Az egykori szabadkőműves páholyház épületdíszei

Budapest, VI. kerület, Podmaniczky utca 45.

Alternatív, helyi címek:Podmaniczky utca 45.

Budapest
VI. kerület, Podmaniczky utca 45.

Felállítás1896

Ruppert Vilmos (építész, közreműködő)

Mormogi Papa
2011.06.06. 21:54
A sokáig romos épületet kívülről nagyrészt felújították, állítólag szálloda készül itt. A munkálatok jelenleg állni látszanak; a földszinten vannak hiányosságok. Belül nem láttam. Fényképezni elég nehéz, mivel a szemközti romos épület (ami erre alkalmas lenne) a MÁV területén áll.
A műemlékem.hu lapján lévő lépek sokat elárulnak az építkezés menetéről - az épület lábazata ma sincs készen.

Emlékeztem rá, hogy olvastam már az épület nem mindennapi történetéről, de a kerületi honlapon (a ház címén és pár régebbi képen kívül) nem találtam nyomát. A szerencse mellém szegődött: az egyik páholy honlapján ráleltem Keresztessy Csaba régebben az Építészfórumon megjelent cikkére. A cikk címe: A Magyarországi Symbolikus Nagypáholy páholyháza. Ebből idézem az épület történetét.

'A magyarországi János-rendű szabadkőművesség, valamint - a vele közel egyidejűleg alakult - skót rítusú Nagyoriens 1886. március 21-én egyesültek, s hozták létre közös szervezetüket, a Magyarországi Symbolikus Nagypáholyt. Nagymesterré Pulszky Ferencet választották. Hamar felmerült egy állandó páholyház létesítésének gondolata…
1890. február 27-én Berecz Antal tiszteletbeli és helyettes nagymester és Gelléri Mór főtitkár felhívásban javasolták egy állandó páholyház felépítését. Több, más telkekre is kiterjedő próbálkozás után 1893. május 1-én a nagymester bejelentette, hogy a nagybizottság megvette a Podmaniczky és a Vörösmarty utca sarkán lévő telket. A tervpályázat októberben jelent meg a Keletben. 1894. februárjáig tizenegy pályázó adott le tizenkét tervet, végül április 13-án az Építési Bizottság Ruppert Vilmost - aki a Régi Hívek páholy tagjaként maga is szabadkőműves volt - bízta meg a tervek elkészítésével. Bár az építési engedély kiadásával voltak kisebb problémák ezek végül megoldódtak, így nem volt akadálya az építkezés elkezdésének. 1895. november 15-i ülésén a Szövetségtanács 1896. június 21-re tűzte ki az új páholyház ünnepélyes felavatását.
1897. márciusában Róth Miksa üvegfestőmunkákat ajánlott fel a páholyház számára. A nagymesteri szobában lévő arcképcsarnok számára Than Mór festette meg a Nagyoriens volt nagymestereinek arcképeit.
Az I. világháború alatt a Nagypáholy hadikórházat működtetett a páholyházban, melyet az egyes páholyok tartottak fenn. A háború után az addig dinamikusan fejlődő szabadkőművesség a mindenkori hatalom támadásainak kereszttüzébe került. 1919. március 21. után a tanácskormány lefoglalta a Nagypáholy vagyonát és az épületet átadta egyes szakszervezetei részére.
1920. május 14-én a MOVE (Magyar Országos Véderő Egylet) elfoglalta a páholyházat, majd május 18-án Dömötör Mihály néppárti belügyminiszter formálisan is betiltotta a páholyéletet. 1923 szeptemberében Rakovszky István belügyminiszter (a hajdani nagymester fia !) utasította a telekkönyvi hatóságot, hogy az épületet az OTBA (Országos Tisztviselői Betegsegély Alap) nevére írja át. Ugyanakkor a MOVE is a házban maradt, sőt és később az épületet a saját nevére íratta.
1945 februárjában még folyt Buda ostroma, amikor dr. Mezei Rezső azzal a javaslattal kereste föl Gerő Andort, hogy az Ideiglenes Nemzeti Bizottságtól igényeljék vissza a páholyházat és a kormánytól szerezzék meg a működési engedélyt. A Nemzeti Bizottság február 23-án vissza is adta az épületet a szabadkőműveseknek és azt ajánlotta, hogy próbáljanak megállapodni az oda már korábban beköltözött Nemzeti Parasztpárttal. A Nagypáholy helyzetét javította, hogy egy 1945 áprilisában kelt BM. rendelet újra legálissá tette a páholyéletet, majd egy december 15-i BM.-IM. közös rendelet a páholyház visszaadásának tényét is megerősítette.
A Nagypáholy még februárban mint tulajdonos kötött ideiglenes megállapodást a Nemzeti Parasztpárttal. Közben megkezdődött a páholyok újjászervezése, valamint a háború alatt súlyosan megsérült épület rendbehozatala is. Az építkezés 1946. szeptemberében indult meg részben adományokból, részben amerikai segítséggel. Ezzel párhuzamosan folytatódott a vita az épület kiürítéséről a Nemzeti Parasztpárttal is, melyre 1947 elején sor is került. A helyreállítást végigkísérte a folyamatos pénzzavar annak ellenére, hogy azt, a páholyokon kívül Kővágó József, Budapest főpolgármestere, aki a Corvin páholy tagjaként maga is szabadkőműves volt, jelentős összeggel támogatta.
A politikai élet alapvető változásai miatt azonban az épület felújítása nem fejeződhetett be teljes egészében. 1950 júniusában előbb Révai intézett heves kirohanást a szabadkőművesek ellen, majd 12-én, az ÁVO tört be a páholyházba és foglalta le az épületet. Ezt követően a ház a Belügyminisztérium kezelésébe került, s a rendszerváltásig ennek egyik részlege működött benne. Jelenleg szállodává történő átalakítása folyik. Bár maga az épület nem sorolható a 19. század végének legkiemelkedőbb építészeti alkotásai közé, mégis érdekes színfoltja annak.'

