Badacsonytomaj, Hósök tere 2.

Badacsonytomaj
Hósök tere 2.
A bazaltból készült templom előtt áll.

Felállítás1835

Neszták Béla
2008.05.03. 22:05
Keskeny talpazaton, szélesített aljú feszület korpusszal. A kereszt alján Mária áll felfelé tekintve. Nagyon szépen fe lett újítva.
További linkek
http://www.badacsony.com/info/mit-csinaljak/latnivalok/szent-imre-bazalttemplom.html
TundeK62
2013.12.29. 00:34
"Európában mindössze két bazaltból épült templomról van tudomásunk.

Az egyik városunkban található. A badacsonytomaji Szent Imre plébániatemplom 1931-32-ben épült Fábián Gáspár tervei alapján.

A templom 37 méter hosszú, 19 méter széles, a tornyok magassága 33 méter. A szentélyben levő oltár vörös márványból és fehér műkőből készült. 1981-ben, a félévszázados jubileumra a templomot felújították. Ebből az alkalomból készültek Udvardi Erzsébet nagyméretű táblaképei: Az utolsó vacsora, a Getszemáni éjszaka és Feltámadás.

A felújított templomot és az új oltárképet 1981. november 1-én áldotta meg Lékai László bíboros, esztergomi érsek, aki 1969 és 1974 között a Szent Imre templom plébánosa volt."

Cím alapján hasonló

"Feszület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
5026
Feltöltve
2008.05.03. 22:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.05.03. 22:05

"Feszület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
8332

154385
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2013.12.29. 00:28
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.29. 00:28
2013. június

"Feszület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
154386
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2013.12.29. 00:29
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.29. 00:29
2013. június

"Feszület" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
465949
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2021.11.03. 13:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/45 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.03. 13:02
2011. augusztus
Összesen 5 fotó

Műlap története

23.10.30. 18:52
Megérintettem a "Feszület" alkotást
21.11.03. 13:02
1 új fotót töltöttem a "Feszület" műlaphoz
19.09.11. 16:55
A Közösség megszavazta a Feszület műlapon várakozó szerkesztést
15.01.09. 22:59
A "Feszület" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.01.07. 12:53
A "Feszület" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.12.29. 00:29
1 új fotót töltöttem a "Feszület" műlaphoz
13.12.29. 00:28
1 új fotót töltöttem a "Feszület" műlaphoz
13.06.22. 21:41
A "Feszület" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.05.03. 22:05
Neszták Béla publikálta "Feszület" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.