa József (festőművész)
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
75834
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2011.01.18. 20:54
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.01.18. 20:54
2010. július

"Jász Múzeum cégére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sisa József (festőművész)
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
135029
Feltöltve
2013.04.02. 16:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/320 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.04.02. 16:25

"Jász Múzeum cégére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sisa József (festőművész)
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
135026
Feltöltve
2013.04.02. 16:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ560/100 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.04.02. 16:24

"Jász Múzeum cégére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sisa József (festőművész)
Település
Jászberény
Feltöltő
Azonosító
135025
Feltöltve
2013.04.02. 16:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ640/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.04.02. 16:24
Összesen 5 fotó

Műlap története

3 órája
Megérintettem a "Jász Múzeum cégére" alkotást
18.04.14. 10:16
Megérintettem a "Jász Múzeum cégére" alkotást
13.04.02. 17:30
A "Jász Múzeum cégére" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.04.02. 16:25
1 új fotót töltöttem a "Jász Múzeum cégére" műlaphoz
13.04.02. 16:24
1 új fotót töltöttem a "Jász Múzeum cégére" műlaphoz
13.04.02. 16:24
1 új fotót töltöttem a "Jász Múzeum cégére" műlaphoz
11.02.05. 21:14
TundeK62 publikálta "Jász Múzeum cégére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.