KIEGÉSZÍTÉS a Wikipédia szócikke alapján:

A Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) egy szélsőjobboldali csoportosulás volt Magyarországon Gömbös Gyula vezetésével a két világháború között. Központjukat a Podmaniczky utca 45. szám alatti, azelőtt a magyarországi szabadkőművesség főpáholyának, a Magyarországi Symbolikus Nagypáholynak otthont adó (és általuk építtetett) épületben rendezték be, melyet 1920. május 14-én foglaltak el. A ház szabadkőműves dekorációját, díszítőelemeit és szimbolikáját is tartalmazó megjelenését a mozgalomhoz fűződő erős ellenérzéseik dacára érintetlenül hagyták.
A MOVE a második világháború végén, a szovjet Vörös Hadsereg bevonulása után szétszéledt, működésüket a 529/1945. M. E. sz. rendelet 3. §-a alapján 1945-ben betiltották. 1945 tavaszán a Podmaniczky utcai székházukat a Nemzeti Parasztpárt foglalta el, és ott helyezte el VI. kerületi szervezetét. Az épület 1947-re visszakerült a szabadkőművesekhez, mígnem 1950-ben lefoglalta a Belügyminisztérium és az ÁVO központjaként üzemelt annak feloszlatásáig. Utána a BM egyik részlege működött ott egészen a rendszerváltásig.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Országos_Véderő_Egylet
További linkek
http://www.galilei.hu/sajto/nagypaholycikk.html
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=766

Mormogi Papa műlapja

Cím alapján hasonló

"Az egykori szabadkőműves páholyház épületdíszei" c. alkotás fotói

A Vörösmarty utcai sarok.
Alkotó
Ruppert Vilmos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
74771
Feltöltve
2011.01.03. 15:18
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 95 IS
ƒ28/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mormogi Papa 11.01.03. 15:18
A Vörösmarty utcai sarok.

"Az egykori szabadkőműves páholyház épületdíszei" c. alkotás fotói

Az épület Ferdinánd híd felőli nézete.
Klasszicizáló - eklektikus épület.
Alkotó
Ruppert Vilmos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
74772
Feltöltve
2011.01.03. 15:19
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 95 IS
ƒ32/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mormogi Papa 11.01.03. 15:19
Az épület Ferdinánd híd felőli nézete.
Klasszicizáló - eklektikus épület.

"Az egykori szabadkőműves páholyház épületdíszei" c. alkotás fotói

A homlokzatot őrző Szfinxfigura
Alkotó
Ruppert Vilmos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
74773
Feltöltve
2011.01.03. 15:20
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 95 IS
ƒ49/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mormogi Papa 11.01.03. 15:20
A homlokzatot őrző Szfinxfigura

"Az egykori szabadkőműves páholyház épületdíszei" c. alkotás fotói

A Timpanon díszei
Alkotó
Ruppert Vilmos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
74774
Feltöltve
2011.01.03. 15:21
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 95 IS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mormogi Papa 11.01.03. 15:21
A Timpanon díszei

"Az egykori szabadkőműves páholyház épületdíszei" c. alkotás fotói

A köríves ablak párosa
Alkotó
Ruppert Vilmos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
74775
Feltöltve
2011.01.03. 15:22
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 95 IS
ƒ49/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mormogi Papa 11.01.03. 15:22
A köríves ablak párosa

"Az egykori szabadkőműves páholyház épületdíszei" c. alkotás fotói

A szimbólum több helyen is megjelenik a homlokzaton
Alkotó
Ruppert Vilmos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
74776
Feltöltve
2011.01.03. 15:24
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 95 IS
ƒ49/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mormogi Papa 11.01.03. 15:24
A szimbólum több helyen is megjelenik a homlokzaton

"Az egykori szabadkőműves páholyház épületdíszei" c. alkotás fotói

Az éggömb a zodiákus jegyeivel, a Mindent Látó Szem és néhány bagoly - Pallasz Athéné bölcsessége.
Alkotó
Ruppert Vilmos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
74777
Feltöltve
2011.01.03. 15:26
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 95 IS
ƒ49/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mormogi Papa 11.01.03. 15:26
Az éggömb a zodiákus jegyeivel, a Mindent Látó Szem és néhány bagoly - Pallasz Athéné bölcsessége.

"Az egykori szabadkőműves páholyház épületdíszei" c. alkotás fotói

A járókelőkhöz legközelebb a Kariatidák állnak :-)
Alkotó
Ruppert Vilmos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
74778
Feltöltve
2011.01.03. 15:27
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 95 IS
ƒ49/10 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mormogi Papa 11.01.03. 15:27
A járókelőkhöz legközelebb a Kariatidák állnak :-)

"Az egykori szabadkőműves páholyház épületdíszei" c. alkotás fotói

A felújítás még be sem fejeződött, 'máris omlik-romlik' :-(
Alkotó
Ruppert Vilmos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
74779
Feltöltve
2011.01.03. 15:46
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 95 IS
ƒ49/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Mormogi Papa 11.01.03. 15:46
A felújítás még be sem fejeződött, 'máris omlik-romlik' :-(

"Az egykori szabadkőműves páholyház épületdíszei" c. alkotás fotói

A timpanonon trónoló fáraóhölgy szemérmesen bujkál - nehéz fényképezni.
Alkotó
Ruppert Vilmos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
85720
Feltöltve
2011.05.27. 16:36
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.27. 16:36
A timpanonon trónoló fáraóhölgy szemérmesen bujkál - nehéz fényképezni.

"Az egykori szabadkőműves páholyház épületdíszei" c. alkotás fotói

A tágabb képen az épületdíszek is jól láthatók.
Alkotó
Ruppert Vilmos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
85721
Feltöltve
2011.05.27. 16:36
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ47/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.27. 16:36
A tágabb képen az épületdíszek is jól láthatók.

"Az egykori szabadkőműves páholyház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Ruppert Vilmos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
300285
Feltöltve
2018.01.04. 15:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vincze Miklós 18.01.04. 15:56

"Az egykori szabadkőműves páholyház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Ruppert Vilmos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
300284

300283
Fotózva
2015. november
Feltöltve
2018.01.04. 15:55
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 450D
ƒ71/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vincze Miklós 18.01.04. 15:55
2015. november

"Az egykori szabadkőműves páholyház épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Ruppert Vilmos (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
300282

300281

Összesen 16 fotó

Műlap története

18.11.14. 13:08
Megérintettem az "Az egykori szabadkőműves páholyház épületdíszei" alkotást
18.04.21. 13:45
Megérintettem az "Az egykori szabadkőműves páholyház épületdíszei" alkotást
18.03.07. 10:07
Megérintettem az "Az egykori szabadkőműves páholyház épületdíszei" alkotást
18.01.14. 17:55
Megérintettem az "Az egykori szabadkőműves páholyház épületdíszei" alkotást
18.01.04. 15:56
1 új fotót töltöttem az "Az egykori szabadkőműves páholyház épületdíszei" műlaphoz
18.01.04. 15:56
1 új fotót töltöttem az "Az egykori szabadkőműves páholyház épületdíszei" műlaphoz
18.01.04. 15:55

14.09.10. 13:38
Az "Az egykori szabadkőműves páholyház épületdíszei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.06.06. 21:54
Mormogi Papa publikálta "Az egykori szabadkőműves páholyház épületdíszei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.